"Parancsra tette?" - táborparancsnokságért törvényszék

Az Amerikai Egyesült Államokban 1861 és 65 között polgárháború zajlott le az iparoso­dott Észak és a rabszolgatartó, mezőgazdasággal foglalkozó Dél között.

Wirz kapitány a déliek hadseregében szolgált. Megsebesülését követően a harctéri szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. Ekkor fölöttese, Winder tábornok megbízta az andersonville-i tábor parancsnokságával, ahol északi hadifoglyokat őriztek. A kapitány egy évig töltötte be ezt a tisztséget.

A polgárháborút az északiak nyerték meg, és Washingtonban katonai törvény­szék elé állították Wirz kapitányt. Azzal vádolták, hogy a tábor sok ezer foglya számára nem gondoskodott elegendő élelemről, ruháról és gyógyszerről, s így néhány ezer ember legyengülését és pusztulását okozta. Továbbá 13 foglyot kivégeztetett a hadijog megsértésével.

Saul Lewitt amerikai író Andersonville Trial (Az andersonville-i tárgyalás) címmel drámát írt az esetből. Magyarul Földes Anna és Mihályi Gábor fordításában jelent meg Parancsra tettem címmel.

Chipman ügyész és Wirz kapitány összecsapása a tárgyaláson (Részletek)

Ügyész: ... Egyetért Ön azzal, hogy az erkölcsi szempontok, a lelkiismeret szava elsődlege­sek minden ember számára?

Kapitány: Természetesen egyetértek! Mint a legtöbb ember, én is teljesítem ezeket az eszményeket...ha...tudom!

Ügyész: Ha tudja. Andersonville-ben Ön nem vehette figyelembe az erkölcsi szempontokat?

Kapitány: Azért a helyzetért Winder tábornokot terheli a felelősség, nem engem.

Ügyész: És ha ő ebben a háborús helyzetben minden magyarázat nélkül olyan határozott utasitást ad Önnek, hogy mészároljon le egyet saját gyermekei közül, végrehajtja ezt? Kapitány: Ez nevetséges ... Erre nem válaszolok!

Ügyész: Megtette volna?

Kapitány: Nem!

Ügyész: Miért nem?

Kapitány: Ez örült parancs lett volna!

Ügyész: Valóban. Őrült parancs. Vagy embertelen. Vagy erkölcstelen. És az ember szívében azért valójában valamilyen belső mérlegre teszi a parancsokat, amelyeknek engedel­meskedik. Kérdésem tehát a következő: miért engedelmeskedett Ön Winder tábornok pa­rancsainak?

Kapitány: Feltétlenül válaszolnom kell erre a kérdésre? Andersonville-i megbízatásomat én nem így fogtam fel... Nem értem, hogy mi történik itt... Csak arra gondoltam, hogy ter­mészetszerűen engedelmeskedem neki, mivel katonai felettesem volt.

Ügyész: De nem volt az Ön erkölcsi felettese, Mr. Wirz. Egyetlen embernek sincs hatalma más ember lelke felett. Emberek vagyunk, tehát saját lelkünk van, és mivel saját lélekkel rendelkezünk - egyenlőek vagyunk mint emberek, a tábornok, a közkatona, a tanár és a kő­műves... És ezt minden élő ember tudja, mint ahogy Ön is tudta a szíve mélyén.

Kapitány: De ez nem...

Ügyész: És minthogy a helyzet erkölcsi értelemben elviselhetetlenné vált, és minthogy Winder tábornok Önnek erkölcsi értelemben nem volt felettese, Önnek voltaképpen nem kellett volna engedelmeskednie. Tehát fenntartom a kérdést: miért engedelmeskedett?

Kapitány: Nyíltan megmondom. Minden bizonnyal hadbíróság elé állítottak volna. És ha a feletteseim akarták volna - tekintettel a háborúra, és figyelembe véve azt, hogy a háború válságos, elkeseredett szakaszába érkezett, amelyben igen könnyen elhangzott az a szó, hogy "áruló", akár ki is végezhettek volna...

Ügyész: Ennek az áldozatnak legalább lett volna értelme. Tizennégyezer ember életét megmenthette volna, - és Ön félt?

Kapitány: Én? Katonalétemre? Féltem volna?

Ügyész: A kérdés meg mindig nyitva áll: miért engedelmeskedett Ön?

Kapitány: Engedelmeskednem kellett...

Ügyész: Még akkor is, ha tudatában volt annak, hogy engedelmeskedni annyit jelent, mint megölni azokat az embereket, és az engedelmesség megtagadásával megmenti őket?

Kapitány: Még akkor is... Egyszerűen... nem tudtam megtagadni az engedelmességet...

A védelem, Wirz kapitány védőügyvédje szerint a kapitány felsőbb parancsra cselekedett, a táborban már azelőtt is embertelenek voltak a körülmények.

A vádlók, az ügyész álláspontja: az alárendelt sem engedelmeskedhetik olyan parancsnak, amely jogellenes cselekményhez vezet. A parancsnok sem rendelhet el ilyesmit.

A törvényszék szerint: a parancsnok és az alárendelt együtt viseli a felelősséget. Ezért Wirz kapitányt halálra ítélték és kivégezték!

Az Akadémia megalapítása

Mindenki szereti az anyanyelvét, hogyne szeretné, hiszen az édesany­jától tanulta, életének legszebb em­lékei fűződnek hozzá. De leginkább azok becsülik, tisztelik, féltik az édes anyanyelvet, akiktől el akarják ra­gadni a nép közös kincsét.

