A görög színjátszásról

Olvasd el az alábbi szöveget, majd oldd meg a végén található feladatokat a füzetbe!

Athénban a Dionüszosz-ünnepen került sor színhá­zi előadásokra. A költők pályázhattak műveikkel, és egy városi főtisztviselő jelölte ki azt a három szer­zőt, akinek a darabjait előadták.

A darabok kiválasztása után kijelölték azt a há­rom gazdag polgárt, akik az előadások költségeit vi­selték. A feladat alól senki sem bújhatott ki, csak abban az esetben, ha bizonyította, hogy már végzett efféle szolgálatot, valaki más pedig, aki nála gaz­dagabb, még nem.

Az athéni Akropolisz lábánál a színházzal

A darab és a szereplők betanítását rendszerint maga a költő végezte, aki ezen kívül eredetileg az egyik színész szerepét is betöltötte. A tragédiákban rendszerint csak két-három színész szerepelt: mindegyikük több szerepet játszott, csupán mindig más álarcot öltöttek. A vígjátékokban ennél többen is szerepelhettek.

Minden szerepet férfiak játszottak. A tragédiák­ban az álarcon kívül a szereplők nem viseltek külö­nösebb jelmezt, mindössze díszesebben voltak öl­tözve az átlagosnál. A vígjátékokban már gyakrab­ban használtak jelmezeket.

A színpadon az események egy részét a kórus adta elő. A kórus szó nyelvünkben görög eredetű, tagjai a régi görög színházakban egyforma öltözékben, szépen hangsúlyozva mondták el, mi történt a cselekmény egyes részei között, milyen lelkiállapotban vannak a darab hősei. A kórus ritmikus beszédéből alakult ki később az énekkar is. A kórus tagjai nem voltak hivatásos színészek. A főszereplők kötelessége volt a kórus betanítása.

Maszkok

Régi feljegyzések szerint egy komédiához néha nyolc-tízféle maszkot is használtak. A maszkok igazodtak a kor haj- és szakállviseletéhez, sőt a maszk alapján állapították meg a nézők, hogy női vagy férfi szereplő, rab­szolga vagy idősebb férfi van-e a színpadon. A női szerepet játszó férfiak azzal tűntek ki, hogy olyan hajlékonyak voltak, mint a nők, és el tudták változtatni hangjukat. A színpadi ruhák nemcsak a szereplőkről árulkod­tak, hanem a ruha színe jelezte, hogy viselője a szerep szerint éppen bol­dog-e vagy boldogtalan. A boldogok általában élénk színű tunikát visel­tek, a menekülők és boldogtalanok sárgát, zöldet vagy kéket, a szenve­dők feketébe öltöztek. A komédia szereplőit alaposan átváltoztatták, ki­tömték a mellüket, hasukat, félujjas inget, nagyon szoros vagy nagyon bő nadrágot viseltek. A komédiákban az így felöltözött férfiak már a megjelenésükkel is kacagásra ingerelték a nézőket.  

Kőmaszkok

A Dionüszosz-ünnep első napján, melyet általában márciusban tartottak, ünnepi felvonulást rendeztek, bika áldozatot mutattak be az is­tennek, s vigalomban töltötték a napot. Ezután ke­rült sor az előadásokra, éspedig előbb a komé­diákéra, ami egy napot vett igénybe, majd három napon keresztül a tragédiákat mutatták be.

Az előadások reggel, érdekesen kezdődtek. A régi görögök nem készítettek plakátot, hanem a színházi előadás előtt a közeli téren a szerző a kórus segítségével részleteket mutatott be darabjából az egybeseregletteknek, és ismertette a szereposztást.

A közönség a jegy megváltása után léphetett be a színházba. A je­gyek többnyire bronzból vagy csontból készült la­pocskák voltak, amelyeket, miután már nem volt rájuk szükség, tulajdonosaik elhajigáltak, így aztán az athéni színház ásatásainál nagy számban kerül­tek felszínre. Az állam minden polgár számára biztosítani akarta azt a lehetőséget, hogy részt vegyen a Dionüszosz-ünnepen, és ennek részeként a szín­házi előadásokon. A szegényebb polgárok helyett, akik nem tudták volna megvenni a színházjegyet, vagy akik számára a színházban eltöltött idő jelen­tős jövedelemkiesést jelentett volna, az állam fizet­te ki a jegy árát.

A görög színházat nem épületben, hanem festői környezetben, a szabad­ban, lejtős domboldalon helyezték el. Ezt még lejtősebbé tették, hogy mindenki lásson, itt ültek a nézők. Az első sorokat, ahonnan a legjobban lehetett látni, az előkelőségeknek tartották fenn. Még a széktulajdonos rangját is felírták. Itt ült mindenekelőtt Dionüszosz isten papja, itt ültek az állam főtisztviselői, egyes kitüntetett személyek, külföldi követek. Az előadásokon minden szabad ember részt vehetett, a nők is.

A közönség tetszését vagy nemtetszését azonnal jelezte. Ha a darabot unalmasnak vagy rossznak tar­tották, nem figyeltek oda, ettek, gyümölcsöket do­báltak, beszélgettek. A drámaíró valami hasonlót érezhetett a színházban, mint a szónok a népgyű­lésen: meg kell nyernie a hallgatóságot a maga ügyének, ehhez pedig figyelembe kell vennie a hallgatók kívánságait, vágyait, ízlését.

A völgy mélyén állt a színpad. A lejtős domboldal nagyon jól visszaverte a hangot. Ma is, ha egy görög színház közepére állunk és eldobunk egy kis kavicsot, csörrenését a legtávolabbi néző, mai látogató is meg­hallja.

Ami a Dionüszosz-színházból maradt

A görög színházban egy-két ezer ember fért el. Ma már hosszúnak találunk egy három-négy órás színdarabot. Az ókori görögök né­ha 8-10 órát vagy még ennél is több időt töltöttek színházban, még az ebédjüket és vacsorájukat is ott ették meg.

A színpad nem hasonlított a maihoz. Általában kőből építették. Díszlet helyett csak egy-egy kőkaput vagy valami jellegzetes építményt helyeztek el a színen. De ismerték a színváltozásokat, a fény- és hanghatásokat. A mennydörgést például úgy utánozták, hogy a színpad háta mögött kő­darabokkal teli hordót görgettek egy fémlapon. Ha valakit az égbe kellett küldeni, csiga segítségével, fatáblán emelték fel.

Feladatok

1. Mikor és melyik istenség ünnepén rendeztek az athéniak színjátékokat? Járj utána, mi volt ennek az istennek a "feladata, hatásköre"?

2. Hány napig tartott az ünnepség? Írd le a programot!

3. Sorold föl, milyen kellékei voltak a színészeknek! Járj utána, mire használták a koturnust!

4. Kik vehettek részt a színházi előadásokon? Miért tartották fontosnak az állam vezetői, hogy minden rangú ember részt vehessen a színházi előadásokon?

5. Az alábbi ókori hellén szerzők igen híresek ma is. Írj tőlük legalább két-két műcímet a füzetedbe!

drámaírók: Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész

bölcselők: Platón, Arisztotelész

történetírók (tőlük 1-1 elég!): Hérodotosz, Thuküdidész, Xenophón