A középkori falu

Az úriszék

A parasztnak meghatározott idő­közökben meg kellett jelennie az úriszék előtt. Vagy az úr maga ült törvényt, vagy valamelyik megbí­zottja. Az úriszék külsőségei a lehetőség szerint ünnepélyesek voltak. Leg­többször az udvarház csarnokában tartották, de néha a templomban vagy más megszentelt helyen. A te­remben már elő volt készítve a díszes szék az úr s néhány kevésbé díszes ülőhely hivatalnokai számára.

Deresre húzott jobbágyot verik

Amikor a parasztok már össze­gyűltek, az úr egyik szolgája, heroldja csöndet parancsolt, majd ünnepé­lyesen bevonult az uraság tisztviselői kíséretében. Miután elfoglalták szé­küket, a szomszédok jelentették: ki van távol, s van-e mentsége. A tiszt­viselő mindent feljegyzett. Ezután következtek a különböző ügyek.

A falu esküdtjei jelentették: az egyik paraszt és a fia békét bon­tott, életveszélyesen megfenyegette szomszédját. Három legény labda­játék közben véres verekedést rob­bantott ki. Egy jobbágy sebet ejtett társán. Egy legény éjjel rátámadt egyik földije házára, köveket vágott a kapujához, úgyhogy a megtámadott ijedtében riasztotta a falut.

Az ilyen bűnökért rendszerint pénzbüntetés járt. Az úrnak azonban hatalmában állt más büntetések ki­szabása is: verés, börtön. Sőt akik pallosjoggal is rendelkeztek, halál­büntetést is kiszabtak, méghozzá kegyetlen módon: az akasztás való­sággal kegyességnek számított az él­ve eltemetés, az elevenen megnyúzás stb. mellett.

Az úriszéken kellett engedélyt kérnie a jobbágynak, ha iskolába akarta küldeni vagy pappá akarta ta­níttatni a fiát. Az engedélyt bizo­nyos összeg lerovása ellenében, rend­szerint könnyen megkapta. A vasár­napi templomlátogatás elmulasztá­sáért is büntetés járt. Sok faluban azért is, ha játékkal, tánccal szentség­telenítették meg az Úr napját.

A lázadók "jutalma": a kerékbetörés.

A bíróság éberen ügyelt arra is, hogy a lázongás szelleme ne üsse fel a fejét a faluban. Így nemegyszer mér­tek büntetést olyan parasztokra, akik megsértették az adószedőt, vagy átkozódva szidták a földesurat.

A faluközösség

A falu lakói szoros közösséget al­kottak. A háromnyomásos gazdál­kodásnál például meg kellett mindig beszélni, melyik dűlőben vetnek őszit, melyikben tavaszit, s melyik föld marad parlagon. Ha eldöntöt­ték, senki sem vonhatta magát ki alóla, hiszen ha egyikük a többiek ősszel bevetett sávjai között tavaszit vet, kárt tesz szomszédai földjében.

Az egész falu közösen használta a közeli erdőt, s a közösség döntötte el: ki mennyi fát, rőzsét hordhat haza, hány állatot hajthat az erdőre stb. A legelőt is közösen használták, az egész falu állatai, a falu pásztorának, kondásának, csordásának felügyele­te alatt. Az utat, hidat, a gázlókat közösen tartották rendben. Vasárnap mise után összegyűltek a gazdák a templom előcsarnokában vagy a temetőben, a templomkertben, s megbeszélték közös dolgaikat: a le­geltetést, erdőhasználatot, a csator­nák, utak ügyét. Sok egyebet is meg­vitattak itt: a földesúrnak járó robo­tot, terményszolgáltatást, a közös terhek szétosztását családonként, a szomszéd falvakkal vagy a közeli vá­rossal való viszonyt, az esetleges pö­rösködéseket, viszályokat stb. Néhol a község együttesen tartott fenn ko­vácsműhelyt, kőbányát, mészégetőt - ezekről is itt tárgyaltak.

Az ügyek intézését a gyűlés egy­maga nem tudta ellátni, ezért kiala­kult az esküdtek, az elöljáró és a bíró tisztsége. A tisztségviselők között a legnagyobb hatáskörrel a bíró ren­delkezett, a legtöbb ügy az ő kezében futott össze. Az ő dolga volt, hogy felügyeljen a munkára, kiossza a robotolóknak az élelmet, ő ment a vá­sárokra, ott adott-vett az úr számára.

