Kísérlet a nemzetiségekkel való kiegyezésre

Hangoskönyv verzió.
Az alábbi levélrészlet a román nemzetiséggel való megegyezési kísérletről informál:

„Látva azon békeajánlatokat, melyet Balcescu úr, a román emigráció ügyvivője a tisztelt magyarországi kormány részéről nekünk [a román felkelés vezetőjének] hozott, sajnálatunkat kell kifejeznünk afelett, hogy a jelen körülmények között nem alkudozhatunk a béke visszaállítása tárgyában a magyar testvérekkel – a körülmények, melyekben vagyunk igen válságosak lévén.A magyar haderő távozik, és az orosz haderő közeledik. Azután igen nehéz és sok időt igénybe vesz, míg a népet a veletekkeli testvériességre bírhatjuk. Mindamellett, hogy megmutassuk testvéri érzelmünket, melyekkel viseltetünk a magyar nemzet iránt, elhatároztuk, magunkat mindezen harcok alatt a magyar sereget illetőleg semlegeseknek maradni, őket meg nem támadván, és csak azon nem várt esetben, ha mi őáltaluk megtámadtatnánk, magunkat megvédeni. Reméljük, hogy ezen semlegesség mind a tisztelt magyar kormány részéről, mind haderejének főnökei részéről tiszteltetni fog.”

(Avram Iancu, az erdélyi román felkelés vezetőjének levele a magyar kormánynak; 1849. augusztus 3.)

Külpolitika és külső érdekek

Hangoskönyv verzió.

„Ti kormányok, hivatalos őrei vagytok nemcsak országotok, hanem egész Európa szabadságának és jogszerü érdekeinek is. Roppant felelősség nehezedik rátok. A bün, mellyet bármelly országban Európának a szabadság és az örök jog ellen elkövetni engedtek, bosszuállva fog titeket és országaitokat megbüntetni.

Ti népek, ti ébredjetek fel a szörnyü veszélyre, midőn a zsarnokok hadai szövetkezve kezdik eltiporni s kioltani a szabadság szent igéjét, Németföldön, Itáliában, és Magyarhazánkban.

Te büszke angol nemzet, elfelejtkeztél az általad felállitott be nem avatkozás

elvéről, s tűröd azt épen az alkotmányos szabadság érdeke ellen?...

Ébredjetek fel ó népei s nemzetei Európának. Magyarország terén Európa szabadsága döntetik el. Ez országgal a világszabadság egy nagy földet, e nemzettel egy hiv bajnokot fog elveszteni.”

(A magyar kormány kiátványa Európa népeihez; 1849. június 28-án)

„Ausztria Európa hatalmi egyensúlyának legfontosabb eleme... Európa politikai függetlensége és szabadsága szorosan összefügg Ausztria integritásával és nagy európai hatalomként való fenntartásával, és ezért bármi, ami közvetve vagy közvetlenül arra irányul, hogy gyöngítse vagy megnyomorítsa Ausztriát vagy méginkább, hogy elsőrangú hatalomból másodrangú állama tegyen, nagy szerencsétlenséget jelentene Európa számára.”

(Lord Palmerston brit külügyminiszter a brit parlamentben)

„Ön éppen olyan jól tudja hercegem, mint mi, hogy harcolni a magyar fölkelés ellen annyi, mint háborút viselni valamennyi ország forradalmárai ellen, akik Kossuth zászlaja alá tömörülnek és az ő sikereitől várják gyűlöletes ügyük diadalát.”

(Schwarzenberg osztrák miniszterelnök levele a cári hadsereg főparancsnokához)

„Nem avatkoztam volna be, ha nem a mi bőrünkről volna szó, vagyis ha nem látnám, hogy a bécsi és a magyar gazemberek nemcsak Ausztria ellenségei, hanem az egész világ rendjének és nyugalmának is ellenségei… gonosztevők, világpusztítók, akiket saját nyugalmunk érdekében ki kell irtani”. (I. Miklós orosz cár)

Martius 15-dike egy év előtt, martius 15-dike egy év után

Hangoskönyv verzió.

Két forrás arról, hogyan gondolkodtak március 15-éről 1849-ben:

1.

"Mennyi változás egy rövid év alatt! Mily nevezetes egy gondolkodni szerető ember előtt! […]            Azt mondták a demagógok [népámítók], hogy a haza felviruland, s a polgárháború a legszebb városokat, legdúsabb falvakat halomba dönté; hogy a haza boldog lesz, s az elámított, félrevezetett fiak testvéreik keze alatt ezrenkint hulltak el; hogy Európa bámulatát magára vonandja, s Európa szánalma közt legszebb álmai mehiúsultak."

    

2.        

            "Martius 15-dike 1848-ban, és martius 15-dike 1849-ben! Mily óriási köz választ el benneteket egymástól! […] Azóta sokat, fölötte sokat valánk kénytelenek szenvedni; csak hogy e kínos év fölötte sok tanulságot is adott a magyarnak. […] Csak egyet nem tudott megtanulni a magyar, a csüggedést.            Igen, mi nyílt homlokkal s derült lélekkel nézünk a jövőbe most is, mert nem hisszük, nem hihetjük, hogy az igazságos isten gazlelkű elleneink homlokára tűzze a diadal babérát."

