2012. október 25., csütörtök

Ízisz és Ozirisz története

Ozirisz ábrázolása
Ozirisz eredetileg ember volt, királyként uralkodott Egyiptom fölött. Megszabadította az egyiptomiakat a szűkös és szinte állati életmódjuktól, megmutatta a földművelést, törvényeket adott nekik és megtanította őket az istenek tiszteletére. Majd elindult, hogy az egész földet megszelídítse, miközben fegyverre alig volt szüksége, rábeszéléssel, józan érvekkel nyerte meg az embereket, s az ének és a zene bűvőletével kötötte magához őket.
Gonosz testvére, Széth azonban az életére tört, mert ő akart uralkodni Egyiptom fölött. Titokban mértéket vett Oziriszről, s a teste méretére készített egy szép, gazdagon díszített ládát. Kihirdette, hogy annak ajándékozza a ládát, aki éppen ki tudja tölteni, ha belefekszik. Sokan meg is próbálták, de senki sem illett bele, míg végül Ozirisz feküdt a ládába. Akkor aztán odafutottak Széth cinkosai, rádobták a ládára a fedelet, lezárták kívülről szögekkel, tetejére még forró ólmot is öntöttek. A ládát a Nílusba dobták.
Anubisz isten (álló alak) ábrázolása
Ozirisz hitvese, Ízisz - amint értesült férje haláláról - gyászruhát öltött, és keresni kezdte férje holttestét. Büblosz városánál - ahol a ládát kivetette a tenger - rá is akadt, visszavitte Egyiptomba, és ott elrejtette. Széth azonban megtalálta, 14 részre vagdalta és a darabokat szétszórta az ország minden részébe. Ízisz megkereste a testrészeket, és Anubisz segítségével összeillesztette őket, és férjét életre keltette. A megölt és feltámadt Ozirisz így istenné vált - az alvilág istenévé.
 
[In: Horváth Péter: Az ókor izgalmas világa. NTK, Budapest, 2006. 28. o.]

2012. október 9., kedd

A felvilágosodás arcai 2. - Felvilágosult uralkodók


A 16-17. században az „atlanti térség" országai egyre gazdagabbak lettek. Átala­kult, modernizálódott az ipar, a kereskedelem, a közlekedés. Ugyanakkor Európa más országai az atlanti térségtől elmaradva csak lassan haladtak előre. Ezeknek a „peremterületeknek" néhány országában az uralkodók azt a célt tűzték maguk elé, hogy saját hatalmukat és vele az egész feudális rendszert a fejlett országok­hoz való „felzárkózással" erősítsék meg.

Nagy Péter (1689-1725)
I. Nagy Péter cár
Korai képviselőjük I. (Nagy) Péter cár ugyan még nem ismerte a felvilágosodás eszméit, de az ellene lázadók leverésével megszerzett korlátlan hatalmát az elma­radott Oroszország felzárkóztatására akarta felhasználni. Kétszer is beutazta Eu­rópát, hogy személyesen ismerkedjen meg a kor új vívmányaival. Hollandia egyik hajógyárában még munkásként is dolgozott. Miután hazatért, külföldi ipa­rosokat, tudósokat hívott országába. Utakat építtetett, csatornákat ásatott, posztó ­és hajómanufaktúrákat létesített. Kiépítette az orosz hadiflottát. A nemesi ifjak számára iskolákat alapított. Erőszakkal kényszerítette az orosz nemeseket az európai szokások, ruházat, hajviselet átvételére, hogy a nyugati államokkal megkönnyítse a kereskedést. Péter Oroszország határait a Balti-tengerig akarta kiter­jeszteni. Ezért háborút indított a svédek ellen. Csaknem tíz esztendeig tartó válto­zó kimenetelű csatározások után a cári seregek győzelmet arattak a svédek felett.
Ezután Péter az ország fővárosát Moszkvából a Balti-tenger partjára, az újonnan épült gyönyörű városba, Szentpétervárra helyezte át.