Magyarországon a latin nyelv ural­kodott, latinul írták a törvényeket, a kérvényeket s a többi iratot. Ha meg versenytársa akadt, az a német nyelv volt, ezenkívül legfeljebb franciául lehetett megszólalni előkelő körben. És a magyar anyanyelv? Parasztnak való az, művelt ember nem hasz­nálja. Lám, a magyartól elragadták az anyanyelvét, s mivel sem a törvény­széken, sem a hivatalban nem hasz­nálhatta, annál inkább megszerette. Éppen a legnagyobb politikusok, költők és írók hirdették hangos szó­val: minden nép a maga nyelvén lett tudós, a magyar is csak anyanyelvé­nek fejlesztésével érheti el a művelt népek szintjét.

Felsőbüki Nagy Pál

Kazinczy Ferenc nyelvújító moz­galma, Bessenyei György akadémiai törekvése, Csokonai Vitéz Mihály költészete előkészítette a nagy tervet: egy nyelvművelő tudományos inté­zet megalapítását. Ez hát a legfőbb cél, erre kell ha­ladnunk, hirdeti Széchenyi István, aki a nyugati országokat bejárva, mindig maga előtt látta hazája elma­radottságát. És ha látta, nem is ma­radt tétlen. A nyelv tökéletesítéséről ezt írta:

„Amint az emberek nemes érzése - képzelet, emlékezet s ítéleti tehet­ségei jobban fejlődnek, úgy kell a nyelvnek is tisztulni, tágulni, simul­ni, nagyobb határozottságot nyerni. Amint a nemzet növése és haladása által a nyelv nő és halad, úgy rejt ma­gában a nyelv fiatalsága, növekedése olyan mágusi kapcsolatot, mely a nemzetet emeli és dicsőíti. Az anyanyelv tökéletesítése tehát, mert azáltal a nemzeti jó nőttön-nő, kötelességeink egyik legfőbbike."

Az ifjú Széchenyi

Így látták ezt a reformkor legjobb politikusai, írói és költői, mindnyá­jan tudták, hogy olyan tudós társa­ságot kell szervezni, amelynek tagjai magyar nyelven művelik az összes tudományt. De hiába tudták, hasz­talan beszéltek róla egymás között, Bessenyei nagyszerű gondolata, az akadémiai intézet terve mégsem va­lósult meg.

Éppen erről szólott Felsőbüki Nagy Pál 1825-ben, a karok és ren­dek kerületi ülésén, amikor végre napirendre tűzték a felállítandó Akadémia, vagyis nyelvművelő inté­zet tervét. Pirulva hallgatták a mág­nások, a gazdag főurak a beszédet, mert Felsőbüki Nagy Pál szemükre hányta, hogy vagyonukat külföl­dön fecsérlik el, nemzeti célra nem áldoznak, ezért aztán még mindig csak szándék maradt az akadémia terve.

Felállt erre Széchenyi István gróf, aki csak hallgató volt az ülésen, hi­szen ő a főurak rendjébe tartozott, és katonás rövidséggel ezt mondta:

- Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok, és ha feláll egy olyan intézet, mely a magyar nyelvet mű­veli, és elősegíti honosaink magyar nevelését, jószágomnak egyévi jöve­delmét feláldozom rá.

Az Akadémia alapítása

Egy pillanatnyi csend támadt. Mindenki elbámult a nagylelkű fel­ajánláson, mert a hallgatóság tudta, hogy körülbelül ötven-hatvanezer forint a jószág egyévi jövedelme. Ez fejedelmi ajándék a nemzetnek! Ezután hatalmas éljenkiáltás hal­latszott, s nemsokára új meg új fel­ajánlások következtek, a többi mág­nás sem akart elmaradni Széchenyi mögött, bár ilyen nagy összeget egyik se ajánlott fel.

Mentegetözött is az egyik gróf, aki mindössze ötezer forintot jegyezte­tett.

- Egyet se magyarázd - mondta neki Széchenyi István -, én megte­hetem, mert nőtlen ember és katona vagyok. Jó barátaim vannak, akiknél el tudok élni egy esztendeig úgy, hogy a magaméhoz nem nyúlok.

Széchenyi felajánlása annyira fel­lelkesítette a rendeket, hogy még az­nap, a gyűlés folyamán negyedmillió ezüstforint gyűlt össze az Akadémia megalapítására.

Az Akadémia épülete

Országgyűlés és ifjúság

Pulszky Ferenc

A joghallgatók ügyvédi vizsgájához akkoriban országgyűlési gyakorlatot is megkívántak. Ezek a Pozsonyban időző „jurátusok” tették ki az „országgyűlési ifjak” zömét. Túlnyomó részük a refor­mok elszánt híve volt, Wesselényit egyenesen bálványozták. A közéjük tartozó Pulszky Ferenc (1814-1897) emlékirata érzék­letesen idézi fel szerepüket a pozsonyi országgyűléseken.

„Az országgyűlési ifjúság jobbmódú része a Hollinger kávéházban reggelizett, s újságot olvasott, tíz órakor elment az országházba ülésre, ott éljenezte az ellenzéki szónokokat, s lepisszegte vagy lemorogta az aulikusokat, a karzaton udvaralt a nőknek, délben nézte vagy kísérte a követek családját a séta­téren, ebédelt a Zöld fánál vagy a Vörös ökörnél, délután ismét elment a Hollingerbe, billiárdozott, kártyázott... Politikáról alig volt szó..., csak bizalmasabb baráti társalkodásban, vacsoránál, ha boroztunk, vagy séta közben a gyönyörű pozsonyi ligetben vagy a hegyek közt Dévény felé szűnt meg a tartózkodás; ilyenkor szigorúan ros­táltuk meg a követek magaviseletét s beszédeiket, sopánkodtunk az ország sorsa fölött, és szidtuk az ifjúság lelketlen zömét...