Két választás egy politikus - Benedek Elek

Kiegyezem hiveimmel: szabadelvü programmal lépek föl, de minden községben hangsulyozom, hogy - kikötéssel. Meggyőződésem ellen nem szavazok, ha megválasztanak. Hogy megválasztanak-e? A többség -"több, mint bizonyos". "Mindössze 3000 forint" az alkotmányos költség. Csudálatosképpen, majd minden jelöltet ezzel a summával biztatják a kortesei: csak 3000 forint, csak... A Székely Tündérország szétosztását mosolyogva fujják le. Első pillanatban látják, hogy naiv ember került a karmaik közé - s jól látják. Általában, az intelligenciának, ha romlott is a lelke, a szeme igen jó. Az ellenjelölt szélsőbali, maga is székely fiu, piros pozsgás arcu, megtermett legény, különösen a fejérnépek körében igen népszerü. Az asszonyokat táncoltatja, a maszatos gyermekeket tisztára csókolja - erre is, arra is képtelen vagyok. De mellettem a hivatalos hatalom. A főszolgabiró, rettegett, gyülölt ember: oldalán járom be a kerületet. Ugy érzem, hogy szégyenpadon ülök reggeltől estelig. Alig járunk be két-három falut, a három ezer forint ugy eltünik, mintha föld nyelte volna el. Senki sem kérdi: akarom-e, nem-e, minden falu kocsmája az enyém, ott szabadon ehetnek, ihatnak az emberek: választó, nem választó, mindegy. Kinek jutott eszébe, kinek nem, valakinek eszébe jutott, hogy de szép volna, ha a székely falukban is zenekarok alakulnának a nép fiaiból. Nosza, mint a ragadós betegség, terjed faluról-falura a rezesbanda nyavalyája: minden faluban éktelen, össze-vissza játszó rezes bandák fogadnak, két hétig éjjel-nappal nem fogyok ki a müélvezetből - ezek majd mind beadják a számlát a választás előtt és - után. Félénken célozgatok szegénységemre, de a kortesek szemem közé nevetnek.…

Benézek a megye székvárosába: nevemet hirdető plakátok a falakon. Ki rendelte? Tudom is én. Nem is kérdezem. A város urai ebédet adnak tiszteletemre, holott nem vagyok a jelöltjük. Pohárköszöntő után pohárköszöntő, mind engem magasztal. Könnyekig meg vagyok hatva, búcsuzáskor a cigánynak egy marék bankót dobok - a választás után átadott számlában ez az ebéd is ott ragyog.

Dombháza is a kerületemhez tartozik, ama Dombháza, ahol éppen tiz esztendeje "kicsi legátus" valék. Áll még János ur háza, most már nagyságos ur, nem tekintetes, mert három esztendeig ő is hüségesen szavazott az országházában. Huszezer forint volt a mandátuma. ... És áll a pálinka-masina is, sőt dupla erővel dolgozik, mert minden reggel hordják a választóim a szeszt: minden választó egy kupát. Senki sem kéri hozzájárulásomat: a választás után megkapom a számlát. …

Szegény édesanyám éjjel-nappal süti a kenyeret, szekérszámra hordják be a választás székhelyére: - Istenem, istenem, sóhajtoz az öregasszony - elevenen megnyuzzák a fiamat!

A nép, az Istenadta nép, két álló hétig nem dolgozik, eszik, iszik, fejenkint 5 pengő forintot kap, - nem is volna sok, hisz ötszáz szavazat már nagy többséget jelent. A nagy summák láthatatlan kezeken tünnek el. "Romlott intelligencia, tudatlan nép!"... S im, enyém a többség: markos legények vállukra emelve hordoznak meg a szolgabiró udvarán, végre letesznek s - tartják markukat. Ketten vittek, s tizen is jelentkeznek: - én is vittem, én is! Jaj de szivembe nyilallik vérem elfajulása! De ugy kell nekem, minek akartam a hon atyja lenni.

Este vacsora. Szemem-szájam eláll: templomnál tágasabb deszkaépületbe vezetnek, végtelen hosszu asztalok, három-négy sorban férfiak, nők, gyermekek az asztal körül, a földön: ezek mind az én zsebemre vacsoráznak. Ki épittette ezt a szörnyü nagy alkotmányt? Csupa uj deszka. Nem tudom, de én fogom fizetni. Ki rendelte a vége-hossza-nincs vacsorát? Nem tudom, de én fogom fizetni. Hány székely Tündérországot kell majd irnom, hogy csak ezt az éktelen alkotmányt s ezt a vacsorát kifizessem?

... Fő, hogy a szabadelvü-párt óriási diadalt arat Háromszék vármegyében. Mind a hét kerület szabadelvüpárti képviselőt küld az országházába. Köztük van Mikszáth, a "nagy palóc"… Mindössze százhusz választója van Berecknek: ebből hetvenet Neumann Ármin megvesz szabott áron - máig is rejtély előttem, mi szüksége volt Komócsyra.

… Idáig három esztendős volt az országgyülési ciklus, mostantól, 1887-től kezdve öt esztendős. Még napidijat fizetnek a honatyának: 5 forint 25 krajcár a napidij. Amely hónapban nincs országgyülés, nincs napidij. Öt esztendő napidija sem elég, hogy az alkotmányos költség megtérüljön: kerek tizenötezer pengő forint ez - egy krajcárral sem kevesebb.

A legképtelenebb számlákat szónélkül fizetem, mert, öreg szüléimről, testvéreimről nem beszélve, minden faluban van vérbeli atyámfia; nem szabad engednem, hogy utána kiabálják szüleimnek: szép fiatok van! A testvéreimnek: szép testvéretek van! Az atyámfiainak: szép atyátokfia van! Nekem e földben a gyökerem, nem téphetem ki, nem bucsuzhatom el sohaviszontnemlátásra, mint messziről jött honatya-társaim, akik ma itt, holnap ott vesznek meg egy kerületet. S mert a számolás volt mindég leggyengébb oldalam, "pontosan" kiszámitom, hogy öt esztendő alatt "ledöglesztem" a 12 ezer pengő forintot a napidijakból. A "véremből való vér, a csontomból való csont, a husomból való hus" véreim hadd maradjanak abban a boldog hitben, hogy ezt a kis költséget lájbija zsebéből fizeti ki az apósom, nekem pedig maradjon meg a büszke tudat: önzetlenül szolgálom a hazát.