Orosz Birodalom terjeszkedése 1700-ig
 Nagy Frigyes (1740-1786)
II. Nagy Frigyes porosz király
Nagy Péter erőszakos ön­kényuralkodóként próbálta a nyugati gazdaság vívmányait és a nyugati műveltséget Oroszországban meghonosí­tani. Ezzel szemben a porosz II. (Nagy) Frigyes már a francia felvilágosodás rajon­gó híve volt. Ifjúkorától a francia irodalmon nevelke­dett. S egész életében híve maradt a felvilágosodásnak. Berlintől nem messze egy szőlőhegyen királyi kastélyt építtetett: a Sans-soucit [szan­szuszit] (francia szó, jelenté­se: gond nélkül). Itt látta ven­dégül művelt barátait. Köztük a francia felvilágosodás kivá­lóságait. Hosszú ideig lakott Sans-souciban Voltaire, a ki­rálynak legbensőségesebb ta­nácsadója és levelezőtársa.
Sans-souci kastély
Frigyes többtucat kötetet kitevő levelet, cikket, tanulmányt írt. Nem anyanyelvén - németül -, hanem a "felvilágosodás nyelvén": franciául. Műveiben a felvilágo­sodás gondolatait képviselte. XIV. Lajos még azt hirdette: „A király akarata tör­vény". Frigyes ezzel szemben azt vallotta: a király az állam első szolgája, akinek legfőbb kötelessége, hogy népének hasznára munkálkodjék.
A felvilágosodás hatása uralkodásában is megmutatkozott. Országában bizto­sította a vallásszabadságot. Bárki bármelyik vallás híve lehetett. Nagy súlyt he­lyezett a népoktatásra. Ezért tanítóképző intézeteket szervezett. A gazdaság fej­lesztésére is számos intézkedést tett. Igyekezett Poroszországot felzárkóztatni Európa fejlettebb államaihoz. 900 falut építtetett addig lakatlan vidékeken. Királyi rendeletben utasította a parasztokat eperfák ültetésére és ezzel együtt selyem­hernyó-tenyésztésre. Többszáz állami manufaktúrát alapított. Az állam jövedel­mének növelése érdekében bevezette az áruk árához hozzáadott fogyasztási adót. Aki a létszükségleteket kielégítő élelmiszereket vásárolt, annak kevés adót; aki élvezeti cikkeket (pl. dohányt és kávét), annak magas fogyasztási adót kellett fi­zetnie.
Bár Frigyes felvilágosult uralkodó volt, ugyanúgy korlátlan hatalmat gyakorolt, mint XIV. Lajos vagy I. Péter. Minden államügyet a saját kezében összpontosí­tott. Minisztereinek a királyi utasításokat kellett végrehajtaniuk. Nagy Frigyest tekintjük a felvilágosult abszolutizmus első képviselőjének.
A felvilágosult abszolutizmus a felvilágosodás eszméit nem a feudális viszo­nyok megszüntetésére, hanem a nemesség kiváltságos helyzetének megszilárdítá­sára használta fel. Így tett Nagy Frigyes is. A felvilágosodás híveként elítélte a jobbágyrendszert, de mint uralkodó felszámolni nem akarta. (Az általa létreho­zott független bíróságok azonban megvédték a jobbágyokat a törvénytelen zakla­tásoktól.) Támogatta az ipart és a kereskedelmet, de nem engedte, hogy a polgá­rok a nemesi rendbe emelkedjenek. A nemesektől viszont földbirtokaik gondos vezetését és a katonáskodást várta el. Nem látta szívesen részvételüket a kereske­delmi vállalkozásokban.
Frigyes életében a legnagyobb szerepet a háborúk játszották. Poroszországot eu­rópai nagyhatalommá akarta tenni. Ehhez elsősorban a Habsburgok európai ural­mát kellett visszaszorítani. Ezért királlyá koronázása után csakhamar elfoglalta a „Habsburg-korona ékét" - Sziléziát. Ezt követően Mária Terézia magyar és oszt­rák seregeivel, majd a szászokkal, oroszokkal, franciákkal, bajorokkal vívott hosszú éveken át váltakozó sikerű háborúkat. Végül is Poroszország elismert nagyhatalom lett, Frigyest pedig rendkívüli hadtudományi felkészültsége és kitű­nő hadvezéri képességei világhíressé tették. Egész Európában „Nagy Frigyes­nek" kezdték nevezni.
Európa „peremterületein" Nagy Frigyeshez hasonlóan más országokban is trónra kerültek a felvilágosult abszolutizmus követői. A Habsburg birodalomban: Mária Terézia (1740-1780), majd fia II. József (1780-1790). (Róluk később még tanu­lunk.)

Nagy Katalin (1762-1796)
II. Nagy Katalin cárnő
Oroszországban pedig II. Katalin, aki jól ismerte a felvilágoso­dás irodalmát. Levelezett Voltaire-rel és Diderot-val is. Európaivá akarta tenni Oroszországot. Utakat építtetett, manufaktúrákat létesített, iskolákat alapított. A jobbágyokat azonban nem szabadította fel. Ellenkezőleg: törvénnyel szentesítette a földesurak korlátlan hatalmát jobbágyaik fölött.
Sikeres háborúkat vívott a Török Birodalom ellen és beavatkozott a Lengyel­országban kitört polgárháborúba. Ennek következménye lett, hogy a három felvi­lágosult uralkodó Nagy Frigyes, Nagy Katalin és Mária Terézia felosztotta egymás között az egykor erős és hatalmas Lengyelországot. (Az 1772. évi első fel­osztást két további követte - 1793-ban, majd 1795-ben.)



