A visegrádi királyi palota egykorú leírása

Aki még láthatta a királyi palotát: Oláh Miklós esztergomi érsek

"Visegrád mezőváros, melyet a németek Plintenburgnak neveznek, Budától nyugatra fekszik öt mérföldnyire, a Duna partján alapították egy hatalmas, hiúzokat és egyéb vadakat nevelő erdős hegy lábánál. A helység kelet felé néző oldalán áll az ott emelt mondhatatlan szép fekvésű és pazar kiállítású királyi palota, amely termeivel és más épületeivel, amelyek valóban rászolgálnak a királyi névre, kiemelkedő alkotás, hiszen egymagában négy királynak, kíséretükkel, ahogy most mondják, tisztviselőikkel együtt ugyanabban az időben kényelmesen biztosíthat vendéglátó otthont: azt mondják ugyanis, hogy van benne vagy háromszázötven szoba, sőt több is. A kapuja a Dunára nyílik, mely tőle itt kb. kétszáz lépésnyi távolságra folyik; erre a közbenső területre, mely a város és a kapu között fekszik, füzest ültettek. A palota másik, keleti oldalánál szőlővel és gyümölcsfákkal pompázó kert van. A kapun belépőnek először egy tágas térség ötlik a szemébe, mely mindenfelé zöldell és mezei virágokkal pompázik. A kaputól száz-egynéhány lépésnyire beljebb lépcső kezdődik, szegletes kövekből, szélessége hét vagy nyolc öl, magassága viszont kb. negyven lépés. Itt négyszögletes függőudvar van, boltozatokra, illetve borospincékre támaszkodik, s épült királyi költséggel, ezek tágasak és szépek; hasonlóan négyszögletes kövekkel van fedve, s rajta egyenlő távolságban egymástól hársfákat ültettek, ezek illata tavaszidőben mindent eláraszt, és látványuk is igen kellemes. A kellős közepén remekbe készült forráskút emelkedik, vörös márványból faragták, a múzsák alakja domborodik rajta, s a csúcsán egy Cupido-szobor márványtömlőre telepedve nyomja ki a jóízű, hideg vizet, mely a szomszéd hegyen fakadó forrásból vezetéken jut el ide, és zenés csobogással szökik csöveiből egy márványkádba, majd onnan egy kerek medencébe. Ebből a kútból, a híres Corvin Mátyás király parancsára – az ő műve minden építkezés, melyet itt elmesélek – diadalünnepei idején bor folyt, ahogy az idősebbektől hallottam, hol fehér, hol vörös; fentebb, a hegy lábánál engedték bele ügyesen a vezetékbe. Ezen a helyen szokott a király maga is tavaszi és nyári napokon a virágzó fák között napfürdőzni, levegőzni és ebédelni, sőt néha követeket is fogadott itt, illetve válaszolt nekik.

Mesélik, hogy történt egyszer egy nevetnivaló és emlékezetes eset ezen a helyen. Miközben egy török követet a királyi udvaroncok a szokásnak megfelelően a városból a palotába vezettek, hogy követi megbízatását előadja, és az a kapuban, honnan egyenesen erre a függőudvarra lehet látni, kissé megállt s körülnézve megpillantotta ezt a pompázatos, ragyogó helyet és az udvari méltóságoknak részben a lenti, részben a király tartózkodási helyéül szolgáló fenti udvaron elhelyezkedő mérhetetlen tömegét, amint selyemmel, ezüsttel, arannyal áttört ruhákban tündököltek és nem kis részben (a mi szokásunk szerint) ezüstözött övekkel és kardokkal meg aranyláncokkal voltak ékesítve, hirtelen akkora csodálat és bámulat döbbentette meg, hogy elfelejtette egész követi megbízatását, s míg a lépcsőkön a király színe elé feljutott, annak tekintete miatt, mely nagy, s mintegy vérrel befutott szemeivel rémületet keltett a ránézőben, a benne már azelőtt fogant félelem mind jobban és jobban elhatalmasodott rajta olyannyira, hogy hosszú hallgatás után csak ennyit tudott kinyögni: a császár üdvözöl, a császár üdvözöl. Mikor kérdezte a király, mást akarsz-e még, semmit sem felelt. Látván a király ennek az ennyire semmirevaló embernek a bénaságát, így fordult a mellette álló vezéreihez: Nézzétek, milyen barmok törnek be újra s újra a birtokunkra és a többi keresztény fejedelemére, mindannyiunk hanyagsága miatt; node, amennyire rajtam áll, majd gondom lesz rá, hogy zablát rakjanak ezekre a barmokra, ne futkározzanak olyan szabadon. És ha a többi keresztény fejedelem is erre törekszik, félretéve a közönyösséget és a belviszályokat, jól fog állani a kereszténység ügye. Aztán a követet visszavezetteti a fogadóba. Eredj, mondta neki, pihend ki magad, térj észhez! Az aztán később sokáig környékezgette, ahogy az lenni szokott, nagy ajándékokkal az udvaroncokat, hogy kieszközölje az újbóli kihallgatást, ám vissza nem hívták többé, hanem a király értésére adta, hogy menjen haza, és adja hírül urának, mást küldjön, olyat, aki tudja, mint kell követségben járni Így aztán, bár a király bőkezűségéhez mérten remek ajándékokkal látták el őt is, szégyenszemre haza kellett néki mennie. Mindezt, bár a jelenleg tárgyalt részhez kevés köze van, nem akartam mégsem elhallgatni.

Az udvar belső oldalán, a hegy lábánál, mely kissé magasabban fekszik, áll egy pompás kápolna, mozaikberakás borítja, mint nagyrészt a többi szobát is, van benne egy drága zeneszerszám, melyet a köznyelv orgonának nevez, néhány ezüstsíp díszíti, ezenkívül az Úr testének szentségtartója és három oltár, domborművekkel és képekkel, melyeket a legtisztább aranyozott alabástromból készítettek. Innen kelet felé két ágban nyúlnak a király remekbe készült aranymennyezetes termei. Az egyik úton a hosszú palotába lehet feljutni, efelett a hegy magasodik, a másikon le lehet menni a lentebb fekvő szobákhoz. A kis udvar közepén itt is forráskút emelkedik alabástromból, márványoszlopos fedett oszlopcsarnok köríti, ez védelmet nyújt a nyári napsugarak lángja ellen. Ezután a szobák észak felé fordulnak, végül nyugat felé térnek vissza. Ablakuk mindenütt a széles mederben haladó Dunára nyílik, s ez a kitekintőnek nagy szépséget mutat, különösen, hogy a Duna túlsó partján elterülő vidéken látható a német telepesek által lakott Nagymaros mezőváros is, felette messzire nyúló, nem túl magas hegy emelkedik, s szőlőkkel végig be van ültetve. Ezt a királyi palotát pompás fekvése mellett olyan drága épületek díszítik, hogy vitathatatlanul úgy tűnhet, sok királyság épületeit fölülmúlja. Sehol sem láttam a mai napig az általam bejárt királyságokban hasonló díszítésekkel épített szobákat. Csak egyedül Párizsban láttam, azon a helyen, melyet a nép a Parlament Udvarának nevez – itt folyik a törvénykezés, és itt intézik a király ügyeit –, egy olyan szobát, mely hasonlított ezekhez és a budai szobákhoz, mennyezetét aranyozott gerendákkal borították. A királyi palota felett, a lejtőin mindenfelé erdőkkel borított meredek hegy legfelső csúcsán látható, akár egy fészek, az igen erős fellegvár. Ennek élén ősi szokás szerint két férfi áll, akiket a királyság előkelői közül nem csupán a király döntése, hanem az egész ország választása alapján szemelnek ki. Itt őrzik a koronát, melyet mi szentnek nevezünk a privilégiumokkal és más királyi törvényekkel együtt. Ezeket mindenfelől falak zárják el. A két előkelőt a legnagyobb eskü köti, hogy a falakat feltörve a királyi diadémot ebből a fellegvárból csak úgy hozzák ki, ha az egész országnak és a királynak ez az egyhangú határozata, ez pedig csak akkor szokott megtörténni, ha királyt és királynét koronáznak. Ezek az előkelők állítanak két más várnagyot, kik egymást váltva teljes féléves időszakon át őrködnek a királyi diadém megóvásán, s ez idő teljes lejárta előtt fejvesztés terhe alatt nem mozdulhatnak a várból, amíg hivataltársuk fel nem váltja őket. A fellegvártól a hegy meredélyén fal ereszkedik le egy másik várhoz, amely szorosan a Duna hullámai mellett áll, ezt vízivárnak nevezik. Falaival a királyi palota oldalához kapcsolódó csodás pompájú kertet és magát a palotát köti össze a várossal, illetve erősíti."

[Oláh Miklós: Hungária, 6. fejezet, 1536.]

Az érdeklődőknek itt a palota hivatalos  oldala:

http://visegradmuzeum.hu/kiralyi-palota

Rekonstrukciós animáció a Youtube-on (de ugyanez látható a palota hivatalos honlapján is):