3. fejezet: Rákóczi fogsága és
lengyelországi bujdosása (1700-1703)
 |
| Rákóczi elfogatása a nagysárosi várban - Benczúr Gyula, 1869 |
Amikor 1700.
november 1-én Rákóczi Bécsben levelet írt XIV. Lajos francia királynak, még nem
tudhatta, hogy II. Károly spanyol király ugyanaznap halt meg. Az időzítés
tökéletes volt. Ám a bécsi udvari hírszerzés is: persze ez inkább annak a
francia lovagnak az árulását dicséri, aki átadta Rákóczi francia királynak
szánt levelét az udvarnak. Több se kellett I. Lipótnak: rövid megfigyelés után
kiadta a gyanús főurak letartóztatási parancsát. Rákóczit Nagysároson fogták el
(1701. április 18-án), Bercsényinek sikerült elmenekülnie a kiküldött csapatok
elől. A „munkácsi herceget” a bécsújhelyi börtönbe szállították, s abban a
cellában kapott elhelyezést, ahol negyven évvel előtte nagyapja, Zrínyi Péter
várta kivégzését.
 |
| Bécsújhelyi vár látképe ma |
Rákóczinak
nem lehetett kétsége afelől, hogy fővesztésre ítélik, ugyanis német bíróság elé
utalták ügyét. Hogy mégsem veszett oda, az Gottfried Lehmann kapitánynak, a
porosz királynak és Rákóczi feleségének köszönhető. A politikai fogoly iránt
ugyanis a porosz király is érdeklődött, akire egy porosz származású kapitány
vigyázott éjjel-nappal. A kapitány emiatt folyamatosan érdeklődött nemes foglya
ügyéről, majd meghozta az ítéletet: Rákóczi ártatlan – ezután mindent
elkövetett, hogy a herceg szabadulhasson a halálos ítélet elől. Szökésében maga
a kapitány is tevékeny részt vállalt: Rákóczi a neje által bejuttatott
dragonyos ruhát a Lehmann kapitány „irodájában” egy paraván mögött vehette át (majdnem
le is bukott), majd a dragonyosnak öltözött fogoly kiröppent a bécsújhelyi
kalitkából. Szökését fölfedezve Lehmann magára vállalt minden felelősséget, s
hamarosan kivégezték tettéért. November közepén a fejdelem már Lengyelországban
volt.
 |
| Rákóczi 1703-ban |
A
lengyelországi bujdosás (1701-1703) nem tartozik a fejedelem életútjának fényes
pontjai közé. A lengyel állam ekkor már több mint egy éve háborúban állt a svéd
uralkodóval, XII. Károllyal (ur. 1697-1718), sőt a harci tevékenységek is az
állam területére értek – így Rákóczi lengyelországi jelenléte a Habsburg
Birodalom rosszallása miatt terhes volt bizonyos vezetőknek. Néhány hónap múlva
el is távolították a két magyarországi urat Varsóból a Krakkótól is távolabb
eső Brezánba (akkor Brzeżany, ma Berezsani, Ukrajna). Innen zajlottak a francia
uralkodóval folyó tárgyalások: Rákóczi jelentős anyagi támogatás ígéretét
kapta, melyből mintegy 4000 lovast és 4000 gyalogost fogadhatott volna fel
hazatéréséhez, illetve egyéb támogatásokat kaphatott volna (tisztek, kiképzők,
stb.), ám ebből szinte semmi sem lett. Eközben Magyarországról is újabb és
újabb követségek érkeztek hozzá 1703 tavaszán: Brezánban találkozott Esze Tamás
tarpai jobbággyal, aki a tiszaháti kurucok vezetője volt. Ő kérte Rákóczit,
hogy mielőbb térjen haza, melyet a fejdelem rövid habozás és az ész érvek
ellenére megtenni ígért. Május 12-én kelt levelében – amelyet brezáni kiáltvány
néven ismerünk – világosan és röviden fejtette ki a felkelés szükségességét.