***

..Kerületet cserélek Bartha Miklóssal, az én igazi kerületemben bontom ki a zászlót. Abban, amelyhez az én kis falum is tartozik. Sok száz Szózattal és ötezer pengő forinttal indulok a csatába. Ebből négyezer a párté. Ha győzök, visszafizetem, ha nem győzök, soha senki nem keresi rajtam. Nem kérnek irást a pénzről - elég az adott szó. ("A székely ember szava - kontraktus": igy volt ez hajdanában. Vajjon igy van-e most is?)…

És most kezdődik a faluzás. Szülőfalumé az elsőség. Itt minden lélek az enyém. … Szinte ríva fakadok, oly fáradt, oly álmos vagyok. Hol Isten szabad ege alatt, hol zsufolt, fojtó meleg helyiségekben szidom a kormányt, száz meg száz kéz kapaszkodik kezembe reggeltől estig. …Ugyanekkor egyszerre három ember panaszolta a baját - ó, istenem, ha bár egy szavukat érteném! …

Itt-ott sikerül megrikatnom az - asszonyokat, csókolják kezemet, ruhámat, de a vég: mit fizet az úr. Kisül, hogy szegények, a szivük majd megszakad, de ingyen nem szavazhatnak, mert a másik úr ennyit meg ennyit igért fejenként. De, mert a kormány ellen szózatolok, tőlem kevesebbel is beérik.

… Felvirrad a nagy nap, özönlik a nép a falu két végén befelé, azaz, hogy csak az egyik végén, csendőrök állanak sorfalat Rika erdeje felől. A sorfal előtt a szolgabiró, megállásra parancsolja az erdővidékieket. Ezek az én választóim, sokszáz ember, ellenjelöltemnek csak egy maroknyi jut. A réten kell elhelyezkedniök a szekereknek, le kell szállani az én szavazóimnak, szekéren, szánon csak az a maroknyi csapat jöhet. … Ugyanezt cselekszi a falu másik végén a főszolgabiró, itt is gyalogszerrel jönnek be az én hiveim, de már hosszu szekérsor vonul be, s ezek a szekerek az ellenjelölt hiveit hozzák. …Nagy kerek udvarban gomolyognak a hiveim, a kortesek népszámlálást rögtönöznek: kitünik, hogy, ha utolsó emberig bejött minden szavazó, kétszázfőnyi a többségem. A kapu előtt markos legények állnak istrázsát: hiába ólálkodnak a "farkasok", a nyáj közé be nem eresztik őket. De tél van, négy órakor már sötétedik, a "farkasok" rávetik magukat a szavazni mendegélő nyájra. Könnyü a dolguk, mert a katonák és csendőrök szembe menetelnek a nyájjal, a nyáj az ut két szélére szorul, körülfogják, pénzt mutogatnak, sok pénzt - és a nyáj jámborul mendegél a farkasok után. A népiskola egyik termében folyik a szavazás, az én elfogdosott nyájamat beterelik a másik terembe. Sötét estére megtelik az "akol", egyszerre eresztik be s szavaztatják le ellenem. …Felháborodva jelentik nekem a gyalázatosságot, de én csak mosolygok ezen: igy van ez széles ez országban. Igy van, igy.

…a farkasok nyolcvan főnyi többséget ragadoznak össze. Nincs már itt egyéb dolgom: bundába göngyölgetem édesapámat, felsegitem a szánra s üzenem édesanyámnak: ne sirjon, holnap estére otthon leszek. …Különösen jól esik, hogy jóval kevesebb pénzzel hozták be az elrablott többséget, mint öt év előtt, amikor a szolgabiró oldalán jártam be a kerületet. …S ha pénzért szavaznak az urak, kivánható-e, hogy földhözragadt szegény emberek, kik hónapszámra nem látnak egy ötösbankót - ingyen szavazzanak?

…

Még ugrál néhány százas a tárcámban, hálókocsira váltok jegyei. Itt hoz a sors össze két emberrel: Bánffy Dezső az egyik, Boér Elek a másik. Amaz még főispán, de hivják Pestre, hogy vállalja a Házelnökséget, emez Erdély kinevezetlen gubernátora: tőle függ, ki kap mameluk-mandátumot Erdélyben, ki nem.

- Á! Megbuktunk? Megbuktunk? - integet messziről nagy kárörömmel.

- Meg.

- Ugy kell neked, mért hagytál el minket! - s nagyot csap a combjára széles jó kedvében. És ugy kacag, olyan lelkiből kacag.

Nem, nem, ez az ember nem érzi, hogy még egy-két esztendeje van hátra: szörnyü halálnak halálával hal meg.

Szót szó követ, elmesélem, mit müveltek a szolgabirák.

- Ilyennek kellene lenni minden szolgabirónak!- kiált fel lelkesen Bánffy Dezső.

Feladat:

Készíts összefüggő, esszészerű elemzést Benedek Elek választást leíró szövegéről, bemutatva a dualizmus kori választási rendszer visszásságait is! A fogalmazásod az alábbi kérdések segítségével írd meg!

• Milyen hangvételű Benedek Elek leírása?
• Milyen eszközökkel zajlik a szavazók megnyerése, a korteskedés?
• Miből történik ennek finanszírozása?
• Demokratikusnak tekinthető-e a dualizmus kori választási rendszer? Miért?
• Mi jellemzi Benedek Elek választókörzetét?

Források:

Benedek Elek: Édes anyaföldem! Második kötet, harmadik fejezet.

kérdések forrása: Sulinet

Az atlanti charta (1941.augusztus 12.)

Az Egyesült Államok elnökének és Nagy-Britannia miniszterelnökének közös nyilatkozata

Sir Winston Churchill

Az Egyesült Államok elnöke és Churchill miniszterelnök, mint Őfel­sége egyesült királyságbeli kormá­nyának képviselője, találkozván egy­mással, helyénvalónak találják, hogy kinyilvánítsák országaik nemzeti politikájának bizonyos közös alapelveit, amelyekre a világ jobb jövőjébe ve­tett reményüket alapozzák:

Először, országaik nem töreked­nek semmiféle területi vagy egyéb növekedésre.

Másodszor, nem kívánnak sem­miféle olyan területi változásokat amelyek nem egyeznének meg az ér­dekelt népek szabadon kifejezett óhajával.

Harmadszor, tiszteletben tartják minden nép jogát arra, hogy megvá­lassza azt a kormányformát, amely alatt élni akar; kívánják továbbá, hogy állítsák vissza mindazoknak a népeknek szuverén jogait és önkor­mányzatát, amely népeket ettől erő­szakkal megfosztottak.

