Rozgonyiné a galambóci csatában

A maradék Szerbia fejedelme, Laza­revics István egész életén át híven kitartott a magyar király oldalán. 1426-ban megállapodott Zsig­monddal, hogy trónját unokaöccse, Brankovics György fogja örökölni, de székhelye, Nándorfehérvár, vala­mint a Duna-vonal másik kulcserős­sége, Galambóc magyar uralom alá került. Lazarevics halálával 1427-­ben a szerződés életbe lépett, és Zsigmond valóban megszállta Belgrádot (Nándorfehérvárt). A másik várat azonban parancsnoka a magyar király helyett a törököknek adta át.

Galambóc vára

Galambóc vára Szerbiában, a Duna partján, magas kősziklán épült. Szemben állt László vára, amelyet Zsigmond király a Duna másik partján építtetett. A király 1428 tavaszán nagy erőket vont össze Galambóc elfoglalására.

Nemes Rozgonyi István, Zsig­mond király egyik kiváló vezére, éppen szépséges fiatal feleségével, Szentgyörgyi Cecíliával beszélgetett, mikor hadi kürtszó hangzott fel vár­kastélya előtt. Rozgonyi és neje több lovas vitézt láttak a várudvaron.

- A király vitézei! - szólt Rozgonyi, s a vitézek elé indult. Vezetőjük elmondta neki, hogy a király azzal a megbízatással küldte őket, hogy hadba szólítsa őt minden hadi népével együtt.

- A gályások vezetését bízza Ke­gyelmedre a király - mondotta neki. Rozgonyi kiadta a parancsot, hogy a fegyveresek készülődjenek, mert hadba indulnak. Maga is talpig fegyverbe öltözött, és visszatért fele­ségéhez.

- Hová mégy, édes férjem?

- A csatába, Galambócra! Azért jöttem, hogy búcsút vegyek tőled. Kis idő múltán Rozgonyiné pán­célba öltözve, nehéz karddal az oldalán, arra kérte férjét, hogy vigye ma­gával a csatába. Az asszony így kér­lelte:

- Vigyél magaddal, mert itthon a bánat emészt el utánad! Ott, ha meghalok is melletted, a hazáért ha­lok meg, mint urához és hazájához hű asszony.

Rozgonyi nem tudott ellenállni kérésének. Bár aggódás töltötte el, beleegyezett abba, hogy vele menjen hűséges felesége.

Lászlóvár

Lászlóvár alatt gyűlt össze a gá­lyások serege Rozgonyi István veze­tésével. Zsigmond parancsot adott, hogy a gályahad támadja meg a vár védelmére rendelt török hajókat. A gályások két csapatban támadtak. Az egyiket Rozgonyi, a másikat Rozgonyiné vezette. Rozgonyiné hajós seregével egyenesen nekirontott a tö­rök vízi seregnek. Ágyúival lövette, tűzkanócokat és koszorúkat röpített feléjük. A török hajók és gályák tüzet kaptak, s egymás után süllyedtek el a tűz miatt. A küzdelemben minde­nütt elöl látszott Rozgonyiné sisak­rostélyos, félig páncélos, lobogó ru­hájú alakja. Ez a török hajóhad csak­hamar megsemmisült.

Ettől kezdve a fürge magyar gályák a Dunán a két vár közt ide-oda sik­lottak, lőtték Galambóc várát, míg a szárazföldi hadsereg erős ostromokat intézett falai ellen.

Különösen az a gálya tűnt ki az ostromban, amelyen Rozgonyiné parancsnokolt. Egész közel merész­kedett az ostromlott várhoz, ágyúival s más ostromló szerekkel lövöldöz­tetett a törökökre. Zsigmond meg­tudta, hogy százezernyi haddal maga a törökök császára, Murád jön elle­ne. Oly váratlanul, hogy a magyar seregek már semmi intézkedést nem tehettek az ellenség fogadására. Zsigmond erre beszüntette az ostro­mot, s alkuba bocsátkozott a szul­tánnal, hogy a magyarok abbahagy­ják a vár ostromát, csak hagyják bé­kén elvonulni őket.

Rozgonyiné arra kérte férjét, hogy maradjon a király mellett, ő maga pedig gályáján figyelte az eseménye­ket. A magyar sereg megkezdte az átvonulást Lászlóvárba, csak az utó­had maradt még hátra. Ekkor azon­ban a törökök azt gondolták, hogy a hitetleneknek adott esküt nem kell betartani. Nekirohantak az utóhad­nak, amellyel együtt volt Zsigmond vezére, Rozgonyi is. A támadás nagy zavart okozott a magyar csapatok között, a törökök nagy vérengzést csaptak.

Rozgonyi család címere

Eközben beesteledett. A pogány­ság már egészen a Duna partjáig szorította a küzdő magyarokat. Rozgonyi a királlyal hirtelen egy csónak­ba ugrott. A törökök erre százával ugrottak a Dunába, utánuk a magyarok. Gyilkos harc kezdődött a vízben a csónak körül, úgyhogy to­vábbmenni a csónakkal nem lehe­tett. Mivel a törökök többen voltak, mint a magyarok, biztos volt Zsig­mond és Rozgonyi pusztulása...

Ekkor egy gálya közeledett a csó­nakhoz, Rozgonyiné vezette. A gá­lyások a csónak körül a vízben küzdő törököket leölték. Zsigmond királyt, Rozgonyit és a még körülöttük lévő magyarokat felszedték a gályára, s elindultak a túlsó partra, ott a ma­gyarok már biztonságban voltak. Útjuk közben Lászlóvár nagy ágyúi rémesen dörögtek, s ontották a ne­héz vasgolyókat a véres csata színhe­lyére a tábor helyén visszavonuló tö­rökök után...

Galambóc eleste súlyos követ­kezményekkel járt. Az ország egy­szeriben a török birodalom közvet­len szomszédja lett, és ettől kezdve vége-hossza nem volt a határ menti török helyőrség pusztító betörései­nek.