Lelkesülő magyar (gúnyrajz, 1863)

Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a fennálló viszonyok nem tarthatnak soká, hogy az ural­kodó rendszer meg, fog bukni, hogy az egész ország átalakulása kikerülhetetlen. Arról sem volt két­ségünk, hogy a magyar országgyűlés nem képes a reformot keresztülvinni, de arról, miképpen kell­jen eljárni, senki sem volt magával tisztában...; a forradalmi eszmét mind elutasítottuk magunktól, sőt lojalitásunkat is szerettük fitogtatni, de amel­lett sirattuk Rákóczit, szidtuk a németet... dühösen éljeneztük a követeket, kik bátrabban szóltak, megfáklyászenéztük Széche­nyit, ki folyvást mérsékletet és ildomot prédikált, miért is jobban tiszteltük, mint szerettük, főképp pedig tanulmányoztuk a francia forradalom történetét.

Hogy miben álljon az ország reformja, arra nézve senki sem volt egészen tisztában magával, a külföldi szabadelvű nézetek azonban nem voltak ismeretlenek előttünk, olvastuk Széchenyi Stádiumát, s keveselltük javaslatait...” (Életem és korom)

[In: Bihari Péter: A 19. század története fiataloknak. 1775-1918. Holnap Kiadó, Budapest, 2000. 96. o.]

Az isaszegi csata

Egy kiváló animáció az 1849-es tavaszi hadjárat legnagyobb csatájáról!

A felvilágosodás arcai 2. - Felvilágosult uralkodók

A 16-17. században az „atlanti térség" országai egyre gazdagabbak lettek. Átala­kult, modernizálódott az ipar, a kereskedelem, a közlekedés. Ugyanakkor Európa más országai az atlanti térségtől elmaradva csak lassan haladtak előre. Ezeknek a „peremterületeknek" néhány országában az uralkodók azt a célt tűzték maguk elé, hogy saját hatalmukat és vele az egész feudális rendszert a fejlett országok­hoz való „felzárkózással" erősítsék meg.

Nagy Péter (1689-1725)

I. Nagy Péter cár

Korai képviselőjük I. (Nagy) Péter cár ugyan még nem ismerte a felvilágosodás eszméit, de az ellene lázadók leverésével megszerzett korlátlan hatalmát az elma­radott Oroszország felzárkóztatására akarta felhasználni. Kétszer is beutazta Eu­rópát, hogy személyesen ismerkedjen meg a kor új vívmányaival. Hollandia egyik hajógyárában még munkásként is dolgozott. Miután hazatért, külföldi ipa­rosokat, tudósokat hívott országába. Utakat építtetett, csatornákat ásatott, posztó ­és hajómanufaktúrákat létesített. Kiépítette az orosz hadiflottát. A nemesi ifjak számára iskolákat alapított. Erőszakkal kényszerítette az orosz nemeseket az európai szokások, ruházat, hajviselet átvételére, hogy a nyugati államokkal megkönnyítse a kereskedést. Péter Oroszország határait a Balti-tengerig akarta kiter­jeszteni. Ezért háborút indított a svédek ellen. Csaknem tíz esztendeig tartó válto­zó kimenetelű csatározások után a cári seregek győzelmet arattak a svédek felett.

Ezután Péter az ország fővárosát Moszkvából a Balti-tenger partjára, az újonnan épült gyönyörű városba, Szentpétervárra helyezte át.

Orosz Birodalom terjeszkedése 1700-ig

 Nagy Frigyes (1740-1786)

II. Nagy Frigyes porosz király

Nagy Péter erőszakos ön­kényuralkodóként próbálta a nyugati gazdaság vívmányait és a nyugati műveltséget Oroszországban meghonosí­tani. Ezzel szemben a porosz II. (Nagy) Frigyes már a francia felvilágosodás rajon­gó híve volt. Ifjúkorától a francia irodalmon nevelke­dett. S egész életében híve maradt a felvilágosodásnak. Berlintől nem messze egy szőlőhegyen királyi kastélyt építtetett: a Sans-soucit [szan­szuszit] (francia szó, jelenté­se: gond nélkül). Itt látta ven­dégül művelt barátait. Köztük a francia felvilágosodás kivá­lóságait. Hosszú ideig lakott Sans-souciban Voltaire, a ki­rálynak legbensőségesebb ta­nácsadója és levelezőtársa.

Sans-souci kastély

Frigyes többtucat kötetet kitevő levelet, cikket, tanulmányt írt. Nem anyanyelvén - németül -, hanem a "felvilágosodás nyelvén": franciául. Műveiben a felvilágo­sodás gondolatait képviselte. XIV. Lajos még azt hirdette: „A király akarata tör­vény". Frigyes ezzel szemben azt vallotta: a király az állam első szolgája, akinek legfőbb kötelessége, hogy népének hasznára munkálkodjék.