Negyedszer, fennálló kötelezett­ségeik kellő tiszteletben tartása mellett arra törekednek, hogy minden állam, legyen az nagy vagy kicsi, győztes vagy legyőzött, egyenlő fel­tételekkel vegyen részt a világkeres-kedelemben és jusson hozzá a vi­lág nyersanyagforrásaihoz, amelyek­re gazdasági virágzásához szüksége van.

Ötödször, azt kívánják, hogy gaz­dasági téren megvalósuljon min­den nemzet legszorosabb együttműködése abból a célból, hogy mindannyiok számára biztosítsák a jobb munkakörülményeket, a gaz­dasági haladást és a szociális biz­tonságot.

Franklin Delano Roosevelt

Hatodszor, remélik, hogy a náci zsarnokság végleges szétzúzása után olyan békét teremtenek, amely min­den nemzet számára lehetővé teszi, hogy saját határain belül biztonság­ban éljen, és amely biztosítékot nyújt arra, hogy minden ember minden országban félelem és szükség nélkül élhessen.

Hetedszer, egy ilyen békének minden ember számára lehetővé kell tennie, hogy akadály nélkül kel­hessen át a tengereken és az óceá­nokon.

Nyolcadszor, meg vannak győ­ződve arról, hogy a világ valamennyi nemzetének gyakorlati vagy eszmei okokból el kell jutnia odáig, hogy lemondjon az erőszak alkal­mazásáról. Mivel a jövő békésen nem tartható fenn, ha azok a nem­zetek, amelyek határaikon kívül tá­madással fenyegetnek vagy fenye­gethetnek, továbbra is rendelkez­nek szárazföldi, tengeri és légi fegyverzettel, meg vannak győződve ar­ról, hogy addig is, amíg az általá­nos biztonság szélesebb és állandó rendszerét meg nem teremtik, lé­nyeges követelmény ezeknek a nem­zeteknek a lefegyverzése.

Hasonlóképpen támogatni és elő­segíteni fognak minden egyéb olyan gyakorlati intézkedést, amely csök­kenti a békeszerető népekre neheze­dő fegyverkezés nyomasztó terhét.

Prince of Wales csatahajó, amelyen a nyilatkozat született

A Napkirályról

XIV. Lajos

Törvényül szabtam magamnak, hogy a munkával töl­tött magányos órákon kívül rendszeresen, napjában kétszer, két vagy három órán át dolgozom különböző személyekkel. [...] ettől fogva éreztem, hogy király va­gyok, és királynak születtem. [...] A királyoknak mindenekelőtt a józan észre kell hagyatkozniuk, ily mó­don magától értetődő természetességgel rátalálnak a helyes útra. [...]

Mind a négy államtitkárnak megparancsoltam, hogy ezentúl semmit alá ne írjanak, míg be nem számoltak róla, s ugyanígy a pénzügyi főintendáns se. Elrendel­tem, hogy semmiféle pénzügyi intézkedés se történjen anélkül, hogy fel ne jegyezzék abba a kis könyvecské­be, amelyet mindig magamnál hordok [...].

[...] rendre, rangra való tekintet nélkül lehetővé tet­tem minden alattvalóm számára, hogy személyesen vagy folyamodvány útján bármikor megkereshessen. [...] Ily módon minden részletre kiterjedően értesül­tem népem állapotáról, mindannyian érezték, hogy gondom van rájuk, és így megnyertem szívüket. [...]

[...] annak érdekében, hogy a legfőbb hatalmat csakis én tartsam a kezemben, úgy döntöttem, hogy minisztereimet időről időre - amikor a legkevésbé számítanak rá - magamhoz rendelem, és részletesen kikérdezem. Mindezt azért, hogy megértsék: ezt tulaj­donképpen bármikor és bármilyen ügy kapcsán meg­tehetem. [...]

Igen nehéz megmondani, fiam, hogyan kell kivá­lasztani a különböző minisztereket. [...] Szükségszerűen azok közül választunk, akiket a véletlen hoz elénk, akik már valamilyen tisztséget viselnek, illetve születésük vagy becsvágyuk révén közvetlen köze­lünkbe jutottak. [...]

(XIV. Lajos fia számára írt emlékirataiból, 1661)

Versailles-i palota

Meg kell vallani, a király tehetsége a közepesen alul maradt, de leg­alább fejlődőképes volt. Szerette a dicsőséget, becsülte a rendet és a törvényt. Természetes ész, mérték­letesség, titoktartás jellemezte, ural­kodott nyelvén és mozdulatain [...].

Gyermekkorában elhanyagolták [...] Éppen csak, hogy valamennyi­re írni-olvasni tanították. Oly tu­datlanságban hagyták, hogy soha életében nem ismerte a történelem legfontosabb eseményeit, pénzügy­tant, jogot. Ez volt az oka annak, hogy gyakran a nyilvánosság előtt is a legképtelenebb baklövéseket követte el [...].

Bámulatos könnyedséggel hitt el minden hízelgést. [...] Rendkívüli tekintélyük és befo­lyásuk [volt] azoknak, akik állan­dóan ott lehettek a király személye körül. A miniszterek például nap-nap után a király elé járulhattak. Nem kellett külön kihallgatást kér­niük, jöhettek, amikor akartak, és négyszemközt adhatták elő mon­danivalóikat.. [...]

[...] Mindenhol pontosan, a meg­adott időben jelent meg. Röviden és világosan adta ki parancsait [...] Ugyanilyen rendszeres volt minden egyéb dolgában is, és ennek köszön­hette, hogy olyan kifogástalanul szolgálták ki. Ez a pontosan beosz­tott életmód végtelenül megkönnyítette udvaroncai feladatát [...]