Egy középkori falu látképe (forrás: Mozaweb)

A faluközösségnek sokszor sike­rült bizonyos jogokat, kedvezmé­nyeket szereznie az urától, többnyire nagyobb összeg lefizetése ellenében. A 12-13. században egyre több falu kapott kiváltságlevelet, amelyben pontosan rögzítették jogait és köte­lességeit. Sok faluban testvériségek alakul­tak. Noha mindegyik parasztcsalád maga művelte meg földjét, nagyobb munkáknál, házépítésnél, erdőirtás­nál kölcsönösen szívesen siettek egymás segítségére.

[Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskola 6. osztálya számára. Bp., Korona Kiadó, 1994. 48-50. o.]

A földművelési technikákról készült 3D-s animációk itt tekinthetők meg.

Mit örököltünk az araboktól?

Bagdad, Szamarkand, Damasz­kusz, Kairó, Granada, Kordova világraszóló műveltség központjai voltak. A Korán arab nyelvét a mo­hamedán világ különböző nemzete éppúgy megértette, mint a keresz­tény népek a Biblia latin nyelvét. Az arabok csakhamar lefordították a görög remekírókat. Damaszkuszban és Bagdadban a műveltséghez a gö­rög beszéd is hozzátartozott. Több száz írnokot fizettek, akik a klasszi­kus munkákat tudósok felügyelete alatt másolták.

A Koránnak csak a szellemét kö­vették, a nyelvét nem. Sőt a szellemét sem mindig! Különben nem a bor­ról, szerelemről, vadászatról írták volna a legszebb verseket.

Az arabok a perzsáktól kapták, de később mohamedán szellemben dolgozták át azokat a gyönyörű el­beszéléseket, amelyeket az „Ezer­egyéjszaka meséi" címen ismer az egész világ. (Pl. Ali baba és a negyven rabló; Aladdin és a csodalámpa.)

Avicenna (Szent István királyunk kortársa) az arab orvosi tudomány alaptételeit fogalmazta meg. A bota­nikában már a sejteket kutatták. A kémiának még a neve is arab. Alapí­tója a 8. században élt Geber (Dsafár), aki a bölcsek köve, a nagy elixír segítségével vegytani úton akart ara­nyat előállítani. Aranynál többet ért, hogy kísérleteik közben fölfedezték a kénsavat, a tiszta alkoholt, foszfort, salétromot stb.

A matematikát a görögök ideje óta ők művelték legszerencsésebben, s önállóan fejlesztették tovább. A tíz arab számjegy voltaképpen a hinduk találmánya, az egyes jegyek helyér­tékét azonban egy arab tudós tette a számítás alapelvévé. Arab név az al­gebra is. Különösen az egyenletek módszerét fejlesztették tovább. Már a 8. században csillagászati táblákat készítettek, a 9. században pedig Damaszkuszban, Bagdadban, Kairóban csillagvizsgáló intézeteik voltak. Egyik kongresszusukon 365 napra, 5 órára, 49 percre és 15 má­sodpercre tették az év hosszát. A Föld kerületét 40 070 kilométerre számították ki.

A granadai Alhambra ma...

Világhírűek voltak az arabok isko­lái. Csodákat beszélnek könyvtáraik gazdagságáról. A művészetek terén az arabok, mint a középkor népei egyaránt, az építészetben tűntek ki leginkább. Kupolás és minaretes mecsetjeik óriási sátorokat ábrázol­tak. A középkor második feléből va­ló az arab építészet legdicsőbb alko­tása, a granadai Alhambra („A vö­rös"): 24 vár, palota, mecset egy tö­megben.

...és ahogy a középkori Alhambrát egy számítógépes játék elképzeli.

Iparművészetük is erősen fejlett. A selyemszövések, szőnyegek, bőr, posztó, papiros, porcelán, az üveg, az acél kardpenge, az agyagedények készítésében és díszítésében meste­rek voltak. Nekik köszönhetjük a fe­hérnemű-viselés, a szappanhasználat és a fürdés általánosabb elterjedését is. Messze földek találmányaival (iránytű, papiros, több hangszer) ők ismertették meg Európát. A rizst, gyapotot, pálmát is elterjesztették Európában, földjeiket célszerűen művelték, öntözőcsatornákkal látták el, s a lótenyésztésben mesterei lettek a világnak.