A felvilágosodás hatása uralkodásában is megmutatkozott. Országában bizto­sította a vallásszabadságot. Bárki bármelyik vallás híve lehetett. Nagy súlyt he­lyezett a népoktatásra. Ezért tanítóképző intézeteket szervezett. A gazdaság fej­lesztésére is számos intézkedést tett. Igyekezett Poroszországot felzárkóztatni Európa fejlettebb államaihoz. 900 falut építtetett addig lakatlan vidékeken. Királyi rendeletben utasította a parasztokat eperfák ültetésére és ezzel együtt selyem­hernyó-tenyésztésre. Többszáz állami manufaktúrát alapított. Az állam jövedel­mének növelése érdekében bevezette az áruk árához hozzáadott fogyasztási adót. Aki a létszükségleteket kielégítő élelmiszereket vásárolt, annak kevés adót; aki élvezeti cikkeket (pl. dohányt és kávét), annak magas fogyasztási adót kellett fi­zetnie.

Bár Frigyes felvilágosult uralkodó volt, ugyanúgy korlátlan hatalmat gyakorolt, mint XIV. Lajos vagy I. Péter. Minden államügyet a saját kezében összpontosí­tott. Minisztereinek a királyi utasításokat kellett végrehajtaniuk. Nagy Frigyest tekintjük a felvilágosult abszolutizmus első képviselőjének.

A felvilágosult abszolutizmus a felvilágosodás eszméit nem a feudális viszo­nyok megszüntetésére, hanem a nemesség kiváltságos helyzetének megszilárdítá­sára használta fel. Így tett Nagy Frigyes is. A felvilágosodás híveként elítélte a jobbágyrendszert, de mint uralkodó felszámolni nem akarta. (Az általa létreho­zott független bíróságok azonban megvédték a jobbágyokat a törvénytelen zakla­tásoktól.) Támogatta az ipart és a kereskedelmet, de nem engedte, hogy a polgá­rok a nemesi rendbe emelkedjenek. A nemesektől viszont földbirtokaik gondos vezetését és a katonáskodást várta el. Nem látta szívesen részvételüket a kereske­delmi vállalkozásokban.

Frigyes életében a legnagyobb szerepet a háborúk játszották. Poroszországot eu­rópai nagyhatalommá akarta tenni. Ehhez elsősorban a Habsburgok európai ural­mát kellett visszaszorítani. Ezért királlyá koronázása után csakhamar elfoglalta a „Habsburg-korona ékét" - Sziléziát. Ezt követően Mária Terézia magyar és oszt­rák seregeivel, majd a szászokkal, oroszokkal, franciákkal, bajorokkal vívott hosszú éveken át váltakozó sikerű háborúkat. Végül is Poroszország elismert nagyhatalom lett, Frigyest pedig rendkívüli hadtudományi felkészültsége és kitű­nő hadvezéri képességei világhíressé tették. Egész Európában „Nagy Frigyes­nek" kezdték nevezni.

Európa „peremterületein" Nagy Frigyeshez hasonlóan más országokban is trónra kerültek a felvilágosult abszolutizmus követői. A Habsburg birodalomban: Mária Terézia (1740-1780), majd fia II. József (1780-1790). (Róluk később még tanu­lunk.)

Nagy Katalin (1762-1796)

II. Nagy Katalin cárnő

Oroszországban pedig II. Katalin, aki jól ismerte a felvilágoso­dás irodalmát. Levelezett Voltaire-rel és Diderot-val is. Európaivá akarta tenni Oroszországot. Utakat építtetett, manufaktúrákat létesített, iskolákat alapított. A jobbágyokat azonban nem szabadította fel. Ellenkezőleg: törvénnyel szentesítette a földesurak korlátlan hatalmát jobbágyaik fölött.

Sikeres háborúkat vívott a Török Birodalom ellen és beavatkozott a Lengyel­országban kitört polgárháborúba. Ennek következménye lett, hogy a három felvi­lágosult uralkodó Nagy Frigyes, Nagy Katalin és Mária Terézia felosztotta egymás között az egykor erős és hatalmas Lengyelországot. (Az 1772. évi első fel­osztást két további követte - 1793-ban, majd 1795-ben.)

[Szebenyi Péter: Felzárkózás és felvilágosodás. In: Foki Tamás - Szebenyi Péter - Ujvári Pál: Az újkor. Segédkönyv általános iskolák tanulói számára. Bp., Korona Kiadó 1999. 23-26. o.]

A francia felvilágosodás arcai

Montesquieu

A híres politikai gondolkodó, Montesquieu [monteszkijő] (1689-1755) a kor szellemiségének sok jellemzőjét egyesítette magában. Bordeaux [bordó] melletti ősi kastélyában laboratóriumot rendezett be, ahol természettudományi kísérlete­ket végzett (Tanulmányozta pl. a mohák eredetét és a madarak légzési módját.). A jó polgár gondosságával és ügyszeretetével irányította a gazdálkodást kiterjedt szőlőbirtokain. S közben pompás könyvtárában az abszolutista rendszert szellemesen bíráló könyvön dolgozott. A Perzsa levelekben két képzeletbeli perzsa főúr számolt be párizsi tapasztalatairól. A kerettörténet alkalmat adott Montesquieu-nek ahhoz, hogy a kívülálló tárgyilagosságával mutathassa be kora társa­dalmának visszásságait: a laza erkölcsöket, a francia törvényhozás és bíráskodás elavultságát.

