2013. február 27., szerda

Aeneas elindul új hazát keresni


Valamikor réges-régen, sok évvel Róma alapítása előtt Kis-Ázsia partján volt egy gazdag, hatalmas város: Trója. Történt pedig, hogy a trójai királyfi, Parisz, elrabolta a spártai király feleségét, a világszép Helénát, és magával hozta kincseit is. Az egész görög nép összefogott, hogy megtorolja a sérelmet, és hatalmas hajóhadával Trója ellen vonult.
Tíz évig ostromolták hiába a görögök a természettől és emberektől jól megerősített várost. A hosszú ostrom alatt elestek a legjelesebb hősök, a trójai Hektór, a görög Akhilleusz, még az istenek is beleavatkoztak a harcba, de a vár mégis állt, és úgy látszott, minden erőfeszítés hasztalan, Trója bevehetetlen. Ámde amit az erő nem tudott elérni, azt elérte a furfang. Odüsszeusz tanácsára egy falovat építettek, s elhíresztelték róla, hogy az istenek tiszteletére készült; majd visszavonulást színlelve hajóra szálltak, és eltávoztak Trója látóhatárából. A trójaiak a parton hagyott hatalmas falovat behurcolták a várba, még a falakat is lerombolták, hogy a kapun beférjen.
A ló belsejében azonban válogatott görög vitézek rejtőztek. Ezek aztán, mikor a trójaiak az örömtől és bortól megrészegedve, a visszanyert szabadságtól megmámorosodva álomra tértek, leereszkedtek, és tűzjeleket adtak a szomszéd sziget mögött rejtőző hajóhadnak. A görögök csakhamar visszatértek Trójába, és iszonyú pusztítást vittek véghez.
Aeneas [Éneász], Venus [=Aphrodité] istennő fia volt, a trójaiaknak Hektór után legnagyobb hőse. Most álmában megjelent neki Hektór, és így szólt hozzá:
- Menekülj, fuss innen, Aeneas! Csak volt Trója, csak voltunk trójaiak! Vidd magaddal Trója házi isteneit, és keress számukra új hazát!
Aeneas, fia Ascanius és apja, Anchises
Aeneas felriadt álmából, és fegyvert ragadott. De mikor látta, hogy a harc reménytelen, magához vette a trójai házi isteneket, majd béna atyját, Anchisest nyakába véve, feleségével és kisfiával együtt menekülni igyekezett a lángban álló városból. A szomszédos Ída-hegység erdeje menedéket nyújtott neki, de útközben, a szörnyű vérzivatar­ban, elvesztette feleségét.
A görögök pedig, miután Tróját földig lerombolták, és az embereket leölték, vagy fogságba ejtették, Helénával együtt most már csakugyan visszatértek hazájukba. Mikor már az utolsó vitorla is eltűnt a tengeren, az erdőben rejtőzködő menekültek előjöttek, és tanakodtak, mitévők legyenek. Hazájuk nem volt, otthonuk megsemmisült.
- Légy te a vezérünk, Aeneas - fordultak a hőshöz -, és mutasd meg a jövőbe vezető utat.
Aeneas vállalta vezérlésüket. Hajókat ácsoltatott, s nekivágtak a tengernek új hazát keresni. Hosszú és keserves bolyongás után végre eljutottak Szicília szigetére, Itália szomszédságába. Itt halt meg Aeneas atyja. Azután elhagyva Szicíliát, Itália felé vették útjukat, amikor Juno [=Héra], a haragvó istennő megpillantotta őket. Juno haragja régi keletű. Egyszer ugyanis az istenek lakomáján Erisz, a viszály istennője aranyalmát dobott az istennők közé, ezzel a felírással: „A legszebbnek.” Három istennő, Juno, Minerva [=Pallasz Athéné] és Venus vetekedett az aranyalmáért. Pariszra bízták az ítéletet, aki - mivel Venus neki ígérte a világ legszebb asszonyát, Helénát - neki ítélte az almát. Juno ezt sohasem bocsátotta meg a trójaiaknak, és minden módon meg akarta akadályozni, hogy Aeneas elérje a végzet által kijelölt célját, a római birodalom megalapítását. Ezért a szelek királyához, Aeolushoz fordult, aki a barlangból kibocsátotta az oda bezárt szeleket. Ezek iszonyú vihart támasztottak, és szétverték Aeneas hajóit. Neptunus, a tenger istene megfékezte őket, de a húsz hajóból csak hat tudott a vezér mellett megmaradni, és vele együtt csak hat vetődött partra, azok sem Itáliában, hanem messze, szemben Itáliával, az afrikai Líbia partján.