Címzettje minden rangú és rendű ember. Meghagyta Eszééknek: hirdessék mindenfelé
brezáni levelét, de a mellékelt zászlókat csak akkor bontsák ki, ha ő maga a
határt átlépte és parancsot ad. Ezt persze nem tartották meg, s már
hazatértükkor kibontották a felkelés zászlaját (egyik oldalán Rákóczi címer;
másik oldalán felirat – Cum Deo pro
Patria et libertate! „Istennel a hazáért és a szabadságért!”).
 |
| Veszprémi Endre: Rákóczi és Esze Tamás találkozása |
A
felkelők „serege” Rákóczi hazatértének hírére napról napra nőtt, s Munkács
kivételével egész Bereg és Ugocsa vármegyéket elfoglalta. A „sereg”
felszereltsége messze elmaradt a várttól: kapával, husángokkal, régi puskákkal
és pisztolyokkal felfegyverzett gyalogos, „talpas” csapat volt, s nem is
mindenkinél volt lőfegyver, vagy modernebb harci eszköz. Ezt a hadat sikerült
június 7-én Dolhánál megfutamítania gr. Károlyi Sándor szatmári főispánnak
néhány száz nemessel és császári katonával. Esze seregével a lengyel határhoz
vonult, s várták a fejedelmet, aki a dolhai vereség hírére azonnal az ország
határánál termett, s egyesült a kb. 500 fős, főként jobbágyokból álló, rosszul
fölfegyverzett csapattal, és június 16-án átlépte a magyar határt, hogy
kezdetét vegye a Rákóczi-szabadságharc.
 |
| A szabadságharc zászlaja Rákóczi címerével |
4. fejezet: Az első évek sikerei
és kudarcai (1703-1704)
Hazatérése
után szinte azonnal kb. 3500 fős seregre tett szert (javarészt gyalogosokból),
míg a környék egyetlen számottevő császári ereje a Montecuccoli-ezred 1200 fős
seregteste volt. A dolhai vereség után Zavadkánál gyülekező táborban Rákóczi
azt a célt fogalmazza meg, hogy mielőbb ki kell jutni az Alföldre, hogy a
felkelésnek nagyobb, szélesebb tábort kerítsenek, minél több embert nyerjenek
meg az ügynek.
Első
lépésben át kellett kelniük a felkelőknek a Tiszán: ez Tiszabecsnél történt meg
(július 14.), miután a túloldalon állomásozó Csáky főispán maroknyi csapatával
egy 40000 fős svéd had közeledésének hírére menekülőre fogta a dolgot –
természetesen semmilyen svéd segítség nem jöhetett szóba, de a hír kedvezett a
felkelőknek. Július 18-án már Naményban (Vásárosnamény) táboroztak: innen
keltezett kiáltványában Rákóczi a nemeseket szólította maga mellé megígérve nekik
birtokaik megtartását.
 |
| gr. Bercsényi Miklós (1665-1725) |
Röviddel
ezután a hajdúvárosok támogatását is elnyerték: köztük a legnagyobbét,
Debrecenét (júl. 26.), s emellett Nagykállót is bevették (júl. 29.), ahol a
lőszergyártás alapanyagát, a salétromot termelték. Hamarosan a dolhai győző,
Károlyi Sándor birtokait szerezték meg a
kurucok: előbb Nagykárolyt, majd Szatmár várát vették ostromzár alá. A sors
Károlyit ekkor Bécsbe sodorta, ahol épp a kurucok feletti sikeréről adott
számot a király előtt.
A nemesek
megkeresése után a jobbágyi réteget is megszólította a fejedelem: vetési
pátensében (aug. 28.) kijelentette, hogy időlegesen mentesülnek az állami
terhek és nemesi szolgáltatások alól azon jobbágyok és családjaik, akik
csatlakoznak a felkelőkhöz. Ezzel szélesítette ki Rákóczi a szabadságharc
katonai bázisát. A kuruc sereg alapját mégsem a kurucok alkották, hanem a
francia pénzen fogadott zsoldoskatonák, akiket Bercsényi Miklós irányított,
illetve azok a nemes katonák, akik csapatukkal (vagy annak egy részével)
Rákóczi oldalára érkeztek: többek között báró Sennyei Istvánról és Ocskay Lászlóról
van szó. Előbbi kiváló katonaként Szatmár várának ostromát vette át, míg utóbbi
huszáraival a Felvidék sarcolására indult. Az eredmény nem maradt el: rövid idő
alatt (szept.- okt.) a felkelők kezébe került a bányavárosok java, Gömör,
Nógrád, Hont, Bars, Nyitra vármegyék. És megjelent a fejedelem előtt a szatmári
főispán, Károlyi Sándor is felajánlva szolgálatait: október 18-án a mezei hadak
főgenerálisává nevezte ki. A hadi események sora Tokaj várának ostromával
folytatódott, melyet maga Rákóczi irányított.