A Perzsa levelek csakhamar a felvilágosult polgárok és nemesek népszerű olvasmányává vált. A sikeren felbuzdulva Montesquieu évekre Párizsba költözött. Majd utazgatni kezdett Európában. Bejárta az egész kontinenst. Eljutott Magyarországra is. A legnagyobb hatást Anglia, az angol államberendezkedés tette rá. Hazatérve könyvet írt A törvények szelleméről. Ebben kifejtette, hogy csak az az állam működhet eredményesen, amelyben mások (pl. az országgyűlés) hozzák a törvényeket, mások (pl. állami hivatalok) gondoskodnak a törvények végrehaj­tásáról és megint mások (pl. a bíróságok) a végrehajtás ellenőrzéséről.

Francois-Marie Arouet, azaz Voltaire

A felvilágosodás kezdeteinek legnagyobb hatású alakja Voltaire [volter] (1694-­1778) jómódú, művelt polgári családból származott. Már fiatalon a párizsi szalo­nok kedvence lett szellemességéért, csípős humoráért. Miután egy főúrral összekülönbözött, a Bastille-ba (básztíj) zárták, és csak úgy engedték ki, ha megígérte, hogy egy időre elhagyja Franciaországot. Három évig Angliában élt.

Megismerkedett az angol polgári királysággal, olvasta Newton és más tudó­sok műveit. Hazatérve megír­ta tapasztalatait. Angliát pél­daképül állította a feudális Franciaország elé. Könyvét betiltották, de ő tántoríthatat­lanul hirdette a felvilágosodás eszméit. Terjesztette Newton tanait, ostorozta a francia társadalom visszásságait, kigú­nyolta a tudományos gondol­kodás ellenfeleit. Éles hangon bírálta az egyház felvilágoso­dást gátló tevékenységét. Há­rom évig a felvilágosodás hí­vének, II. (Nagy)Frigyes porosz királynak (1740-1786) udvarában élt, azután a fran­cia határhoz közel, egy kis svájci faluban telepedett le.

Denis Diderot

A francia felvilágosodás nagyszabású, híres alkotása a nagy Enciklopédia, teljes címén az Enciklopédia, avagy a tudományok, művészetek és mesterségek értel­mező szótára. Kezdeményezője és fáradhatatlan szerkesztője, Diderot [didró] (1713-1784) szintén polgári családban született. Apja egy kelet-franciaországi kisvárosban kézműves volt. A fiatal Diderot szülővárosában, majd Párizsban folytatta tanulmányait, azután leckéket adott és főleg angolból fordítgatott. A kor felvilágosult ifjaival együtt eljárt a párizsi kávéházakba és a könyvkereskedők boltjaiba beszélgetni, vitatkozni, tanulni. Sokoldalú műveltségre tett szert. Ezért, amikor egy neves könyvkereskedő elhatározta, hogy franciára fordíttatja a kor­szak legnépszerűbb angol enciklopédiáját, a munkával Diderot-t bízta meg. Ő szívesen vállalta a feladatot, de azt javasolta, hogy ne érjék be az angol munka egyszerű átvételével, hanem készítsenek egy önálló „mindentudó" francia encik­lopédiát, amely magában foglalja azokat a korszerű ismereteket, amelyeket a tu­dományokról, a művészetekről és a mesterségekről tudni érdemes.

A munkálatok elindultak, és több mint 900 oldalon megjelent az első, majd a második kötet. Az Enciklopédia a művelt közönség körében hatalmas sikert aratott, de a felvilágosodás ellenségei, a jezsuiták és a párizsi egyetem pro­fesszorai támadási indítottak ellene. Ennek hatására a kormány betiltotta az első két kötetet. Az olvasók azonban követelték a folytatást. Gazdag polgárok pénz­zel is támogatták az Enciklopédia kiadását. S egyre többen jelentkeztek munkatársnak is. Voltak közöttük híres tudósok, írók, történészek, jogászok, művé­szek, orvosok, felvilágosodott papok, nagyvállalkozók és egyszerű mesterem­berek. Így azután napvilágot láttak a következő kötetek. A 7. kötet megjelenése után az Enciklopédia megint betiltásra került. Ezután szerkesztése és nyomtatá­sa titokban folytatódott, de végül-több mint húsz éves munka eredményeként­ megjelent a teljes mű 28 vaskos kötetben. A 60 000 címszót tartalmazó hatalmas sorozat írásában száznál is többen vettek részt. Maga Diderot, a vállalkozás lelke, mintegy 1200 cikk szerzője volt. Egész életét, ragyogó tehetségét csaknem kizá­rólag az Enciklopédiának szentelte. Az Enciklopédia hatása túllépett Franciaor­szág határain. Nemcsak a művelt főurak és polgárok, hanem a legtöbb európai uralkodó könyvtárában is helyet kapott.

A felvilágosodás első képviselői a királyi önkényuralomnak (az abszolutizmusnak) és a középkori gondolkodásmódnak üzentek hadat. Rousseau [russzó] (1712-1778) azonban már a polgári társadalmat is kritikusan szemlélte. Ő pol­gári családban látott napvilágot. (Apja Gentben órásmester volt.) Harmincéves, amikor a felvilágosodás „fővárosában", Párizsban próbál szerencsét. Kísérőzenét szerez Voltaire egyik színdarabjához. Operáját a királyi udvarban is bemutatják. Zenei cikkeket ír az Enciklopédiába.

Jean-Jacques Rousseau

Igazi hírnévre azzal az értekezésével tett szert, amelyben feltette a kérdést: „Használt-e az emberiségnek a tudományok, a művészetek, az ipar fejlődése?" A kérdésre nemmel válaszolt. „Vissza a természethez!" - hirdette. S kiegészítette azzal: a „természetes állapot" az emberek közötti egyenlőség.

