A két Hunyadi sorsa

Hunyadi László halála

V. László portréja

Az ország bárói, akik Hunyadi Já­nos életében még mukkanni sem mertek, most váltig unszolták a ki­rályt, hogy büntesse meg László grófot, amiért rokonát, Cillei Ulrikot megölette.

Közben hírül hozták, hogy a török betöréssel fenyeget. Ezért László gróf, aki apja példáját akarta követ­ni, Felső-Magyarországon katonákat toborzott, és ezeket elvezette egészen Pest városáig. Itt engedélyt kért a ki­rálytól, hogy a török ellen vonulhas­son. Ekkor azonban közbeléptek a bárók, és azt mondták a királynak:

- Ne engedje felséged László gró­fot távozni, míg öccsét, Mátyást ide nem hívatja.

Lászlót pedig így tüzelték:

- Hívasd    az    udvarba  öcsédet, Mátyást, hadd legyen itt a király mellett, nehogy valami cselt szőjenek ellened, amíg távol vagy.

Ezzel a ravaszsággal a cselszövés mesterei behálózták Lászlót, aki megfeledkezett atyja tanácsáról, pe­dig Hunyadi János váltig azt mon­dogatta:

Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja

„Soha együtt a királynál ne legye­tek, egyik mindig maradjon a seregnél, hogy a másikat, ha szükséges, megsegítse.” De hiába volt a bölcs tanács, László gróf megüzente Má­tyásnak, hogy mielőtt ő hadba száll­na, jöjjön fel Budára.

Amikor Erzsébet asszony, a két gróf édesanyja ezt az üzenetet meg­hallotta, nagyon megijedt. Mintha a jövendőt megérezte volna, azt mondta Mátyásnak:

- Apád emlékére kérlek, ne menj fel Budára!

De Mátyás arra gondolt, hogy most már László gróf az atyja, s az ő parancsát kell teljesítenie, ezért elin­dult, hogy bátyját felkeresse.

Amikor Mátyás Budára érkezett, a cselszövők nagy örömmel fogadták. A két testvér semmit sem sejtett, amikor Garai László nádor, akiben László gróf nagyon bízott, bejelen­tette, hogy a királynál megbeszélés lesz. Erre a megbeszélésre Hunyadi Lászlót is meghívták, aki gyanútlanul elment, s a királyi palotában mind­járt elfogták.

Mátyás semmit sem tudott arról, ami bátyjával történt. Egyébként őt is őrizet alá vették egy budai házban, ahonnan ki sem léphetett.

Hunyadi Lászlót három napig tartották fogságban. Ezalatt titokban halálra ítélték, és titokban végez­ték ki.

Lászlót a vár piacára késő este ve­zették ki, ahol erős katonai őrséggel vették körül a vérpadot. Háromszor sújtott rá a hóhér, s bár hátrakötött kézzel a földön hevert, onnan csak saját erejéből felállt, és jól érthetően így szólt:

- Három sebet kaptam, eleget szenvedtem. Isten és ember előtt engem már büntetni nem lehet.

Milyen igazat mondott a gróf! Hi­szen még a gyilkosnak, a rablónak is elengedik a büntetést, ha három csapást kiállott. De neki, éppen Hu­nyadi Lászlónak nem engedték el. Az ott állók kívánságára a hóhér ne­gyedszer is lesújtott, és László feje porba hullott.

Madarász Viktor: Hunyadi László ravatala

Mátyás királlyá választása

- hangos könyv verzió itt (Kaszás Attila előadásában)

Mátyás király ábrázolása a Thuróczi-krónikában

Amikor László király meghalt, ala­posan megijedtek azok az urak, akik Hunyadi László halálát okozták. Hogyne ijedtek volna meg, amikor Szilágyi Mihály nagy sereggel köze­ledett Buda felé. Pedig Szilágyi Mi­hályt nem a bosszúállás szándéka vezette, ő ennél többre vágyott: a trónt akarta megszerezni unokaöccsének, Hunyadi Mátyásnak. Amikor Szilágyi Mihály a fegyve­res sokasággal Pest városába érke­zett, az isteni akarat csodálatos jele­ket mutatott. Azon az éjszakán, ab­ban a hideg télben minden csillag fényesen ragyogott az égen. A Duna vize pedig olyannyira befagyott, hogy a jég hátán úgy járhattak, mint a sík mezőn.

Reszkettek is az urak a budai vár­ban, mert Pest felől akadálytalanul fel lehetett vonulni a várba. Ha most Szilágyi Mihály bosszút forral, vége az életüknek.

Szilágyi Mihály azonban meg­üzente az uraknak, hogy nem áll bosszút Hunyadi László haláláért. Erre az urak felbátorodtak, levonul­tak Pest városába, hogy tárgyaljanak a királyválasztásról. Ott sokat tár­gyalni nem kellett, mert a közne­messég sokasága állott a Duna jégén, és mind Hunyadi Mátyást éltette. A gyerekek pedig ezt a dalt énekelték a pesti utcákon:

Mátyást mostan választotta

Mind ez ország királyságra,

Mert ezt Isten adta nékünk

Mennyországból oltalmunkra.

Ezen a napon is csoda történt: a választás híre még ki sem szivárgott, de a pesti nagytemplomban már fel­hangzott a hálaadó ének.

Amikor az egész nép megtudta, hogy Mátyás lett a király, mindenki nagy örömmel ujjongott. Minden templomban meghúzták a harango­kat, harsogtak a kürtök, szóltak a sí­pok, és olyan nagy hangon énekelt mindenki, hogy megtelt azzal a leve­gőég.

A választás éjszakáját annyi mág­lya világította meg, hogy az emberek azt hitték, a csillagok szálltak le az égboltról. Soha még királyválasztás ennyi örömmel, ennyi dicsőséggel nem történt.

De nemcsak Magyarországon örültek ennek a választásnak! Er­délyben még nagyobb volt az öröm, mert a Hunyadiak onnan származ­tak, s maga Mátyás Kolozsvár váro­sában született. Ezért aztán Szilágyi Mihály, aki az egész választást ren­dezte, a választás után levelet küldött az erdélyi uraknak. Azt írta a levél­ben:

„Ti láttátok a fenséges Mátyás urat, amikor megszületett, szemetek előtt nevelkedett, ezért magatokénak nevezhetitek.” Örült egész Magyar­ország, vele örvendezett szép Er­délyország, amiért a törökverő Hu­nyadi János fiát, az ifjú Mátyást ki­rállyá választották.
[ In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. Korona Kiadó, Bp.1994. 127-129. o.]