[in: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp., 1994. 11-12. o. ]

Lovagokról

Fegyvernökök és apródok

Solymászat (Codex Manasse)

Az előkelő nemesi családok fiait hétéves koruktól kezdve készítették elő jövendő hivatásukra, a birtokos lovag feladataira. Ehhez elsősorban testi ügyesség, bátorság és jó modor, azaz „udvariasság" kellett. Az udvariasság szó eredetileg a legfinomabb, a királyi udvarnál szokásos viselkedést jelentette.

Sakk (Codex Manasse)

Az úrfiak kb. tizenkét éves korukig az atyai várban maradtak. Már ekkor is legfontosabb feladatuk a testgyakorlás és a fegyverforgatás volt. A lovagnak készülő fiú először futásban, mászásban, ugrásban, nyíllövésben, dárdavetésben, lovaglásban gyakorolta magát, majd a vívás művészetébe avatták be.

Amikor a fiú betöltötte tizenkettedik-tizenharmadik életévét, elküldték valamelyik fejedelmi, nagyúri udvarba vagy egy igen kiváló lovaghoz, hogy tovább képezzék. Távol a gyöngéd anyai szemtől, még keményebb, még szigorúbb nevelésben részesült. A nagy udvaroknál számos hasonló korú társával együtt gyakorolta a fegyverforgatást; harci játékokon vett részt, birkózott, vívott. Különbséget tettek az apród és a fegyvernök között. Az utóbbi már idősebb, tapasztaltabb növendék volt.

Készület a viadalra (Codex Manasse)

A fegyvernökök és apródok uruk várában nemcsak testgyakorlással foglalkoztak, számos más feladat is várt rájuk. Ők fogadták a vendégeket, segítettek a lovagoknak és a hölgyeknek a lóra, kocsira szállásban stb. Öltöztették, vetkőztették urukat, lefekvéskor ők tartották a fáklyát, gyertyát Megterítették az asztalt, feladataik közé tartozott a felszolgálás, felvágták a húst, odanyújtották a kenyeret, mosdótálat, törülközőt.

A fegyvernökök elkísérték a várurat utazásain; vele mentek, ha lovagi tornán vett részt. Itt is fontos szerep várt rájuk. Ők kiáltották uruk nevét; ha lovat fogott el, elvezették azt; ha eltört kezében a lándzsa, má­sikat nyújtottak oda.

A fegyvernökök a háborúba is el­kísérték urukat. Ilyenkor páncélt és sisakot viseltek, de kardot nem, csak buzogányt. A csata napján felöltöztették urukat, elővezették paripáját, lóra segítették, maguk pedig mögötte lovagoltak, s vitték pajzsát, lándzsáját, vezették tartalék lovát. A csatában is mögötte haladtak, figyelmeztették, hogy merről közeleg ellenség, odanyújtották a szükséges fegyvereket, s néha bizony maguk is adtak és kaptak csapásokat.

A lovaggá avatás szertartásáról itt olvashatsz.

 A lovagi torna

 

A dalverseny győztesét megkoszorúzzák (Codex Manasse)

A lovagi torna a lovagrend nagy seregszemléje, az ifjú lovagok isko­lája. A vendéglátó várúr jó előre ki­jelölte a torna helyét. Széles, sík me­zőt szemeltek ki, hogy a lovagsereg szabadon mozoghasson. A terepet sorompókkal kerítették körül, hogy a tolongó nézőket távol tartsák. Ha a várudvar eléggé tágas volt, az szolgált színtérül. Végre felvirradt a torna napja! Az ünnepélyes mise után két egyenlő számú csoportba osztották a részt­vevőket. A barátok, rokonok, egy-­egy tartomány vitézei egymás mellé kerültek. Nem egyének harcoltak tehát egyének ellen, hanem csapat csapat ellen. A torna valódi csatának felelt meg.

Lovag teljes harci díszben (Codex Manasse)

Mindegyik csapat élén ott a kapi­tány. Ő jelöli ki az egyes lovagok he­lyét, s az összecsapás előtt figyel­mezteti társait, hogy mindenki a le­hető legjobban teljesítse kötelességét. A heroldok (hírnökök, felügye­lők) eltávolítják a nézőket a térről, harsannak a trombiták, peregnek a dobok, s minden lovag a maga csa­takiáltásával az ellenfél sorára ront. Csakhamar a sérültek nyögése, jaj­szava is belevegyül a zajba. Ha valaki lezuhan, legyőzőjének fegyvernöke gyorsan ott terem, elvezeti lovát. Örülhet, ha őt magát el nem tapossák a küzdők ménei. Nemcsak lándzsá­val, hanem tompa karddal is harcol­nak. Ezek nem sebeznek, de eléggé fájdalmas ütéseket osztanak. A lova­gi erkölcs szerint nem illett többnek egyre támadni; ember ember ellen harcolt. A por, a zaj, a forróság s a fájdalmas ütések miatt egyik-másik lovag kénytelen rövid időre félrevo­nulni, levenni sisakját, hogy léleg­zethez jusson, lehűljön. De rövide­sen újra beveti magát a viadalba. Sokszor estig tart a küzdelem. Sö­tétedéskor trombitákkal vagy herol­dok útján jelt adnak a csatározás megszüntetésére. Aki még nyereg­ben van, szállására lovagol, ahol für­dő, frissítők várják, s különböző bal­zsamokkal, kenőcsökkel kezelheti kékre-zöldre vert, sebes, feldörzsölt testét. A sebesülteket hordágyon vi­szik szállásukra. Nemegyszer holtak is maradtak a küzdőtéren. A helyszí­nen szerteheverő holmi (fegyverek, ruhadarabok, lándzsatöredékek) a kóborok zsákmánya lett.

Az igazi küzdelem előtti nap dél­utánján, mintegy bemelegítésül gyakran rendeznek tjostokat. A tjostírozásnál tompa, hegy nélküli lándzsával galoppban vágtatnak, majd megeresztett kantárszárral egymás ellen indulnak, hogy az ellenfelet el­találják, vagy a feléjük irányuló dö­fést pajzsukkal kivédjék. A találat akkor sikerült, ha az kiemelte az el­lenfelet a nyeregből, vagy - ha amaz jól védekezett - a nyél darabokra tört az ügyesen tartott pajzson. Nagy szégyen, ha a lándzsa célt téveszt. Különösen veszélyes, ha a lándzsa a lovagot torkon éri.

A győztes ünneplése (Codex Manasse)

Néha oly nagy erővel ütközött össze a két fél, hogy a lovak összerogytak, vagy legalábbis két láb­ra emelkedtek. Ha mindkét lán­dzsa összetört anélkül, hogy a küz­dőknek baja esett volna, elhang­zott a kiáltás: „Lándzsát ide!” Egy­-egy jó lovag a tornán sok lándzsát tört. A torna után, az egész napi harc után az urak nem voltak olyan álla­potban, hogy részt vehessenek vala­miféle mulatságon; örültek, ha a fürdő után ágyba kerültek.

[Kulcsár Zsuzsa: Így éltek a lovagkorban c. műve nyomán In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára. Bp., Korona Kiadó, 1994. 41-42. o. és 46-48. o.]

A keresztes hadjáratokról

A Földközi-tenger keleti partvidékén található Jeru­zsálem városa. Ezt a helyet három vallás hívei tartják szent helynek. Itt állt a jeruzsálemi templom, amely ókori zsidó vallási központ volt. A keresztények számára Jeruzsálem Jézus Krisztus halálának és feltámadásának színhelye. Végül az iszlám sze­rint Mohamed próféta Jeruzsálemből szállt az égbe. A várost és Jézus Krisztus szülőföldjét, Palesztinát a mohamedán szeldzsuk-törökök birtokolták, akik a 11. században már-már Bizáncra is kiterjesztették uralmukat. 1071-ben Manzikertnél döntő vereséget mértek a bizanci császár seregeire.

Ahogy a keleti kereszténység veszélybekerült, II. Orbán pápa (1088-1099) fölemelte szavát: „Múlhatatlan, hogy Keleten élő testvéreinknek el ne vi­gyük igen sebesen az oly gyakorta megígért és annyira sürgősen szükséges segítséget...”

A keleti kereszténység „megsegítésében” benne foglaltatott a mohamedánok által a 7. században elfoglalt Palesztina visszaszerzése is. 1095-ben, a clermont-i [klermon] zsinaton a keresztes hadjáratot meghirdető pápa nem fukarkodott az ígéretekkel: „Ha azok, akik oda levonulván, életüket vesztik az utazás közben, szárazon avagy vízen vagy a pogá­nyok elleni csatában, akkor azon órában megbocsáttatnak a bűneik, ezt én Isten hatalmánál fogva, amely rám van ruházva, szavatolom...”

Keresztes államok (forrás: SH Atlasz)

A pápai buzdítás visszhangot talált a nemesség körében, s egy nagy hatású szónok, Remete Péter (Pierre d'Amiens) a parasztok és a városi szegény­ség lelkesedését is felgyújtotta. A szegényebb réte­gek a gyenge termés okozta éhínségek, a pusztító járványok elől is menekültek, amikor keresztesnek álltak, és fölvarrták ruhájukra a szövetből összefér­celt keresztet. Az itáliai kereskedők, akik a keresz­tesek tengeri szállításáért, felfegyverzéséért busás hasznot reméltek, szintén a keresztes háborúk ügye mellé álltak.

Az első keresztes had 1096 nyarán indult el, Boullion Gottfried [bujon gotfrid] vezetésével. A francia és német kereszteseknek 1099-ben sikerült elfoglalniuk Jeruzsálemet. Az elfoglalt területen több, hűbéri berendezkedésen alapuló keresztes ál­lamot is létrehoztak, ám ezeket állandóan támadták a mohamedánok. Ezért újabb és újabb hadjáratok indultak Európából Kelet felé, ám a keresztények szentföldi hatalmának állandósítása kudarcot val­lott. A mohamedán Egyiptom keménykezű szultán­ja, Szaladdin 1187-ben még Jeruzsálemet is vissza­foglalta.

A keresztes államokban jöttek létre az egyházi lovag­rendek. Titokzatos szertartásaik, s később szerzett óriási vagyonuk a mai ember fantáziáját is megmozgatja. Tulaj­donképpen betegápolásra, a zarándokok védelmére és papi feladatok ellátására vállalkozó katonai szerzetesren­dek voltak. Tagjaik lovagok, akik szerzetesi fogadalmat is tettek.

A templomosok rendje 1118-ban alakult, főleg francia lovagokból. Elsősorban a szent helyek őrzését és a za­rándokok fegyveres védelmét vállalták. Jellegzetes öltö­zetük volt a fehér köpeny, vörös kereszttel. A johanniták, vagy ispotályosok rendje 1120-ban keletkezett, egy be­tegápoló szerzetesrend átalakulásával. Továbbra is be­tegápolással foglalkoztak. Jellegzetes öltözetük volt a fe­kete vagy piros köpeny, fehér kereszttel. A német lovag­rend hasonlított a templomosok rendjéhez, ám ezt a Szentföldön harcoló német lovagok alapították 1198-ban. Jellegzetes öltözetük volt a fehér köpeny, fekete kereszttel.

A kereszteseket mindinkább csak a nyereségvágy hajtotta. A hadműveletek elsősorban a velencei kereskedők érdekeit szolgálták, akik a bizánci keres­kedelem letörését tűzték ki célul. A negyedik keresztes hadjárat már nem a Szentföldre, hanem Konstantinápoly falai ellen irányult. A város bevé­tele után itt is nyugat-európai mintájú hűbéri állam alakult: a rövid ideig fennálló Latin Császárság (1204-1261).

1212-ben a vallásos elvakultság gyászos esemé­nyek előidézője lett. A Rajna vidékén és Franciaországban sok ezer gyermek gyűlt össze. A kisko­rúak vezére, egy István nevű fiú és a felnőtt szer­vezők meg voltak győződve arról, hogy az Isten által különösen szeretett, ártatlan, bűntelen gyerekek - Isten segítségével, fegyvertelenül - képesek lesznek fölszabadítani Palesztinát. Kérdéses, hogy a gyerekek közül bárki is eljutott a Szentföldre. A többség útközben pusztult el, sokukat rabszol­gának adták el.

A keresztes hadjáratok nem érték el céljukat. A nyugatiaknak nem sikerült megvetniük a lá­bukat Keleten. A keresztények viszont megis­merték az iszlám világot. Új erőre kapott a Ke­lettel folytatott kereskedelem. Több keleti nö­vény (őszibarack, görögdinnye, citrom) a keres­kedelem nyomán ekkor talált otthonra Európá­ban

[Szabó Péter: Történelem II. Bp., NTK, 2000. 13-14. o.]

Az utóbbi évtizedek egyik filmes kasszasikere a második keresztes hadjárat előzményeit dolgozza fel. Íme egy rövid részlet a Mennyei királyság c. filmből:

 

Az új római császár

Nagy Károly lovasszobra

799-ben egy nyilvános körmenet al­kalmával egy lázadó csoport meg­rohanta a pápát, s kegyetlenül meg­verte. A zendülők kolostorba zárták III. Leót. A pápa azonban a fogság­ból megszökött, és a frank uralkodó, Károly segítéségét kérte a lázadók ellen. Károly meg is ígérte, hogy fényes elégtételt szerez a pápának. 800 decemberében nagy egyházi bírói szék ült össze a római Szent Péter ­templomban. Károly király elfoglalta helyét, és így szólt:

- Azért jöttem Rómába, hogy mint a rómaiak védőura helyreállít­sam az egyház rendjét, megbüntes­sem a főpásztoron elkövetett gonosz tetteket, és ítéljek a rómaiak mint vádlók és a pápa mint vádlott között.

A vádaskodók közül senki sem tudta állításait bizonyítani, a pápa viszont esküvel tisztázta magát.

A pápa nem maradt hálátlan. De­cember 25-én, karácsony napján, amely az akkori időszámítás szerint a 801. év első napja volt, Károly római patríciusi díszben jelent meg a Szent Péter-templomban. A mise végezté­vel letérdelt az oltár elé imádkozni. Ekkor III. Leó pápa hirtelen odalépett hozzá, és Károly fejére tette a római császári koronát. Az összese­reglett nép eközben ujjongva há­romszor kiáltotta:

- Adjon Isten hosszú életet és dia­dalmat Károlynak, a legjámborabb Augustusnak, a rómaiak Istentől megkoronázott, békeszerető nagy császárjának!

Nagy Károly német-római császári díszben

A pápa régi szokás szerint el­mondta az áldó imát, megérintette Károly ajkát és kezét, és meghajolt előtte. Ezután fölkente császárrá.

Nagy Károly életrajzírója szerint a császár erős, magas növésű ember. Feje kerek, szeme nagy és eleven, orra nagyobb valamivel a közép­nagyságnál, haja későbbi éveiben fe­hér, arca derült és vidám, termete csupa felség, járása szilárd, tartása egyenes, hangja csengő, bár nem olyan erős, mint tagbaszakadt termete sejtette. Szeretett lovagolni, vadászni és úszni, s e téren mindenkit felülmúlt. Frank módra öltözködött, és csak Rómában viselt római öltö­zetet. Vászoninget hordott, amelyet lányai szőttek; efölött ujjast, amelyet selyem öv szorított derekára. Lábán harisnya és cipő volt. Télen vidrabőr borította vállát és mellét. Felső ru­hája rövid velencei köpeny volt. Aranymarkolatú hosszú kardját min­dig magával hordta.

Életmódja rendkívül egyszerű volt. Ételt, italt nagyon mértéklete­sen fogyasztott, az ittasságot gyűlöl­te. Nagy lakomákat ritkán adott. Evés közben régi királyok történeteit vagy Szent Ágoston iratait olvastatta fel. Ilyenkor szerette az éneket és a hárfát is. Evés után szeretett aludni, de éjszaka négyszer-ötször is felkelt álmából, elővette írótábláját, amely mindig vánkosa alatt volt, vagy a csillagos égben gyönyörködött. A nap minden óráját kihasználta. Még öltözködés közben is tanácskozott az államügyekről vagy más fontos kér­déseket döntött el. Mindenről vilá­gosan és belátással nyilatkozott. Jámbor hívő volt. Templomba há­romszor is járt naponta, s ügyelt arra, hogy a templomból minden zavaró vagy megszentségtelenítő dolog tá­vol maradjon. Sűrűn gyakorolt jótékonyságot nemcsak saját alattvalói között, de birodalma határain túl is.

Nagy Károly hermája

A legtávolabbi uralkodókkal is jó viszonyt ápolt, hogy segíthessen az ott élő, szűkölködő keresztényeken. A pápaságot elhalmozta ajándékai­val. Rómában négyszer járt. E várost nem győzte eléggé díszesíteni és fej­leszteni.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály. Korona Kiadó, Bp., 1994. 4-5. oldal]

A Frank Birodalom kialakulása (forrás: Wikipédia)

Konstantinápoly 976.