A társadalmi szerződés című híres művében arról írt, hogy az igazságos tár­sadalomnak a szabad és egyenjogú polgárok, valamint a polgárok és az uralkodó „szerződésén" - társadalmi megegyezésén - kell nyugodnia. Emile [emil] című könyvében pedig arról, hogy a gyerekeket a természet megismerésére és a termé­szet törvényeinek megfelelően kell nevelni. (Minden életkorban azt tanítani ne­kik, ami a leginkább érdekli őket.)

Rousseau tehát nemcsak bírálta korának társadalmát, gondolatai a társada­lom átalakítását célozták. Eszméit a következő évek forradalmai próbálták megvalósítani.

[Dr. Szebenyi Péter: Az újkor szellemi élete nyomán. In: Foki Tamás-Szebenyi Péter-Ujvári Pál: Az újkor. Segédkönyv általános iskolai tanulók számára. Korona Kiadó, Bp., 1999. 19-22. o.]

Rodostótól a kassai dómig

Természetéhez híven és a nemzet távoli jövőjét tekintve Rákóczi böl­csen döntött, amikor a kegyelmet visszautasította. Lemondott óriási vagyonáról, régi élete minden szépségéről, hogy a száműzetés bi­zonytalanságát válassza. Így lett belőle legenda, töretlen eszme, szomorú sorsával is felemelő pél­dakép. Akik vele maradtak, iránta való szeretetből tették, nem elke­rülhetetlen szükségből. Hosszú út állott még legtöbbjük előtt.

Rákóczi rodostói háza

A bujdosók többsége 1720. ápri­lis közepén költözött Rodostóba. Ez a városka Törökországban, a fővá­rostól, Konstantinápolytól lóháton kétnapi távolságra, a Márvány-ten­ger partján található. Az örmény ne­gyedben kaptak huszonnégy házat a magyarok. A dombtetőről a tenger felé lejtő házsorukat hamarosan a „magyarok utcája" néven emlegette a lakosság.

A fejedelem szigorú rend szerint élt, mindig egész napra talált tenni­valót. Holta napjáig nem tespedt el, ivásba nem menekült, mint annyian mások, szemernyit sem adott fel belső méltóságából. Sokat olvasott, sokat írt, néha festegetett, azonkívül asztalosműhelyében órákon át dol­gozott. Ízléséhez kézügyesség, szak­mai büszkeség párosult. Hajdani kedvtelései közül egyedül a vadá­szathoz maradt hű.

Rodostó látképe és a "magyarok utcája"

1735. április 8-án, nagypénteken, hajnali három órakor, ötvenkilenc éves korában halt meg Erdély utolsó fejedelme, minden idők egyik leghí­vebb magyarja.

Testét Rodostóban földelték el, három hónappal később átszállítot­ták Konstantinápolyba, a jezsuita templomba, ahová harminc eszten­dővel ezelőtt a fejedelem édesanyját temették. Zrínyi Ilona maradványait bezárták most fia koporsójába, úgy helyezték őket együtt nyugovóra.

Százhetvenegy esztendőn át ma­radt befalazva az a koporsó a szultán birodalmának fővárosában. 1906-ban hozták haza szeretett hazájába a porladó csontokat. Budapesten tíz ­és tízezrek álltak némán sorfalat, míg a gyászmenet a Keleti pályaudvartól a fejedelemről akkor elnevezett úton elvonult.

Rákóczi kőkoporsója a kassai dómban

II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós és felesége, vala­mint Sibrik Miklós udvarmester te­temét a kassai dómban, Thököly Imre maradványait a késmárki lu­theránus templomban helyezték örök nyugalomra.

[R. Várkonyi Ágnes nyomán in: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára. Korona Kiadó, Bp., 1994., 222-223. o.]

A trencséni csata

Trencsén régi látképe

Rákóczi előbb Lipótvár gyenge helyőrségét szerette volna megadásra késztetni, de közben Trencsénből jöttek olyan hírek, hogy a vár élelem hiányában a legvégsőkig jutott. Ber­csényi és tisztjei mindenáron Tren­csén ostromát szorgalmazták. A fe­jedelem jobb meggyőződése ellenére engedett nekik, de már nem tudták megakadályozni, hogy Viard császári tábornok élelemmel és fegyverrel ne segítse meg a trencséni várőrséget. Az újból magyarországi főparancs­nokká kinevezett Heister és Pálffy Já­nos horvát bán is megindult a csá­szári csapatokkal a Vág völgyében észak felé. A morva határ közelében fekvő trencséni vár alatt augusztus 3-án csaptak össze a számbeli fö­lényben lévő kurucok a nagyobb tu­dású, szervezettebb császáriakkal (1708).

A fejedelem a jobbszárnyon álló, veszélyeztetett lovassága segítségére vágtatott karabélyosaival, de lova egy árok átugrásakor megbotlott, felbu­kott, és kiadta páráját. Rákóczi eszméletét vesztette, a bal szeme fölött megsebesült, erősen vérzett. Apró­dainak valahogy sikerült a csata fer­getegeiből kimenteniök, és véletlenül éppen azon a lovon, amelyen hajdan a bécsújhelyi börtönből megszökött. A fejedelmet a kistapolcsányi kastélyba vitték.