A "Napkirály"
XIV. Lajos, mint Phoibosz Apollón (azaz napisten)

Hasonlíthatatlan és utolérhetet­len volt ünnepségeken, parádékon [...] Legapróbb mozdulata, járása, tartása, egész külső megjelenése fi­nom, előkelő, nagyvonalú és fensé­ges, de amellett egészen természe­tes volt. Egész alakja, megjelenése, mintha csak erre a szerepre szánta volna. Ez és a megszokás segített. Komolyabb alkalmakkor, külföldi követek fogadásakor, ünnepsége­ken, mindenkire mély benyomást tett [...] Jelenléte mindenhol csen­det, hódolatot, néha félelmet parancsolt. Mindenekfelett szerette a szabad levegőt, a játékot. Jól tán­colt, kitűnő labdajátékos volt. Még öregségében is jól ülte meg a lovat. Szerette, ha a többiek is ügyesség­gel és szép mozdulatokkal tüntet­ték ki magukat. A céllövésben sen­ki nem érte utol. Szerette a pompás, nagy kutyákat, mindig hetet-nyolcat tartott a lakosztályá­ban, és maga etette őket, hogy meg­ismerjék. [...]

Szerette mindenben a pompát, a nagyszerűséget, a pazar bőséget. Ízlését kiszámítottan és szándéko­san terjesztette el egész udvarában. Aki meg akarta nyerni jóindulatát, mindenét eltékozolta az asztal örö­meire, ruhára, fogatokra, kasté­lyokra, szerencsejátékokra. Ilyes­mikre gyakran fel is szólította egyiket-másikat. És, miközben a luxust, a pazarlást valósággal becsü­letbeli kérdéssé, sokaknak egyenesen kötelességévé tette, sorra tette tönkre a főnemesi családokat, míg végül egyes-egyedül csak az ő ke­gyétől és irgalmától függtek. Gőgjét és becsvágyát kielégítette ez a ra­gyogó, tündöklő udvar [...]

(Saint Simon herceg emlékirataiból)

Kérdések az olvasmányhoz:

1. Mit tartott XIV. Lajos a legfontosabb uralkodói feladatainak?

2. Miben változtatott az elődeihez képest az uralkodásban?

3. Milyen erényei és hibái voltak XIV. Lajosnak?

4. Kikkel vette magát körül a király a második beszámoló szerint? Kikre hallgatott?

5. Mely tudományokban való jártasságot tartotta fontosnak a második beszámoló szerzője? Miért?

Az angolokról

Az angolok jellemzése

Időtlen idők óta jó minőségű ruhákat hordanak, beszédükben pedig mód­felett udvariasak. [...] Udvarias társalgásukat még az a hihetetlenül meg­lepő gesztus is kíséri, hogy miközben egymáshoz beszélnek, fejüket e tisztelet jeléül fedetlenül hagyják. Az angolok jó értelmi képességgel van­nak megáldva, s gyorsak mindenben, amiben elméjüket próbára teszik. A papság kivételével azonban csak kevesen szentelik magukat a betűk tudományának [...]. Tanulási lehetőségeik igen jók, mivel a királyságban két egyetem is működik, egy Oxfordban és egy Cambridge-ben. Az egye­temen belül több kollégiumot alapítottak, hogy a szegény diákoknak is le­gyen hol tanulniuk. [...]

Az egyszerű emberek kereskedéssel, halászattal vagy hajózással foglal­koznak, kereskedelmi tevékenységükben pedig annyira igyekvőek, hogy nem félnek uzsorakamatra sem szerződést kötni. [...]

A vonzalom hiánya náluk jól látható gyermekeik iránt táplált érzelmeik­ben is. Hét, vagy legfeljebb kilencéves korukig tartják őket otthon, majd a fiúkat és a lányokat is kemény szolgálatra küldik más emberek házába, általában további hét vagy kilenc évig. Mindezt tanoncidőnek nevezik, ami alatt a gyerekeknek a legalantasabb munkákat kell elvégezniük. Nagyon kevés kivétel van ez alól, mivel még a gazdagok is elküldik gyerme­keiket más házába, cserébe pedig idegen gyerekeket kapnak, hogy azok náluk szolgáljanak. Arra a kérdésre, hogy miért ez a nagy szigor, azt vála­szolták, hogy így gyermekeik jó modort tanulhatnak. Én azonban úgy gondolom, hogy mindezt saját kényelmük érdekében teszik, ugyanis az idegenek sokkal jobban kiszolgálják őket, mint saját gyermekeik. Mind­emellett az angolok ínyencek, és természetüknél fogva fösvények, ma­guknak a legízletesebb ételt is megengedik, míg háztartásuknak a legdur­vább kenyeret, a legrosszabb sört és a vasárnap sütött hideg húst adják egész hétre, igaz, ebből bőségesen ehetnek. [...]

[...] az angolok jóval gazdagabbak bármely más európai ország népénél. [...] Gazdagságukat elsősorban a termőföld jó hozamának köszönhetik, a bor kivételévél semmiféle, a megélhetésükhöz szükséges dolgot nem hoz­nak be külföldről. Az ón értékesítése is sok pénzt fial a királyságnak, de még több haszon származik az igen drága és Európa-szerte jó hírnévnek örvendő, nagy mennyiségű gyapjú eladásából. Hogy a beáramlott aranyat és ezüstöt az országban tartsák, hoztak egy törvényt, ami már régóta ér­vényben van, miszerint mindennemű pénz, arany- vagy ezüsttál kivitele az országból súlyos büntetést von maga után.

(Egy velencei küldöttség követi jelentéséből, 1500 k.)

Bekerítésekről

[...] Az utóbbi időben sok hűbérurunk - nem törődve sem Isten­nel, sem az ország szükségleteivel és érdekével, sem annak védelmével - sövénnyel, árokkal és más módokon bekerítette birodal­munk, Anglia számos városát, falvát és több más települését, ahol korábban számos alattvalónk élt, használta és évről évre művelte a földeket, s háztartást vezetett; és kilakoltatták és elűzték ezen alattvalóinkat birtokaikról és gaz­daságaikból, és mind a fent emlí­tett házak, városok és falvak körül lévő területeket, mind a hozzájuk tartozó mezőket és szántóföldeket legelővé alakították, hogy ott saját hasznukra és előnyükre birkákat és más állatokat legeltessenek; és egyes szántóföldeket, legelőket és erdőket hatalmas, tágas parkká alakították át, hogy ott a vadak szabadon tenyészhessenek, miál­tal a mondott városok, falvak és más települések nemcsak hogy el­néptelenedtek, de az ott lévő há­zak és épületek is nyomtalanul elpusztultak; azok az alattvalóink pedig, akik a mondott helyeken laktak, földet műveltek és háztar­tást vezettek [...], most tétlenség­re vannak kárhoztatva, és ezentúl nincs munkájuk; felszámolták a gabonatermesztést és az állattar­tást, amit az emberek szükségletei­nek kielégítésére azelőtt űztek a mondott városok, falvak és más települések gazdái és béresei, akiket most haladéktalanul eltávolítottak lakóhelyeikről.

(Thomas Wolsey bíboros és lordkancellár jelentéséből, 1517)

Gyarmatosítás előnyeiről

 4. Anglia az elmúlt pár száz évben - saját árucikkének, a gyapjúnak, illet­ve az utóbbi években az abból készített posztónak köszönhetően - a sze­génységből nagyobb gazdagságra, hírnévre, erőre és hatalomra emelke­dett, mint annak előtte, úgyhogy fejedelmei vetekedhetnek a világ ezen részének hatalmasságaival. Most azonban az angol gyapjú és a belőle ké­szült posztó azért veszít egyre az értékéből, mert Spanyolországban és a Nyugat-Indiákon nagy erőfeszítéseket tesznek gyapjúkereskedelmük élénkítésére, amely napról napra növekszik.

5. Ez a vállalkozás megakadályozhatja a spanyol királyt abban, hogy ha­talmát az amerikai kontinens összes lakatlan területére kiterjessze, ha azokat idejében betelepítjük, és művelés alá vesszük [...]

13. Angolok tömegeinek adhatna munkát a hajók felépítése, javítása, a felszerelés és a kötélzet elkészítése, szőlőtőkék és olajfák telepítése, bor és olaj készítése, a föld megművelése és ezernyi más elfoglaltság, ami ott adódik. [...]

(Richard Hakluy: Értekezés a nyugati telepítésről, 1584)

Kérdések a forrásszemelvényekhez:

1. Milyenek az angolok?

2. Hogyan nevelik az angolok gyermekeiket? Mi az oka ennek a szerző szerint? És szerinted?

3. Minek köszönhetik az angolok gazdagságukat?

4. Foglald össze, mi történt Angliában a közföldekkel? Mi lett a parasztokkal?

5. Milyen veszélyeket rejt Anglia számára a spanyol gyarmatosítás? Mit kell tenni ellene?

6. Milyen más előnyei vannak a gyarmatosításnak?

[In: Történelem II. Középkor, kora újkor. Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal. Műszaki Kiadó, Bp., 2007. 196. és 198. o.]

Őrült császárok - Caligula és Neró

CALIGULA (káligula; Kr. u. 37-41):

Caligula császár

A Caligula („Kisbakancs”) nevet a táborban tréfából kapta, mert közka­tona-ruhában nevelkedett a katonák között. Hogy a katonák mennyire meg­szerették és ragaszkodtak hozzá, az legjobban akkor tűnt ki, amikor Augustus halála után a lázongó és valósággal őrjöngő katonákat egymaga, puszta meg­jelenésével lecsendesítette.

Ámde nem tudta féken tartani kegyetlen és gyalázatos természetét: a legnagyobb örömmel nézte végig a kínvallatásokat és az elítéltek kivégzését; éjszakánként parókásan és hosszú köpenyben járta be a csapszékeket és bor­délyházakat.

Amikor figyelmeztették, hogy jóval fölötte áll a fejedelmeknek és kirá­lyoknak, ettől fogva isteni felséget kezdett követelni magának. Elrendelte, hogy vallásos tiszteletben álló és művészi becsű istenszobrokat hozzanak Görögor­szágból, köztük az olümpiai Zeuszét, hogy fejük helyére a magáét tétesse. A saját istenségének külön templomot építtetett papokkal és a legválo­gatottabb áldozatokkal. Ebben a templomban ott állt életnagyságú arany­szobra, amelyre mindennap épp olyan ruhát adtak, amilyent ő maga viselt.

Egyszer egy névcsere folytán mást végeztek ki, nem a kijelölt áldozatot. Caligula csak annyit mondott, hogy ez is ugyanezt érdemelte. Gyakran idézte egy tragédiából: „Gyűlöljenek, csak féljenek!”.

Nemegyszer bezáratta a magtárakat, és bejelentette a népnek, hogy most pedig éhínség következik. Máskor meg az áldozati barom már ott állt az oltár előtt, ő pedig a se­géd ruhájában, felgyürkőzve, magasra emelte a taglót és lesújtott az áldozó­papra.

(Suetonius)

Neró (Kr. u. 54-68):

Nero

Neró a város sikátorait, bordélyházait és kocsmáit saját személyének el­titkolása végett szolgai ruhába öltözve barangolta végig kísérőivel, kik az el­adásra kitett tárgyakat elrabolták, a szembejövőket megsebesítették. Az éj­szakák úgy teltek, mintha ellenség tartotta volna megszállva a várost.

Régi vágya volt négyfogatú kocsit hajtani, s nem kevésbé nagy kedvtelés, hogy színész módjára citeraszó mellett daloljon. Maga hívta meg a városi né­pet is, mely magasztalással halmozta el, mert hiszen a csőcselék szomjazik a mulatságra, és örül, ha ezt maga a császár nyújtja neki.

(Tacitus)

Mialatt énekelt, még szükség esetén sem mehetett ki senki a színházból. Úgyhogy, mondják, volt asszony, aki előadás alatt szülte meg gyermekét; so­kan pedig, akik már megcsömörlöttek hallgatni őt és áradozni róla, a zárt vá­roskapukról vagy a falakról titokban leugorva szöktek ki Rómából, de olya­nok is akadtak, akik halált színlelve vitették ki magukat a Városból.

Családtagjai és mások megöletésének sorát Claudiusszal kezdte. Claudiusnak gombával adták be a mérget. Testvérét, Britannicust (británnikusz) azért tette el méreggel láb alól, mert irigyelte övénél kellemesebb csengésű hangját. Anyjára, aki szavait és tetteit kissé szigorúbban figyelte és bírálta, előbb csak ráijesztett, majd elhatározta, hogy elteszi láb alól. Három ízben méreg­gel próbálkozott, de észrevette, hogy az öregasszony ellenméreggel látta el magát, ezért hálószobája mennyezetét úgy építtette meg, hogy egy szerkezet segítségével éjszaka rázuhanjon az alvóra. Ez a terve sem sikerült, kiagyalta tehát, hogy egy könnyen darabokra hulló hajót készíttet, melyen anyja hajó­törést szenved. De később megtudta, hogy minden másként történt, és anyja partra úszva megmenekült. Végül nyíltan megparancsolta, hogy öljék meg az anyját.

Feleségét egy rúgással ölte meg, mert a terhes, beteg asszony szidalmak­kal árasztotta el, mikor egyszer nagyon későn tért haza a kocsiversenyről.

(Suetonius)

Országgyűlés és ifjúság

Pulszky Ferenc

A joghallgatók ügyvédi vizsgájához akkoriban országgyűlési gyakorlatot is megkívántak. Ezek a Pozsonyban időző „jurátusok” tették ki az „országgyűlési ifjak” zömét. Túlnyomó részük a refor­mok elszánt híve volt, Wesselényit egyenesen bálványozták. A közéjük tartozó Pulszky Ferenc (1814-1897) emlékirata érzék­letesen idézi fel szerepüket a pozsonyi országgyűléseken.

„Az országgyűlési ifjúság jobbmódú része a Hollinger kávéházban reggelizett, s újságot olvasott, tíz órakor elment az országházba ülésre, ott éljenezte az ellenzéki szónokokat, s lepisszegte vagy lemorogta az aulikusokat, a karzaton udvaralt a nőknek, délben nézte vagy kísérte a követek családját a séta­téren, ebédelt a Zöld fánál vagy a Vörös ökörnél, délután ismét elment a Hollingerbe, billiárdozott, kártyázott... Politikáról alig volt szó..., csak bizalmasabb baráti társalkodásban, vacsoránál, ha boroztunk, vagy séta közben a gyönyörű pozsonyi ligetben vagy a hegyek közt Dévény felé szűnt meg a tartózkodás; ilyenkor szigorúan ros­táltuk meg a követek magaviseletét s beszédeiket, sopánkodtunk az ország sorsa fölött, és szidtuk az ifjúság lelketlen zömét...

Lelkesülő magyar (gúnyrajz, 1863)

Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a fennálló viszonyok nem tarthatnak soká, hogy az ural­kodó rendszer meg, fog bukni, hogy az egész ország átalakulása kikerülhetetlen. Arról sem volt két­ségünk, hogy a magyar országgyűlés nem képes a reformot keresztülvinni, de arról, miképpen kell­jen eljárni, senki sem volt magával tisztában...; a forradalmi eszmét mind elutasítottuk magunktól, sőt lojalitásunkat is szerettük fitogtatni, de amel­lett sirattuk Rákóczit, szidtuk a németet... dühösen éljeneztük a követeket, kik bátrabban szóltak, megfáklyászenéztük Széche­nyit, ki folyvást mérsékletet és ildomot prédikált, miért is jobban tiszteltük, mint szerettük, főképp pedig tanulmányoztuk a francia forradalom történetét.

Hogy miben álljon az ország reformja, arra nézve senki sem volt egészen tisztában magával, a külföldi szabadelvű nézetek azonban nem voltak ismeretlenek előttünk, olvastuk Széchenyi Stádiumát, s keveselltük javaslatait...” (Életem és korom)

[In: Bihari Péter: A 19. század története fiataloknak. 1775-1918. Holnap Kiadó, Budapest, 2000. 96. o.]

Vallomások a Horthy-korszakról

Horthy Miklós, a kormányzó

Ebben az országban rendnek kell lennie, és én rendet is fogok tartani. A rendetlenkedőkbe belelövetek, s ha a rendetlenség jobboldalról történik, számomra a kü­lönbség csak annyi, hogy ezekbe fájó szívvel fogok be­lelövetni, míg egy esetleg baloldalról jövő rendetlen­kedésbe passzióval [itt: örömmel].

(Horthy nyilatkozata 1922-ben egy szélsőjobboldali küldöttségnek)

Nagy veszedelem az, ha az általános titkos választójogot műveletlen, értelmetlen tömegeknek kell gyakorolniuk. Televényföldje az ilyen nép a legrosszabb demagógiá­nak. Mint belügyminiszter meggyőződéssel működtem közre abban, hogy a Friedrich-kormány [átmeneti kor­mány 1919 augusztusa és novembere között] választó­jogi rendeletét, amely a legszélsőségesebb általános tit­kos választáson alapult, módosítjuk és választójogunkat a magyar tömegek értelmi szintjével összhangba hoz­zuk. Vállalom e tényért a történelmi felelősséget.

(Bethlen egyik minisztere a választójog kérdéséről)

A "Hangya-szövetkezet"

 ...Csodálom, de ne higgye, hogy utánozni akarom [...] ez a ruha sem Magyarország, sem az én méretemnek nem felel meg. Elszántan alkotmányos és parlamentárius vagyok és maradok.

(Bethlen a húszas évek derekán így jellemezte Mussolinit a francia követnek)

 

Egy nyilas plakát

A kormányzói jogkörnek az előző kormány által kez­deményezett kiterjesztését én nem kívántam és nem szorgalmaztam. A tervezetben egyedül egy pontot tar­tottam fontosnak: a kormányzói szék megüresedése esetére a megfelelő utódról való gondoskodást. Min­den szerénytelenség nélkül úgy érzem, hogy államfői minőségemben szerzett több mint 17 évi tapasztalat után én tudom a legjobban megítélni, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyekre ezekben a nehéz és bonyodalmas időkben a kormányzónak szüksége van. Csakis azért kívántam magamnak az utód választására egyedül tekintetbe jövő érdemes férfiaknak - akár kor­látlan számban - való ajánlási jogát, hogy megakadá­lyozzam olyanok jelölését, akik szerintem nem felel­nek meg.

(Horthy bizalmas levele 1937-ben, a kormányzói jogkör kiszélesítésének tervezetéről)

Választási plakát

Mi magyarok szabadságszerető nép vagyunk. Nem is tudnánk élni szabadság nélkül, de visszaélni a sza­badsággal nem szabad. A szabadság biztosítéka az al­kotmány, de ugyanez a biztosítéka annak is, hogy az államügyek vezetéséhez csak olyan férfiak juthatnak, akik hivatottságukat és rátermettségüket kimutatták, és ezzel az alkotmányos tényezők bizalmát megnyer­ték.

Mennyi tudás, gyakorlat, megbízhatóság, életta­pasztalat, jellemszilárdság és mennyi tehetség kell ah­hoz, hogy valaki egy vezető állásban meg tudja a he­lyét állani! Még egy gyárüzem, egy gazdaság vagy egy kórház vezetéséhez is különös képességek kellenek, hát még egy ország ügyeinek az intézéséhez! Nem elég, hogy valaki önmagát kinevezze világmegváltó­nak és frázisokkal, jelszavakkal, ügyes demagógiával a tömegeket, sőt esetleg ingatagabb jellemű intelligensebb csoportokat is félre tudjon vezetni.

(Horthy rádióbeszéde, 1938)

[in: Dupcsik-Repárszky: Történelem IV. 20. század. Forrásgyűjtemény. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 2003. 63-64. o.]

Egy vallomás a tatárjárás utáni politikáról

[...] A kereszténység érdekében megalázva királyi méltóságunkat, két leá­nyunkat a rutének két hercegéhez, a harmadikat meg Lengyelország her­cegéhez adtuk nőül, hogy tőlük s más keleti barátainktól megtudhassuk a tatárok gondosan titkolt terveit, s így szándékaikkal s csalárd furfangjaik­kal alkalmatosabban szembeszállhassunk. Befogadtuk a kunokat is orszá­gunkba, és sajnos, most pogányokkal védelmeztetjük országunkat, pogá­nyokkal tiportatjuk le az egyház ellenségeit. Sőt, a kereszténység érdekében elsőszülött fiunkat kun leánnyal házasítottuk össze, hogy ez­zel elkerüljük a még rosszabbat, és alkalmat teremtsünk őket keresztvíz alá édesgetni, mint azt már többükkel megtettük.

Mindezzel és egyebekkel szeretnénk a szent főpap előtt világosan be­bizonyítani, hogy ilyen szorongatott helyzetben Európa egyetlen keresz­tény uralkodójától s népétől sem kaptunk hasznos segítséget, csak a jeru­zsálemi ispotályosok házától, amelynek tagjai kérésünkre nemrég fegyvert fogtak a pogányok és eretnekek ellen, országunk és a keresztény hit védelmére; ezeket rögtön el is helyeztük a legveszélyesebb területe­ken: túl a Dunán, a kunok és bolgárok határán, mert országunk megtá­madtatásakor erre is kapu nyílt a tatárok serege számára [...] Más részü­ket országunkban helyeztük el a Duna mellett épített váraink védelmére, mert ebben járatlan a mi népünk. [...] nekünk is, egész Európának is üd­vösebb lesz, ha a Dunát várakkal erősítjük. Mert ez az ellenállás vize [...] itt álltunk mi is, bár felkészületlenül és súlyos csapás után, tíz hónapig állt ellene a tatároknak, pedig országunk akkor még teljességgel várak és védők híján szűkölködött...

(IV. Béla 1250-ben írt levele a pápához)

A tatárjárás előzményei

Julianus barát első útja

Julianus barát szobra

Ennek az országnak egyik nagy városában, mely állí­tólag ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát egy ma­gyar nőt talált, aki a keresett földről erre a vidékre ment férjhez. Ez megmagyarázta a barátnak az utat, hogy merre menjen, s azt állította, hogy kétnapi járó­földre biztosan megtalálhatja azokat a ' magyarokat, akiket keresett. Így is történt.

Megtalálta pedig őket a Nagy Etil folyó mellett. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, na­gyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bár­mit mondott nekik hitről vagy egyebekről, a legfigyel­mesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyel­vük; megértették őt és ő is azokat. Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, de bálványt sem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, lóhúst, farkas húst és efféléket esznek, kancatejet és vért isznak. Lovakban és fegyverekben bővelkednek, és igen bátrak a harcban. A régiek ha­gyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomá­suk róla.

„A magyarok és a király közötti gyűlölség okairól”

IV. Béla

Amikor ennek a Béla királynak az atyja, a jó emlékű András király megfizette tartozását a halálnak, a ki­rály az ország főembereivel és nemeseivel tüstént Szé­kesfehérvárra ment, és amikor itt - miként szokás - az esztergomi érsek megkoronázta, neki pedig első dolga volt száműzni egynéhány főurat azok közül, akik ko­rábban ő ellene atyja pártján voltak.

Némelyeket, kiket (édesanyja, Gertrudis királynő egykori gyilkosai közül) elfoghatott, börtönbe vetett, [...] Meg akarta törni a főurak elbizakodottságát is, ezért megparancsolta, hogy méltó büntetését vegye el az a főúr, aki a király jelenlétében le merészel ülni, ki­vévén a királyi hercegeket, érsekeket és püspököket. Azon helyt meg is égettette a főurak székeit, amennyit csak találhatott [...]

Máson is panaszkodtak szívük nagy keserűségében a nemesek. A régibb királyok sokszor hadba szólítot­ták az ő eleiket a rutének, kunok, lengyelek ellen,

eleikből vesztek karddal is, haltak éhen is, estek fog­lyul is, szenvedtek különféle kínt is, de a régi királyok a hadból megtérőknek, vagy a foglyok családjának il­lendő kártérítést adtak, falukat, birtokokat, jószágokat örökös tulajdonjoggal adományoztak. Ez a király pe­dig [IV. Béla] - így panaszkodtak - nemcsak semmit nem ád a nemességnek, de még régen kapott jószágai­kat is visszaszedegeti a maga hatalma birtokába. Hi­szen akik azelőtt gazdagok, hatalmasok voltak, sereget tartottak, most maguk alig élhettek.

[in: Eszterág-Kojanitz: Történelem II. Középkor, kora újkor. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 2007. 85. o.]