[Szebenyi Péter: Felzárkózás és felvilágosodás. In: Foki Tamás - Szebenyi Péter - Ujvári Pál: Az újkor. Segédkönyv általános iskolák tanulói számára. Bp., Korona Kiadó 1999. 23-26. o.]

2012. október 2., kedd

Lovagokról

Fegyvernökök és apródok

Solymászat (Codex Manasse)
Az előkelő nemesi családok fiait hétéves koruktól kezdve készítették elő jövendő hivatásukra, a birtokos lovag feladataira. Ehhez elsősorban testi ügyesség, bátorság és jó modor, azaz „udvariasság" kellett. Az udvariasság szó eredetileg a legfinomabb, a királyi udvarnál szokásos viselkedést jelentette.
Sakk (Codex Manasse)
Az úrfiak kb. tizenkét éves korukig az atyai várban maradtak. Már ekkor is legfontosabb feladatuk a testgyakorlás és a fegyverforgatás volt. A lovagnak készülő fiú először futásban, mászásban, ugrásban, nyíllövésben, dárdavetésben, lovaglásban gyakorolta magát, majd a vívás művészetébe avatták be.
Amikor a fiú betöltötte tizenkettedik-tizenharmadik életévét, elküldték valamelyik fejedelmi, nagyúri udvarba vagy egy igen kiváló lovaghoz, hogy tovább képezzék. Távol a gyöngéd anyai szemtől, még keményebb, még szigorúbb nevelésben részesült. A nagy udvaroknál számos hasonló korú társával együtt gyakorolta a fegyverforgatást; harci játékokon vett részt, birkózott, vívott. Különbséget tettek az apród és a fegyvernök között. Az utóbbi már idősebb, tapasztaltabb növendék volt.
Készület a viadalra (Codex Manasse)
A fegyvernökök és apródok uruk várában nemcsak testgyakorlással foglalkoztak, számos más feladat is várt rájuk. Ők fogadták a vendégeket, segítettek a lovagoknak és a hölgyeknek a lóra, kocsira szállásban stb. Öltöztették, vetkőztették urukat, lefekvéskor ők tartották a fáklyát, gyertyát Megterítették az asztalt, feladataik közé tartozott a felszolgálás, felvágták a húst, odanyújtották a kenyeret, mosdótálat, törülközőt.
A fegyvernökök elkísérték a várurat utazásain; vele mentek, ha lovagi tornán vett részt. Itt is fontos szerep várt rájuk. Ők kiáltották uruk nevét; ha lovat fogott el, elvezették azt; ha eltört kezében a lándzsa, má­sikat nyújtottak oda.
A fegyvernökök a háborúba is el­kísérték urukat. Ilyenkor páncélt és sisakot viseltek, de kardot nem, csak buzogányt. A csata napján felöltöztették urukat, elővezették paripáját, lóra segítették, maguk pedig mögötte lovagoltak, s vitték pajzsát, lándzsáját, vezették tartalék lovát. A csatában is mögötte haladtak, figyelmeztették, hogy merről közeleg ellenség, odanyújtották a szükséges fegyvereket, s néha bizony maguk is adtak és kaptak csapásokat.

A lovaggá avatás szertartásáról itt olvashatsz.