Bottyán János már másnap ott volt, hogy mindenben segítsen, már amennyire lehetett. Rákóczi első­sorban vele tanácskozott, bepólyált fejjel, még kissé kábultan. De mit számított az a seb a vereséghez ké­pest! Legalább háromezren estek el Trencsénnél. A császáriak csak pár száz embert vesztettek. A meg­maradt kurucok szétoszlottak, és igyekeztek visszatérni családjuk­hoz. Trencsén alatt a szabadságharc sikerének utolsó reménye veszett el.

Trencsén ma (Szlovákia)

 [R. Várkonyi Ágnes nyomán in: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára. Korona Kiadó, Bp., 1994., 221-222. o.]

Rákóczi szökése a börtönből

Bécsújhely

Rákóczi börtönének parancsnoka, Lehmann kapitány porosz szárma­zású volt. Igencsak tisztelte a porosz királyt, s mikor meghallotta, hogy az különösen érdeklődik a magyar főúri fogoly felől, ő is gondjaiba vette. Megengedte, hogy felesége titkon bejöjjön hozzá, parasztmenyecske­ öltözetben. Sőt rájött később, hogy éppen a porosz államérdek szem­pontjából talán ajánlatos lenne, ha foglya nem végezné vérpadon...

Most már látta Rákóczi, hogy csak a szökés segít. Egy novemberi napon, ahogy bealkonyodott, Lehmann ka­pitány elküldte Rákóczi szobája elől az őrt faggyúgyertyáért. Mire az őr visszaállt az ajtó elé, erre csörtetett a vár parancsnoka, s benyitott a kapi­tány szállására. A szoba sarkában spanyolfal állt, s mögüle izgatott suttogást hallott, a kapitány pedig hirtelen elfújta a mécsest. Teljes sö­tétség lett. Aztán meg ajánlotta, nézzék meg a rabokat. A várpa­rancsnok nem ellenkezett, úgy vélte, valami találkát zavart meg. Amint betette maga mögött az ajtót, a kapitány öccse meg egy dragonyos lépett elő a spanyolfal mögül.

Néhány perc múlva Lehmann ka­pitány ment végig a várbörtönön, utána az öccse, s néhány lépéssel hátrébb egy dragonyos nehéz zsákot cipelve. A termekben meg a kongó folyosókon az őrök éppen akkor gyújtogatták a mécseseket. Meg se nézte senki a fekete bajuszú drago­nyost meg a zsákját; nagy, nyugodt léptekkel ment az ki a kapun, ahol az őrség tisztelgett a kapitánynak. Egy özvegyasszonynál délelőtt lovat hagytak ezen a napon. Estefelé jött a szürkéért valami dragonyos; a szol­gáló rácsudálkozott, milyen derék nagy legény. Nem sokkal később Bécsújhely város kapujában az őrök éppen nekigyürkőztek, hogy le­eresszék a sorompót, ahogy éjszakára szokás. Ám akkor ügetett a kapu felé egy jó formájú szürke ló, hátán önfe­ledten dúdolgató dragonyossal; hát várták, míg átment a kapun az a dra­gonyos, gondolták, részeg.

Rákóczi menekülése egykorú metszeten

Közben besötétedett, s megeredt a zápor, de Rákóczi gyorsan odatalált a vadaskert végéhez, ahol apródja vár­ta lovakkal, s máris nekivágtak az éj­szakának.

Rövid idő múlva Magyarország minden vármegyéjében kihirdették I. Lipót császár rendeletét: aki élve adja kézbe Rákóczit, tízezer forintot kap; hatezret, aki holtan. Ki meg rejtőzteti, tud felőle, de hallgat, an­nak még az anyjától szopott tej is ke­serűre fordul. December végén négy nagyobb városban Lehmann kapi­tány négybe vágott testének darabjait tűzték ki elrettentő például.

[R. Várkonyi Ágnes nyomán In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára 215-216. o.]

Vizsgaanyag 7. osztályosok számára

Kronológia
1740-1780	Mária Terézia uralkodása
1780-1790	II. József uralkodása
1830-1848	A reformkor Magyarországon
1848. március 15.	Forradalom Pest-Budán
1849. április 2-6.	A dicsőséges tavaszi hadjárat fénypontjai: Hatvan-Tápióbicske-Isaszeg
1849. április 10.	Váci csata
1849. október 6.	A szabadságharc tizenhárom főtisztjének kivégzése Aradon és gr. Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése Pest-Budán
1867	A kiegyezés megkötése
1867-1916	I. Ferenc József uralkodása

A polgári átalakulás kora - fogalmak –
ipari forradalom	a 18. század végén kezdődő gazdasági átalakulás, amelynek során megjelentek a gépek, kialakultak a gyárak.
mezőgazdasági forradalom	a 18. századi Angliában zajló folyamat, amelynek során a mezőgazdasági termelés gyökeresen átalakult. A társadalom egyre kisebb része termelte meg a szükséges élelmiszert.
vetésforgó	az őszi és tavaszi gabona mellett takarmánynövényeket (pl. lucernát) termesztettek a korábbi ugaron. Ez lehetővé tette az istállózó állattenyésztés fejlődését.
gyár	gépeket alkalmazó, nagy tömegű árut előállító üzem.
vállalkozó	egy gazdasági vállalkozást irányító, abban részt vevő személy.
haszon	a gazdasági tevékenységből származó nyereség.
tőkés	a termelőeszközök tulajdonosa, aki bérmunkásokat alkalmaz. Azért fektet be pénzt (tőkét) a vállalkozásba, hogy haszonra tegyen szert.
bérmunkás	olyan fizikai munkát végző személy, aki a ledolgozott munkaórákért fizetést kap.
kapitalizmus	a termelőeszközök magántulajdonán alapuló társadalmi, gazdasági rendszer.
Képek a 18. századi Magyarországról - fogalmak -
Pragmatica Sanctio	az a törvény, amely a Habsburg-ház trónörökösödési jogát a leányágra is kiterjesztette.
betelepítés	emberek szervezett beköltöztetése valamely országba.
bevándorlás	emberek beköltözése egy országba letelepedés céljából.
úrbérrendezés	a jobbágy szolgáltatásainak rögzítése Mária Terézia 1767-es rendeletével.
állandó hadsereg	az államnak folyamatosan, békeidőben is fenntartott fegyveres ereje.
vallási türelem	annak elfogadása, hogy mindenki szabadon követhet bármilyen vallást.
államnyelv	egy adott országban a törvényhozásban, a bíráskodásban, a közigazgatásban és az oktatásban kötelezően használt egyetlen nyelv.
oktatáspolitika	az állam iskolai oktatással kapcsolatos terveinek, intézkedéseinek összessége.
A polgárosodás kezdetei Magyarországon - fogalmak –
reformkor	az 1848-as forradalom előtti időszak, amikor a polgári átalakulást törvényes változtatásokkal kívánták elérni Magyarországon.
országgyűlés	választott képviselőkből álló törvényhozó szerv.
arisztokrácia	a társadalom felső rétege, a nagybirtokosok alkotják.
alsótábla	a magyar rendi országgyűlés azon része, ahol a vármegyei követek és a városok képviselői üléseztek.
felsőtábla	a magyar rendi országgyűlés része, amelynek a főpapok és a főurak voltak tagjai.
nyelvújítás	a 18. század végén 19. század elején zajló szellemi mozgalom, amelynek célja a magyar nyelv változatosabbá és hajlékonyabbá tétele.
közteherviselés	az adók mindenkire kiterjedő arányos kivetése.
örökváltság	a jobbágy mentesítése „örök időkre” a földesúri szolgáltatások alól egy pénzösszeggel. Ezt követően a telek is a jobbágy tulajdonába kerül.
zsellér	legfeljebb 1/8-ad telekrésszel rendelkező szegény jobbágy. A zsellérek jelentős részének egyáltalán nem volt földje.
nyilvánosság	a közvéleményt képviselő közösség, valaminek a közösség számára általános ismerte.
cenzúra	olyan hivatal vagy intézmény, amely ellenőrzi a sajtótermékek, a filmek, vagy az egyéb kulturális termékek tartalmát, hogy azok megfelelnek-e a fennálló politikai hatalom érdekeinek.
sajtószabadság	a könyvekben, újságokban a szabad véleménynyilvánítás joga, a cenzúra hiánya.
választó jog	az állam polgárai számára biztosított  lehetőség, hogy szavazatukkal döntsenek az országgyűlés és egyéb képviseleti testületek tagjainak kijelölésében.
felelős kormány	a miniszterelnök és a miniszterek az országgyűléstől kapják megbízatásukat, és működésükről neki tartoznak beszámolni.
jobbágyfelszabadítás	a földesúrnak járó szolgáltatásoknak és a jobbágy személyi függésének a törvényes megszüntetése.
nemzetiség	egy országon belül kisebbségben élő, nem a többség nyelvét beszélő népcsoport.
nemzetőrség	a forradalmak idején a polgárokból toborzott önkéntes fegyveres alakulat.
honvédség	1848 óta az állandó magyar hadsereg elnevezése.
trónfosztás	olyan törvény, amellyel egy uralkodó minden jogkörét elveszik.
Nemzetállamok kora - fogalmak -
géprombolás	kézműipari dolgozók erőszakos megmozdulásai a 19. század elején Angliában és Franciaországban. Egyes munkások a gépek alkalmazásában látták nyomoruk fő okát.
sztrájk	szervezett, tömeges munkabeszüntetés. Béremelés, jobb munkafeltételek, vagy politikai célok elérése érdekében indítják.
szakszervezet	a munkások szakmák szerinti érdekvédelmi szervezete.
általános választójog	minden állampolgárra feltétel nélkül kiterjedő szavazati jog.
anarchizmus	politikai irányzat, amely az állam és intézményei megszüntetésére irányul. Céljaik eléréséhez gyakran erőszakos eszközökhöz folyamodnak.
marxizmus-szocializmus	a társadalmi egyenlőtlenségeket a magántulajdonból eredeztető politikai eszme, amelynek célja a magántulajdon megszüntetése és a hatalom forradalmi úton való átvétele.
szociáldemokrácia	a marxizmusból kialakult politikai irányzat. Követői békés úton, a parlamenti többség megszerzésével akartak hatalomra kerülni.
A dualizmus kora - fogalmak –
passzív ellenállás	az 1848-49-es szabadságharc leverése után a társadalom felsőbb rétegeit jellemezte, hogy a közügyektől visszavonult, a hatósági rendelkezéseket nem tartotta be, adót nem fizetett, stb. Ezzel tiltakoztak a fennálló rend ellen.
emigráció	azoknak a személyeknek az összessége, akik – főleg politikai okokból – elhagyták hazájukat (pl. 1849-ben Kossuth Lajos)
kiegyezés	az a megállapodás, amelynek értelmében Ausztria és Magyarország 1867-ben egy új típusú, kétközpontú (dualista) államot hozott létre.
közös ügyek	azok a minisztériumok, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában a két országot összetartották.
polgárosodás	a polgári értékrend térhódítása a gazdasági, politikai és kulturális életben.