2012. október 25., csütörtök

Ízisz és Ozirisz története

Ozirisz ábrázolása
Ozirisz eredetileg ember volt, királyként uralkodott Egyiptom fölött. Megszabadította az egyiptomiakat a szűkös és szinte állati életmódjuktól, megmutatta a földművelést, törvényeket adott nekik és megtanította őket az istenek tiszteletére. Majd elindult, hogy az egész földet megszelídítse, miközben fegyverre alig volt szüksége, rábeszéléssel, józan érvekkel nyerte meg az embereket, s az ének és a zene bűvőletével kötötte magához őket.
Gonosz testvére, Széth azonban az életére tört, mert ő akart uralkodni Egyiptom fölött. Titokban mértéket vett Oziriszről, s a teste méretére készített egy szép, gazdagon díszített ládát. Kihirdette, hogy annak ajándékozza a ládát, aki éppen ki tudja tölteni, ha belefekszik. Sokan meg is próbálták, de senki sem illett bele, míg végül Ozirisz feküdt a ládába. Akkor aztán odafutottak Széth cinkosai, rádobták a ládára a fedelet, lezárták kívülről szögekkel, tetejére még forró ólmot is öntöttek. A ládát a Nílusba dobták.
Anubisz isten (álló alak) ábrázolása
Ozirisz hitvese, Ízisz - amint értesült férje haláláról - gyászruhát öltött, és keresni kezdte férje holttestét. Büblosz városánál - ahol a ládát kivetette a tenger - rá is akadt, visszavitte Egyiptomba, és ott elrejtette. Széth azonban megtalálta, 14 részre vagdalta és a darabokat szétszórta az ország minden részébe. Ízisz megkereste a testrészeket, és Anubisz segítségével összeillesztette őket, és férjét életre keltette. A megölt és feltámadt Ozirisz így istenné vált - az alvilág istenévé.
 
[In: Horváth Péter: Az ókor izgalmas világa. NTK, Budapest, 2006. 28. o.]

13 megjegyzés:

  1. Az utolsó Atlantiszi király és királyné voltak, akik Nílus völgyébe mentek, Atlantisz pusztulása után.
    Talán innen kellene tanítani a történelmet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem tudom hogy jön ide......
      Fe mindenesetre oké legalább ezt is tudom mostmár

      Törlés
    2. Nem mentek a Nílus völgyébe, Atlantisz pusztulása után,!..illetve, csak Ozírisz ment, míg Ízisz csak nagyon rövid ideig volt Egyiptomban!
      Ízisz nem érezte Egyiptomban a tiszteletet, amely megillette volna, ezért a Dél- Amerikai régióban élt, a inkák főldjén!
      Csak pontosítani akartam!
      Mellesleg, Ízisznek nem volt semmilyen gyökere Egyiptomban!, De, mégegy információ, eredetileg Hathor személyében volt jelen,..majd eltünt Egyiptomból.

      Törlés
  2. Megható és Szomorú is egyben

    VálaszTörlés
  3. Anubisz, Nebethet és Ozirisz gyermeke volt. Ízisz és Ozirisz gyermeke volt Hórusz. Nebethet volt az igazi társa Ozirisznek, nem pedig Ízisz. Ez jól el lett ferdítve. Széth és Nebethet házasok voltak, nekik nem volt közös gyermekük...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit most írtál?.. Az HAMIS!!
      Nebethet volt az igazi társa Ozirísznek??????
      Ekkora bődületes HAZÚGSÀGOT!!!
      EZ NEM IGAZ!💎

      Törlés
  4. Érdemes volna még kiegészíteni: A 14 darabból 1 nem lett meg. A fallosz, így Ízisz készített egy mű falloszt aranyból. Ezután megfogant Hórusz. (igen igen szeplőtelen fogantatás) Ezután lett Ozirisz az alvilág istene. Ha jól tudom később Hórusz megbosszulta ezt Széthnek.

    VálaszTörlés
  5. Én úgy gondolom, hogy ez egy elég jó történet de sztem túl hamar véget ért
    Sok hozzászólást megnéztem és ha összerakom akkor kB kiadja az egész történetet. Hát végülis elég érzelmes és szomorú de a végén (boldog?) de hát én nem tudhatom, hogy történt.

    VálaszTörlés
  6. Senki NEM TUD SEMMIT!.. CSAK írkàlja a hamisat!!!
    Bosszantó!
    " hàt én nem tudhatom, hogy történt"- ez az egy mondat igaz, abból amit írtàl!💎

    VálaszTörlés