Egymásra találás

Brezáni kiáltvány

Március közepén Rákóczi éppen vadászaton volt, amikor a brezáni várban jelentették Bercsényinek, hogy odakünn a városka utcáin két idegen a fejedelem iránt érdeklődik. Bercsényi leküldte a lovászát, hogy ha a két fáradt vándor magyar lenne, vezesse be őket. Csakhamar elébe toppant mindkettő, de egyiket sem lehetett szóra bírni. Ám amikor Rá­kóczi kisvártatva megjött, a két láto­gató sírt-nevetett örömében. Baltát kértek, széthasították botjukat, és összetekert levelet húztak ki belőle.

Rákóczi jobbágyai küldték az írást Papp Mihály elszegényedett mun­kácsi nemessel és Bige György egy­kori kuruc hadnaggyal. A jobbágyok kérve kérték Rákóczit, jöjjön haza, álljon a nép élére, mert egyes­-egyedül - tőle várnak segítséget.

Hegyalján a jobbágyság három­ezer férfit rögtön fegyverbe tud szó­lítani, és ha maga Rákóczi áll az élükre, remélhető, hogy a kisneme­sek is csatlakoznak majd. Rövid töp­rengés után a két bujdosó főnemes megállapodott a jobbágyok két kül­döttével, hogy Bercsényi lovásza ve­lük megy vissza, alaposan körülnéz az északi vidéken, és beszámol a lá­tottakról. Ugyanakkor Rákóczi ismét sürgette a francia királyt, kérte az immár közeli felkelés támogatását. Május eleje volt már, mire a lo­vászmester megtért Brezánba. Nem egyedül jött, küldöttséggel, és Papp Mihály mellett most már ott állt Rá­kóczi tarpai jobbágya, Esze Tamás is, aki a felkelést sürgetők titkos ta­nácskozásainak legfőbb szervezője volt. Szikár, kemény, világos eszű ember. Kézzelfogható bizonyságot akart arról, hogy Rákóczi elvállalja a magyar felkelés vezetését.

Rákóczi-szabadságharc zászlaja

Esze Tamásék kiáltványokkal és zászlókkal tértek haza. Rákóczi és Bercsényi az egész országot fegy­verbe szólította: minden igaz ma­gyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó keljen fel, fogjon fegyvert a képtele­nül hatalmaskodó, zaklató, adóztató idegen birodalom ellen! A zászló egyik oldalán a Rákócziak címere volt, az R. F. kezdőbetűkkel, a mási­kon a felirat: Cum Deo, pro patria et libertate (Istennel, a hazáért és sza­badságért).

Rákóczi egy lengyel nemesasszonynak a magyar határ közelében fekvő birtokára ment. Ide hozták neki hírül, hogy az ezredeskapitánnyá kinevezett Esze Tamás vezeté­sével a türelemre intő fejedelmi pa­rancs ellenére is, Tarpán, Várin és Beregszászon a zászlókat kibontot­ták, és a nép megtámadta a császári­akat és a nemeseket.

Rákóczi válaszút elé került. A ne­hezebb utat választotta. Június elején indult Magyarország felé. Mindössze szolgái kísérték, meg néhány ka­tona. Egynapi járóföldre lehettek a magyar határtól, amikor futár érke­zett, és elmondta, hogy szétverték Kis Albert és Esze Tamás kuruc se­regét. Rákóczit megrázta a hír. Kü­lönösen mikor kiderült, hogy a kurucok még felderítőket sem küldtek szét, és nem állítottak őrséget. Ilyen fegyelmezetlen népséggel viseljen hadat? A legokosabb lenne vissza­fordulni. Még nem késő! „De báto­rított és erősített az a szándék, hogy megérdemeljem a nép bizalmát és szeretetét" - írta évtizedek múlva.

Június 14-én a „haza küszöbén" volt. Egy lovast indított a Beszkidek déli oldalán álló Esze Tamáshoz, hogy vezesse elébe katonáit.

És elkezdődött az, amire addig még nem volt példa. Egy ország leg­előkelőbb, leggazdagabb, kiváltsá­gosnak született embere állt az ön­ként hozzásereglő legszegényebbek élére. Rákóczi legalább ezer gyalogost és mintegy háromszáz lovast várt, ehe­lyett mindössze kétszázötvenen ér­keztek, közülük csak ötvenen ló­háton. Rendetlenül tolongó, kaszá­ra-kapára kapott sereglet volt ez. Rossz parasztpuska csupán néhá­nyuk hátán, és sokan rongyosak, csizmája pedig kevésnek van. A fel­kelők szintén csalódást éreztek. Csillogó brokátba öltözött nagyurat vártak, ékszerektől ragyogó mente­kötővel. És most egy talpig feketébe öltözött fiatalembert láttak maguk előtt minden dísz nélkül. (A fejede­lem az édesanyjáért viselt gyászt.)

Veszprémi Endre: Rákóczi és Esze Tamás találkozása

Rákóczi hosszú beszédet mondott. Szólt a haza iránti lankadatlan buz­galmáról, és nagy ígéretet tett: aki a szegény nemzet felszabadítására fegyvert köt, az mindenféle úrdolgá­tól, adózástól felszabadul maga is. Nem lesz többé jobbágy. E fogadalom hallatára mind örömmel tet­ték le rá a hűségesküt.

Rákóczi két napig csapatokba osztotta a kicsiny hadat, kijelölte az őröket, vigyázott, hogy ne hozzanak embereinek se bort, se pálinkát, el­lenőrizte az élelem kiosztását, és még éjnek idején is sokáig talpon volt, hogy titkon meghallja, hogyan vé­lekedik a nép róla meg a haza ügyéről.

1703. június 16-án lépték át a magyar határt. Pár hét alatt három­ezerre nőtt a fegyveresek száma.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp. 1994. 216-218. o.]