 A lovagi torna
 
A dalverseny győztesét megkoszorúzzák (Codex Manasse)
A lovagi torna a lovagrend nagy seregszemléje, az ifjú lovagok isko­lája. A vendéglátó várúr jó előre ki­jelölte a torna helyét. Széles, sík me­zőt szemeltek ki, hogy a lovagsereg szabadon mozoghasson. A terepet sorompókkal kerítették körül, hogy a tolongó nézőket távol tartsák. Ha a várudvar eléggé tágas volt, az szolgált színtérül. Végre felvirradt a torna napja! Az ünnepélyes mise után két egyenlő számú csoportba osztották a részt­vevőket. A barátok, rokonok, egy-­egy tartomány vitézei egymás mellé kerültek. Nem egyének harcoltak tehát egyének ellen, hanem csapat csapat ellen. A torna valódi csatának felelt meg.
Lovag teljes harci díszben (Codex Manasse)
Mindegyik csapat élén ott a kapi­tány. Ő jelöli ki az egyes lovagok he­lyét, s az összecsapás előtt figyel­mezteti társait, hogy mindenki a le­hető legjobban teljesítse kötelességét. A heroldok (hírnökök, felügye­lők) eltávolítják a nézőket a térről, harsannak a trombiták, peregnek a dobok, s minden lovag a maga csa­takiáltásával az ellenfél sorára ront. Csakhamar a sérültek nyögése, jaj­szava is belevegyül a zajba. Ha valaki lezuhan, legyőzőjének fegyvernöke gyorsan ott terem, elvezeti lovát. Örülhet, ha őt magát el nem tapossák a küzdők ménei. Nemcsak lándzsá­val, hanem tompa karddal is harcol­nak. Ezek nem sebeznek, de eléggé fájdalmas ütéseket osztanak. A lova­gi erkölcs szerint nem illett többnek egyre támadni; ember ember ellen harcolt. A por, a zaj, a forróság s a fájdalmas ütések miatt egyik-másik lovag kénytelen rövid időre félrevo­nulni, levenni sisakját, hogy léleg­zethez jusson, lehűljön. De rövide­sen újra beveti magát a viadalba. Sokszor estig tart a küzdelem. Sö­tétedéskor trombitákkal vagy herol­dok útján jelt adnak a csatározás megszüntetésére. Aki még nyereg­ben van, szállására lovagol, ahol für­dő, frissítők várják, s különböző bal­zsamokkal, kenőcsökkel kezelheti kékre-zöldre vert, sebes, feldörzsölt testét. A sebesülteket hordágyon vi­szik szállásukra. Nemegyszer holtak is maradtak a küzdőtéren. A helyszí­nen szerteheverő holmi (fegyverek, ruhadarabok, lándzsatöredékek) a kóborok zsákmánya lett.
Az igazi küzdelem előtti nap dél­utánján, mintegy bemelegítésül gyakran rendeznek tjostokat. A tjostírozásnál tompa, hegy nélküli lándzsával galoppban vágtatnak, majd megeresztett kantárszárral egymás ellen indulnak, hogy az ellenfelet el­találják, vagy a feléjük irányuló dö­fést pajzsukkal kivédjék. A találat akkor sikerült, ha az kiemelte az el­lenfelet a nyeregből, vagy - ha amaz jól védekezett - a nyél darabokra tört az ügyesen tartott pajzson. Nagy szégyen, ha a lándzsa célt téveszt. Különösen veszélyes, ha a lándzsa a lovagot torkon éri.
A győztes ünneplése (Codex Manasse)
Néha oly nagy erővel ütközött össze a két fél, hogy a lovak összerogytak, vagy legalábbis két láb­ra emelkedtek. Ha mindkét lán­dzsa összetört anélkül, hogy a küz­dőknek baja esett volna, elhang­zott a kiáltás: „Lándzsát ide!” Egy­-egy jó lovag a tornán sok lándzsát tört. A torna után, az egész napi harc után az urak nem voltak olyan álla­potban, hogy részt vehessenek vala­miféle mulatságon; örültek, ha a fürdő után ágyba kerültek.
[Kulcsár Zsuzsa: Így éltek a lovagkorban c. műve nyomán In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára. Bp., Korona Kiadó, 1994. 41-42. o. és 46-48. o.]