Aeneas azt sem tudta, hová, mely égtáj alá jutott. Félve indult el, hogy kikémlelje a vidéket. De anyja, Venus segítségére jött, Karthágóba vezette. Itt találkozott elveszettnek hitt társaival, ahol Dido, az ország királynője - akinek szintén menekülnie kellett hazájából, és itt alapított új országot - szívesen fogadta a hőst, és tiszteletére nagy lakomát rendezett. A lakomán Dido kérésére Aeneas elbeszélte Trója pusztulását és bolyongásait. De a lakomán más is történt. Venus, hogy fiát megőrizze a további bolyongástól és veszedelmektől, szerelmet ébresztett Dido szívében Aeneas iránt. Aeneas kisfia, Ascanius helyébe Cupidót, a szerelem csintalan istenkéjét csempészte, aki a szerelem nyilával megsebezte Didót.
Aeneas és Dido
A királynő korán jutott özvegységre, és nagy gyásza óta most ébredt először szerelem szívében. Amikor hű nővérének, Annának felfedte titkát, ez megnyugtatta:
- Az istenek kezét látom ebben, nővérem. Mennyire megnő majd városod ereje, becsülete, ha trójai fegyveresek védik!
Ennek a házasságnak Juno sem volt ellene. De Jupiter, az istenek királya és az emberek atyja másképp határozott. Mercuriust, az istenek hírnökét küldte Aeneashoz:
- Ne feledkezz meg küldetésedről. Neked nem Afrikát, hanem Itáliát kell kormányoznod. Azonnal szállj hajóra!
Aeneas fájó szívvel engedelmeskedett az isteni parancsnak. Mikor hajói már kifutottak a tengerre, és ő visszatekintett Karthágóra, a királyi palota felől máglyát látott lobogni. A szerencsétlen Dido bánatában máglyára vetette magát.
Ismét Szicília szigetére értek. Kerek egy esztendő telt el Anchises halála óta, és most a fiú ünnepi játékokkal áldozott a halott apa emlékének. Majd hátrahagyva a gyávákat és betegeket, továbbhajózott Itália felé. Indulás előtt álmában apja szelleme megjelent neki:
- Keress fel Sibylla segítségével az alvilágban!
Sibyllát, az agg papnőt Cumaeban találta meg Aeneas, Apollo istennek szentelt barlangjában. Jóslatot kért tőle. A válasz így hangzott:
- El fognak jutni a trójaiak céljukhoz, de azt kívánják majd, bár ne jutottak volna el. Háborúkat, szörnyű háborúkat látok, és látom, hogy vértől árad a Tiberis folyó. Juno üldözi a trójaiakat. De te ne hátrálj! Végül is célhoz érsz.
A jóslat után Aeneas megkérte a jósnőt, hogy mutassa meg neki az alvilágba vezető utat. Ám ehhez meg kellett találnia az aranyágat, hogy azzal Proserpinának, az alvilág királynőjének kedveskedjék. Venus madarai, egy kergetőző galambpár, elvezették Aeneast egy fához; ezen rejtőzött az aranyág. Aeneas lenyeste: most már nyitva állt előtte az alvilág útja.
Itt talált rá apjára a boldogok ligetében, amint azokat szemlélte, akik Léthének, a feledésnek vizéből készültek inni, hogy ezzel befejezvén alvilági bűnhődésüket, ismét földi életet élhessenek. Itt tudta meg Róma hivatását: leverni az ellenállókat, kímélni a legyőzötteket és békét adni az emberi nemnek.
Aeneas bolyongása
 Visszatérve az alvilágból, megindultak a harcok. Hogy szövetségest szerezzen, Aeneas Latium királyához, Latinushoz fordul, és leányát, Laviniát feleségül kéri. Ezzel azonban magára haragítja Turnust, egy szomszéd népnek, a rutulusoknak királyát. A harci tűz egyre maga­sabban lobog, az istenek is beleavatkoznak a földiek sorsába. Ámde a végzet, a Fátum, mely még az isteneknél is erősebb, Aeneasnak kedvez. Párviadalban legyőzi Turnust, és most már senki sincs, aki veszélyeztetné hatalmát. A honalapító elvégezte küldetését. Egy ideig még békében kormányozza országát, majd villámlás és mennydörgés közepette eltűnik, és az Olümposz hegyén, az istenek között foglal helyet. Utódai közül Silvius új várost alapít Alba Longa néven. Itt uralkodtak Aeneas utódai mintegy háromszáz évig.
[In: Trencsényi-Waldapfel Imre: Római regék és mondák. Magyar Elektronikus Könyvtár]

2013. február 26., kedd

A két Hunyadi sorsa



Hunyadi László halála

V. László portréja
Az ország bárói, akik Hunyadi Já­nos életében még mukkanni sem mertek, most váltig unszolták a ki­rályt, hogy büntesse meg László grófot, amiért rokonát, Cillei Ulrikot megölette.
Közben hírül hozták, hogy a török betöréssel fenyeget. Ezért László gróf, aki apja példáját akarta követ­ni, Felső-Magyarországon katonákat toborzott, és ezeket elvezette egészen Pest városáig. Itt engedélyt kért a ki­rálytól, hogy a török ellen vonulhas­son. Ekkor azonban közbeléptek a bárók, és azt mondták a királynak:
- Ne engedje felséged László gró­fot távozni, míg öccsét, Mátyást ide nem hívatja.
Lászlót pedig így tüzelték:
- Hívasd    az    udvarba  öcsédet, Mátyást, hadd legyen itt a király mellett, nehogy valami cselt szőjenek ellened, amíg távol vagy.
Ezzel a ravaszsággal a cselszövés mesterei behálózták Lászlót, aki megfeledkezett atyja tanácsáról, pe­dig Hunyadi János váltig azt mon­dogatta:
Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja
„Soha együtt a királynál ne legye­tek, egyik mindig maradjon a seregnél, hogy a másikat, ha szükséges, megsegítse.” De hiába volt a bölcs tanács, László gróf megüzente Má­tyásnak, hogy mielőtt ő hadba száll­na, jöjjön fel Budára.
Amikor Erzsébet asszony, a két gróf édesanyja ezt az üzenetet meg­hallotta, nagyon megijedt. Mintha a jövendőt megérezte volna, azt mondta Mátyásnak:
- Apád emlékére kérlek, ne menj fel Budára!
De Mátyás arra gondolt, hogy most már László gróf az atyja, s az ő parancsát kell teljesítenie, ezért elin­dult, hogy bátyját felkeresse.
Amikor Mátyás Budára érkezett, a cselszövők nagy örömmel fogadták. A két testvér semmit sem sejtett, amikor Garai László nádor, akiben László gróf nagyon bízott, bejelen­tette, hogy a királynál megbeszélés lesz. Erre a megbeszélésre Hunyadi Lászlót is meghívták, aki gyanútlanul elment, s a királyi palotában mind­járt elfogták.
Mátyás semmit sem tudott arról, ami bátyjával történt. Egyébként őt is őrizet alá vették egy budai házban, ahonnan ki sem léphetett.
Hunyadi Lászlót három napig tartották fogságban. Ezalatt titokban halálra ítélték, és titokban végez­ték ki.
Lászlót a vár piacára késő este ve­zették ki, ahol erős katonai őrséggel vették körül a vérpadot. Háromszor sújtott rá a hóhér, s bár hátrakötött kézzel a földön hevert, onnan csak saját erejéből felállt, és jól érthetően így szólt:
- Három sebet kaptam, eleget szenvedtem. Isten és ember előtt engem már büntetni nem lehet.
Milyen igazat mondott a gróf! Hi­szen még a gyilkosnak, a rablónak is elengedik a büntetést, ha három csapást kiállott. De neki, éppen Hu­nyadi Lászlónak nem engedték el. Az ott állók kívánságára a hóhér ne­gyedszer is lesújtott, és László feje porba hullott.
Madarász Viktor: Hunyadi László ravatala

Mátyás királlyá választása

- hangos könyv verzió itt (Kaszás Attila előadásában)
Mátyás király ábrázolása a Thuróczi-krónikában
Amikor László király meghalt, ala­posan megijedtek azok az urak, akik Hunyadi László halálát okozták. Hogyne ijedtek volna meg, amikor Szilágyi Mihály nagy sereggel köze­ledett Buda felé. Pedig Szilágyi Mi­hályt nem a bosszúállás szándéka vezette, ő ennél többre vágyott: a trónt akarta megszerezni unokaöccsének, Hunyadi Mátyásnak. Amikor Szilágyi Mihály a fegyve­res sokasággal Pest városába érke­zett, az isteni akarat csodálatos jele­ket mutatott. Azon az éjszakán, ab­ban a hideg télben minden csillag fényesen ragyogott az égen. A Duna vize pedig olyannyira befagyott, hogy a jég hátán úgy járhattak, mint a sík mezőn.
Reszkettek is az urak a budai vár­ban, mert Pest felől akadálytalanul fel lehetett vonulni a várba. Ha most Szilágyi Mihály bosszút forral, vége az életüknek.
Szilágyi Mihály azonban meg­üzente az uraknak, hogy nem áll bosszút Hunyadi László haláláért. Erre az urak felbátorodtak, levonul­tak Pest városába, hogy tárgyaljanak a királyválasztásról. Ott sokat tár­gyalni nem kellett, mert a közne­messég sokasága állott a Duna jégén, és mind Hunyadi Mátyást éltette. A gyerekek pedig ezt a dalt énekelték a pesti utcákon:
Mátyást mostan választotta
Mind ez ország királyságra,
Mert ezt Isten adta nékünk
Mennyországból oltalmunkra.
Ezen a napon is csoda történt: a választás híre még ki sem szivárgott, de a pesti nagytemplomban már fel­hangzott a hálaadó ének.
Amikor az egész nép megtudta, hogy Mátyás lett a király, mindenki nagy örömmel ujjongott. Minden templomban meghúzták a harango­kat, harsogtak a kürtök, szóltak a sí­pok, és olyan nagy hangon énekelt mindenki, hogy megtelt azzal a leve­gőég.
A választás éjszakáját annyi mág­lya világította meg, hogy az emberek azt hitték, a csillagok szálltak le az égboltról. Soha még királyválasztás ennyi örömmel, ennyi dicsőséggel nem történt.
De nemcsak Magyarországon örültek ennek a választásnak! Er­délyben még nagyobb volt az öröm, mert a Hunyadiak onnan származ­tak, s maga Mátyás Kolozsvár váro­sában született. Ezért aztán Szilágyi Mihály, aki az egész választást ren­dezte, a választás után levelet küldött az erdélyi uraknak. Azt írta a levél­ben:
„Ti láttátok a fenséges Mátyás urat, amikor megszületett, szemetek előtt nevelkedett, ezért magatokénak nevezhetitek.” Örült egész Magyar­ország, vele örvendezett szép Er­délyország, amiért a törökverő Hu­nyadi János fiát, az ifjú Mátyást ki­rállyá választották.
[ In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. Korona Kiadó, Bp.1994. 127-129. o.]

2013. február 4., hétfő

Záh Felicián merénylete


Orlai Petrich Soma: Záh Felicián merénylete

            1330 tavaszán a béke és nyugalom csendjét az a hír verte fel, hogy Ká­roly király és családja ellen véres merényletet követtek el. A királyi család április 17-én a visegrádi kas­télyban éppen ebédhez ült néhány udvari ember társaságában, mikor Záh Felicián, a királyné egyik ud­varhölgyének apja az ebédlőbe sur­rant, és kardját kirántva a király fejé­hez sújtott. A dühöngő aggastyán támadása elől Károly hirtelen lebukott, s így a csapás csak egyik karját érte. Tövéből lemetszette viszont a királyné jobbjának négy ujját, aki férjét akarta védelmezni. Felicián ezután a gyermekekre vetette magát, de csak Lajos hajából sikerült egy fürtöt levágnia; halálos csapását a kisfiúkat védelmező nevelők fogták fel.
Körösfői-Kriesch Aladár: Zách Klára az udvarban
A vérengzésnek az egyik étekhor­dó, Sándor fia János vetett véget. Tőrével leszúrta Feliciánt, akit az­után az udvari nép alaposan össze­kaszabolt. „A fejét Budára küldték, két kezét és lábát pedig más váro­sokba." A merényletet irgalmatlan bosszú követte. A merénylő fiát lófarokhoz kötve vonszolták halálra, idősebb lányát lefejezték, a fiata­labbnak, a hajadon Klárának „orrát meg ajkait csúful megcsonkították, úgyhogy a fogai kilátszottak, és ke­zéből nyolc ujjat levágtak, majd sok város utcáin és terein végighurcolták lóháton, és kényszerítették, hogy e szavakat kiáltsa:
- Így lakoljon, aki hűtlen a király­hoz!"
Körösfői-Kriesch Aladár: Záh Klára kiterítése
Ezzel azonban az ügyet még nem tekintették lezártnak. A 24 legtekin­télyesebb országnagy ítélete szerint Záh egész nemzetségét bűnösnek nyilvánították. Tagjait „hetedízig­len" vagyonelkobzással és örökös szolgasággal, harmadízben - tehát a dédapa testvéreinek leszármazóin - belül halállal sújtották. Úgyszintén halálbüntetést mértek ki Felicián közvetlen nőági rokonaira: vejeire, unokáira, nővéreire és azok minden utódára. A merényletet követő iszonyú megtorlás örökre foltot ejtett Károly uralkodói hírnevén.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. Korona Kiadó, Bp.1994. 105-107. o.]