Robert Low tanácsai azoknak az utazóknak, akik Bizánc nyüzsgő fővárosába igyekeznek mikor egy új császár készül a trónra lépni

MIKOR MENJÜNK

II. Baszileosz megkoronázása

Most. Ne késlekedjen. Ha nyugatról érkezik, sokáig tarthat az utazás, és nem szeretné kihagyni az ünnepséget, amelyet annak tiszteletére rendeznek, hogy II. Baszileiosz 18 évesen elfoglalja a trónját. Feledhetetlen esemény lesz - még akkor is, ha feltehetően  nem egy „egyszer az életben” alkalom, hiszen könnyen elképzelhető,, hogy II. Baszileioszt egy hónapon belül megvakítják, vagy meggyilkolják, hogy valaki más üljön a helyére. De ez nem ronthatja el a látványosságot, mégiscsak egy hatalmas birodalom uráról van szó, ne higgyen a bolgár szomszédok randalírozásáról vagy a keleti lázadásról szóló pletykáknak.

MIT VIGYÜNK

A legnagyobb pengét, amit csak talál és a legmegbízhatóbb barátokat. Veszélyek leselkednek még a legbejáratottabb útvonalon is. A bolgárok miatt most talán a legbiztonságosabb Kijev felé kerülni, és a nagyfejedelemség földjein átvágni. Ha keresztény, hivatkozhat az isteni könyörületességre, de a sztyeppén portyázó besenyők nem átallhatnak hangos nevetésre fakadni erre. Fogadjon egy tolmácsot is, aki lehetőleg görögül és arabul is beszél. A legjobbakat a rabszolgakereskedők között találja, akik a lábujjaik nélkül is el tudnak számolni húszig.

KÖLTSÉGEK

Ez itt Konstantinápoly, amely Omphaloszként, a Világ Köldökeként is ismert. Vagy Miklagaardként is, az északról jöttek számára. A világ összes vert pénze forgalomban van itt a szász pennytől a Rusz ezüst hrivnyáján át az arab dirhamig. Egy hrivnyáért nagyjából 25 dirhamot adnak, egy dirham pedig körülbelül annyit ér, mint egy bizánci millaresio... most már érthető, miért van szükség egy ügyes helybélire. Az áraktól le fog esni az álla. A selyem például hihetetlenül olcsó, de a kenyér ára meglepetést okoz, akkor is, ha látogatóként meg kell venni, és akkor is, ha látja, ahogy a helyieknek INGYEN osztogatják. Jobb nem veretlen ezüsttel, gyűrűpénzzel vagy hasonlóval fizetni, a kereskedők preparált mérlegekkel várják a gyanútlanokat. Akasszon néhány érmét egy erszényben az övére a zsebtolvajok megtévesztésére, a többi pénzt viszont rögzítse a hóna alá vagy a lábai közé, onnan nem olyan könynyen tűnik el.

SZÁLLÁS

Hatalmas lesz a nyüzsgés. A városban nagyjából 800 000-en élnek (ebben az időben London

lakossága 12 000, Rómáé tied pedig 35 000), és ez jócskán meg is duzzad a nagy napra. A szállásért fizetni kell, hacsak keresztényként nem sikerül bekönyörögnie magát egy templomba vagy egy kolostorba. De minden esetben készüljön fel arra, hogy ágyát idegenekkel, illetve bolhákkal és poloskákkal kell megosztania.

Hagia Sophia ma

ÉTKEZÉS, SZÓRAKOZÁS

Az emberek itt régi római módra fekve étkeznek, ez furcsa lehet a padon lakomázáshoz szokott nyugatiaknak Semmi pénzért nem lehet valamirevaló serhez jutni, cserébe a bor igencsak olcsó. Az ételek olyan fűszerekkel készülnek, melyek nyugaton saját súlyukat érik aranyban, de az utcai árusoknál nem kerülnek sokba az egyszerű fogások.

LÁTNI- ÉS TENNIVALÓK

Egyesek már annyival is beérhetik hogy egynél több emeletes házat, vagy olyan szerkezeteket láthatnak, amelyek csupán a szórakoztatás kedvéért a levegőbe dobálják a vizet. Másoknak pedig ott az HagiaSophia, a szent bölcsesség hatalmas temploma, ahol II. Baszileiosz koronázási ceremóniának java része is helyt kap. Aztán ott van még az Aranyszarv-öblöt lezáró hatalmas lánc, amely a belső kikötőt védi (jól szolgált a portyázó szlávok betörése ellen 969-ben), illetve a tíz ember magas, kettős fal. Ha szórakozásra vágyik, menjen a Hippodromba, ahol ló- és harciszekér-versenyeket rendeznek, és fogadjon a győztesre. A szurkolótáborok - amelyek jól megkülönbőztethetőek különböző színű sáljaikról - sokszor annyira felhergelik magukat, hogy zavargások törnek ki, így a barbárabb vidékekről érkezők is otthon érezhetik magukat.