A keresztes hadjáratokról


A Földközi-tenger keleti partvidékén található Jeru­zsálem városa. Ezt a helyet három vallás hívei tartják szent helynek. Itt állt a jeruzsálemi templom, amely ókori zsidó vallási központ volt. A keresztények számára Jeruzsálem Jézus Krisztus halálának és feltámadásának színhelye. Végül az iszlám sze­rint Mohamed próféta Jeruzsálemből szállt az égbe. A várost és Jézus Krisztus szülőföldjét, Palesztinát a mohamedán szeldzsuk-törökök birtokolták, akik a 11. században már-már Bizáncra is kiterjesztették uralmukat. 1071-ben Manzikertnél döntő vereséget mértek a bizanci császár seregeire.
Ahogy a keleti kereszténység veszélybekerült, II. Orbán pápa (1088-1099) fölemelte szavát: „Múlhatatlan, hogy Keleten élő testvéreinknek el ne vi­gyük igen sebesen az oly gyakorta megígért és annyira sürgősen szükséges segítséget...
A keleti kereszténység „megsegítésében” benne foglaltatott a mohamedánok által a 7. században elfoglalt Palesztina visszaszerzése is. 1095-ben, a clermont-i [klermon] zsinaton a keresztes hadjáratot meghirdető pápa nem fukarkodott az ígéretekkel: „Ha azok, akik oda levonulván, életüket vesztik az utazás közben, szárazon avagy vízen vagy a pogá­nyok elleni csatában, akkor azon órában megbocsáttatnak a bűneik, ezt én Isten hatalmánál fogva, amely rám van ruházva, szavatolom...
Keresztes államok (forrás: SH Atlasz)
A pápai buzdítás visszhangot talált a nemesség körében, s egy nagy hatású szónok, Remete Péter (Pierre d'Amiens) a parasztok és a városi szegény­ség lelkesedését is felgyújtotta. A szegényebb réte­gek a gyenge termés okozta éhínségek, a pusztító járványok elől is menekültek, amikor keresztesnek álltak, és fölvarrták ruhájukra a szövetből összefér­celt keresztet. Az itáliai kereskedők, akik a keresz­tesek tengeri szállításáért, felfegyverzéséért busás hasznot reméltek, szintén a keresztes háborúk ügye mellé álltak.
Az első keresztes had 1096 nyarán indult el, Boullion Gottfried [bujon gotfrid] vezetésével. A francia és német kereszteseknek 1099-ben sikerült elfoglalniuk Jeruzsálemet. Az elfoglalt területen több, hűbéri berendezkedésen alapuló keresztes ál­lamot is létrehoztak, ám ezeket állandóan támadták a mohamedánok. Ezért újabb és újabb hadjáratok indultak Európából Kelet felé, ám a keresztények szentföldi hatalmának állandósítása kudarcot val­lott. A mohamedán Egyiptom keménykezű szultán­ja, Szaladdin 1187-ben még Jeruzsálemet is vissza­foglalta.

A keresztes államokban jöttek létre az egyházi lovag­rendek. Titokzatos szertartásaik, s később szerzett óriási vagyonuk a mai ember fantáziáját is megmozgatja. Tulaj­donképpen betegápolásra, a zarándokok védelmére és papi feladatok ellátására vállalkozó katonai szerzetesren­dek voltak. Tagjaik lovagok, akik szerzetesi fogadalmat is tettek.
A templomosok rendje 1118-ban alakult, főleg francia lovagokból. Elsősorban a szent helyek őrzését és a za­rándokok fegyveres védelmét vállalták. Jellegzetes öltö­zetük volt a fehér köpeny, vörös kereszttel. A johanniták, vagy ispotályosok rendje 1120-ban keletkezett, egy be­tegápoló szerzetesrend átalakulásával. Továbbra is be­tegápolással foglalkoztak. Jellegzetes öltözetük volt a fe­kete vagy piros köpeny, fehér kereszttel. A német lovag­rend hasonlított a templomosok rendjéhez, ám ezt a Szentföldön harcoló német lovagok alapították 1198-ban. Jellegzetes öltözetük volt a fehér köpeny, fekete kereszttel.

A kereszteseket mindinkább csak a nyereségvágy hajtotta. A hadműveletek elsősorban a velencei kereskedők érdekeit szolgálták, akik a bizánci keres­kedelem letörését tűzték ki célul. A negyedik keresztes hadjárat már nem a Szentföldre, hanem Konstantinápoly falai ellen irányult. A város bevé­tele után itt is nyugat-európai mintájú hűbéri állam alakult: a rövid ideig fennálló Latin Császárság (1204-1261).
1212-ben a vallásos elvakultság gyászos esemé­nyek előidézője lett. A Rajna vidékén és Franciaországban sok ezer gyermek gyűlt össze. A kisko­rúak vezére, egy István nevű fiú és a felnőtt szer­vezők meg voltak győződve arról, hogy az Isten által különösen szeretett, ártatlan, bűntelen gyerekek - Isten segítségével, fegyvertelenül - képesek lesznek fölszabadítani Palesztinát. Kérdéses, hogy a gyerekek közül bárki is eljutott a Szentföldre. A többség útközben pusztult el, sokukat rabszol­gának adták el.
A keresztes hadjáratok nem érték el céljukat. A nyugatiaknak nem sikerült megvetniük a lá­bukat Keleten. A keresztények viszont megis­merték az iszlám világot. Új erőre kapott a Ke­lettel folytatott kereskedelem. Több keleti nö­vény (őszibarack, görögdinnye, citrom) a keres­kedelem nyomán ekkor talált otthonra Európá­ban
[Szabó Péter: Történelem II. Bp., NTK, 2000. 13-14. o.]

Az utóbbi évtizedek egyik filmes kasszasikere a második keresztes hadjárat előzményeit dolgozza fel. Íme egy rövid részlet a Mennyei királyság c. filmből: