Őrült császárok - Caligula és Neró

CALIGULA (káligula; Kr. u. 37-41):

Caligula császár

A Caligula („Kisbakancs”) nevet a táborban tréfából kapta, mert közka­tona-ruhában nevelkedett a katonák között. Hogy a katonák mennyire meg­szerették és ragaszkodtak hozzá, az legjobban akkor tűnt ki, amikor Augustus halála után a lázongó és valósággal őrjöngő katonákat egymaga, puszta meg­jelenésével lecsendesítette.

Ámde nem tudta féken tartani kegyetlen és gyalázatos természetét: a legnagyobb örömmel nézte végig a kínvallatásokat és az elítéltek kivégzését; éjszakánként parókásan és hosszú köpenyben járta be a csapszékeket és bor­délyházakat.

Amikor figyelmeztették, hogy jóval fölötte áll a fejedelmeknek és kirá­lyoknak, ettől fogva isteni felséget kezdett követelni magának. Elrendelte, hogy vallásos tiszteletben álló és művészi becsű istenszobrokat hozzanak Görögor­szágból, köztük az olümpiai Zeuszét, hogy fejük helyére a magáét tétesse. A saját istenségének külön templomot építtetett papokkal és a legválo­gatottabb áldozatokkal. Ebben a templomban ott állt életnagyságú arany­szobra, amelyre mindennap épp olyan ruhát adtak, amilyent ő maga viselt.

Egyszer egy névcsere folytán mást végeztek ki, nem a kijelölt áldozatot. Caligula csak annyit mondott, hogy ez is ugyanezt érdemelte. Gyakran idézte egy tragédiából: „Gyűlöljenek, csak féljenek!”.

Nemegyszer bezáratta a magtárakat, és bejelentette a népnek, hogy most pedig éhínség következik. Máskor meg az áldozati barom már ott állt az oltár előtt, ő pedig a se­géd ruhájában, felgyürkőzve, magasra emelte a taglót és lesújtott az áldozó­papra.

(Suetonius)

Neró (Kr. u. 54-68):

Nero

Neró a város sikátorait, bordélyházait és kocsmáit saját személyének el­titkolása végett szolgai ruhába öltözve barangolta végig kísérőivel, kik az el­adásra kitett tárgyakat elrabolták, a szembejövőket megsebesítették. Az éj­szakák úgy teltek, mintha ellenség tartotta volna megszállva a várost.

Régi vágya volt négyfogatú kocsit hajtani, s nem kevésbé nagy kedvtelés, hogy színész módjára citeraszó mellett daloljon. Maga hívta meg a városi né­pet is, mely magasztalással halmozta el, mert hiszen a csőcselék szomjazik a mulatságra, és örül, ha ezt maga a császár nyújtja neki.

(Tacitus)

Mialatt énekelt, még szükség esetén sem mehetett ki senki a színházból. Úgyhogy, mondják, volt asszony, aki előadás alatt szülte meg gyermekét; so­kan pedig, akik már megcsömörlöttek hallgatni őt és áradozni róla, a zárt vá­roskapukról vagy a falakról titokban leugorva szöktek ki Rómából, de olya­nok is akadtak, akik halált színlelve vitették ki magukat a Városból.

Családtagjai és mások megöletésének sorát Claudiusszal kezdte. Claudiusnak gombával adták be a mérget. Testvérét, Britannicust (británnikusz) azért tette el méreggel láb alól, mert irigyelte övénél kellemesebb csengésű hangját. Anyjára, aki szavait és tetteit kissé szigorúbban figyelte és bírálta, előbb csak ráijesztett, majd elhatározta, hogy elteszi láb alól. Három ízben méreg­gel próbálkozott, de észrevette, hogy az öregasszony ellenméreggel látta el magát, ezért hálószobája mennyezetét úgy építtette meg, hogy egy szerkezet segítségével éjszaka rázuhanjon az alvóra. Ez a terve sem sikerült, kiagyalta tehát, hogy egy könnyen darabokra hulló hajót készíttet, melyen anyja hajó­törést szenved. De később megtudta, hogy minden másként történt, és anyja partra úszva megmenekült. Végül nyíltan megparancsolta, hogy öljék meg az anyját.

Feleségét egy rúgással ölte meg, mert a terhes, beteg asszony szidalmak­kal árasztotta el, mikor egyszer nagyon későn tért haza a kocsiversenyről.

(Suetonius)