VESZÉLYEK

Ha egy tolvaj meglép a pénzével vagy átveri egy ravasz kereskedő, ne adj isten egy olyan kocsmárossal találkozik, aki nem nevet a viccein, egyetlen dolgot tartson észben. Nem. Ölünk Meg. Senkit. Hazájának szokásait itt nem tartják tiszteletben, és a rómaiak - akik valójában leginkább görögök- elég lesújtó véleménnyel vannak a barbárok viselt dolgairól (barbár mindenki, aki nem bizánci görög, és ezért érthetetlen „bar-bar" ugatással beszél). Ennek ellenére nem dívik a halálbüntetés, ugyanis humánusabbnak tartják levágni a bűnös kezét, lábát vagy fülét, esetleg kitolni a szemét. Úgy pedig nem lenne egyszerű hazajutni.

[In: BBC History 1 (2011) 6. szám 90-91. o.] 

Kocsiverseny a konstantinápolyi hippodromoszban [az animációs filmet a Byzantium 1200 munkacsoport készítette]:

Középkori fogalmak és térkép

Kedves Olvasó!
Témazáróhoz fogalmak és térkép az alábbi linkre kattintva érhető el.

Középkori fogalmak és térkép

Lovaggá avatás szertartása

Ha már világosan bebizonyosodott, hogy az ifjú alaposan elsajátította a lovagi harcmodor és viselkedés minden csínját-bínját, méltónak találták arra, hogy a lovagok közé felvegyék. Az avatást rendszerint fe­jedelmi esküvő vagy keresztelő al­kalmával hajtották végre.

Az avatás igen hasonlított az egyházi szertartásokhoz. A színhely a vár, a templom s a körülötte elterülő vidék. Tulajdonképpen minden lovagnak jogában állt lovaggá ütni ne­mes fegyvernököket. Gyakorlatban azonban csak a tekintélyes, előkelő, idősebb lovagok gyakorolták ezt a jogot. A szertartás koronként és he­lyenként változott.

Holland Vilmos német király (1247-1256) lovaggá avatásának leírásából egy bonyolultabb ceremóniát ismerhetünk meg:

A cseh király az ifjú uralkodót az előkészületék és felfegyverzés után a kölni dómban a bíboros elé vezette, s kérte a főpapot: fogadja el az ifjú fegyvernök lovagi esküjét, hogy méltóvá váljék a lovagrendbe való felvételre. A főpap ekkor elmondta, hogy mit jelent a lovag szó, melyek a lovag kötelességei, erényei. Ezután a bíboros az ifjú összekulcsolt kezét a

misekönyvre helyezte, s megkérdezte: - Akarod-e Isten nevében alázatosan elnyerni a lovagi méltóságot, s a most ismertetett szabályokat legjobb tudásod szerint betartani?

Az ifjú válaszolt: - Akarom. Ezután elhangzott a fogadalom, hogy a lovagi szabályokat megtartja. A bíboros hozzátette: - Ez az alázatos fogadalom segítsen bűneid igaz bocsánatához. Ámen.

A cseh király pedig nyakon legyintette a fegyvernököt, s így szólt: - A mindenható Isten tiszteletére lovaggá teszlek, örömmel fogadlak társaságunkba. - Emlékeztette, hogy Jézust is pofon ütötte a főpap, s kigúnyolták. Azt tanácsolta, hogy vegye magára Krisztus keresztjét, bosszulja meg az ő halálát.

Ezután kürtök harsogása és harangok zúgása mellett Vilmos lovagi mérkőzést vívott a cseh királyfival, s bemutatta kardvívásbeli ügyességét. Így fejezte be fegyvernöki pályafutását. Három napig tartottak az udvari ünnepségek, s az ifjú király értékes ajándékokkal mutatta meg az ország bőkezűségét, előkelőségét.

Avatás után a lovag nagykorú lett, s nyitva állt előtte a vagyon és magas tisztségek megszerzésére.

A lovagi kultúráról bővebben itt olvashatsz:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/lovagi_kultura/