 |
| Tokaj vára |
A felkelők kezdeti
sikereit segítették a következő tényezők: lényeges, mozgatható haderő hiánya
(csak a Montecuccoli-ezred); a királyi udvar lassú reagálása (októberben
kezdtek el cselekedni); a kiküldött Schlick tábornok bizonytalansága (Ocskay
első ellentámadására kiürítették a Felvidéket); s az összes magyarországi ember
támogatása. I. Lipót számára egyenlőre csak két dolog jutott: a szabadságharc
kiszélesedésének felismerése, s annak minél szűkebb körre való csökkentése –
utóbbit szolgálta a horvátok és rácok (azaz magyarországi Határőrvidéken
szolgáló szerb katonaparasztok) megnyerése, Erdély biztosítása (a szebeni
vidéken kb. 10000 katona szolgált) és a már felkelt nemesek bizalmának
visszaszerzése. Szintén ez utóbbi célt szolgálta a Rákóczival kezdeményezett
béketárgyalások (1704 január): Rákóczi az Európa tájékoztatása a magyarországi
eseményekről c. röpiratban fejtette ki nézeteit (ez lényegében azonos a munkácsi táborban 1703 nyarán kiadott Recrudescunt vulnera röpirattal), s felhívta Lipót figyelmét
arra, hogy a béke záloga csak egy nemzetközi egyezmény lehet, amely a
hiányosságokat számon kérheti a Habsburg-uralkodón. Lipót ezzel szemben a régi
kártyákhoz nyúlt: a nemesi alkotmány helyreállítását ígérte, s az országból
származó adóbevételek 4 millió forintról 3 millió forintra való csökkentését.
Ezzel az időnyerési folyamattal indult az 1704-es év.
 |
| XIV. Lajos 1701-ben (H. Rigaud képe) |
Az európai helyzetet tekintve
igen kalandos kép bontakozhatott ki Rákóczi szeme előtt. Egyrészről a spanyol örökösödési háború (1701-1714) borzolta Nyugat-Európa kedélyeit – itt XIV. Lajos
francia király és szövetségesei tettek kísérletet a spanyol korona és
gyarmatbirodalom megszerzésére. Az e körül kirobbant európai méretű háborúhoz
illeszkedik a Rákóczi-szabadságharc is: hisz a francia király nem titkolt célja
volt a kurucok támogatásával gyengíteni a Habsburgokat. A háború egyik
csúcspontja épp 1704-ben zajlott, röviddel a magyarországi események
kibontakozása után: a francia és bajor seregek ugyanis a Német-római Birodalom
területén harcoltak, és sikerük esetén szóba kerülhetett Rákóczi seregével való
egyesülés is – ennek tudatában Rákóczi nagy várakozással tekintett nyugat felé.
Várakozásaiban mégis csalódnia kellett: 1704. augusztus 13-án a Höchstädt és Blindheim közti ütközetben a túlerőben lévő francia-bajor csapatok súlyos
vereséget szenvedtek: a nyugati segítség álma szertefoszlott.
Európa
keleti és északi része sem volt mentes a fegyverek csörgésétől: az ottani
helyzetért a szász választófejdelem, s egyben lengyel király II. Erős Ágost
felelt, aki a fiatal svéd uralkodó, XII. Károly kárára próbált meg hódításokat
eszközölni. Az események Északi háború (1700-1721) néven váltak ismertté. Mivel
a harcok színtere 1704-ben is Lengyelországra tevődtek, s a lengyelek egy része
II. Ágost helyett új uralkodót kívántak választani – ahol az egyik lehetséges
jelölt maga Rákóczi volt – a figyelem ide is tevődött a kurucok részéről. Végül
a lengyel trónt nem Rákóczival töltették be.
 |
| Siegbert Heister |
1704
eseményei megmutatták Rákóczinak, hogy csak saját magára számíthat. Ezek
fényében kell szemlélnünk a kurucok 1704. évi magyarországi haditetteit. Ez év
telén megadták magukat a stratégiai fontosságú Tokaj és Munkács várak, Károlyi pedig
januárban elfoglalta a Dunántúlt. Ez utóbbi nem volt tartós: a császári
hadak élére Siegbert Heister tábornokot nevezték ki, aki miután szétverte
Károlyi hadait, a Felvidék visszafoglalására indult. A császári hadak
előrenyomulását május 28-án Szomolánynál sikerült megállítani: Károlyi, Ocskay
és Bercsényi legyőzték Heister seregét, és sikerült megakadályozni három
császári had egyesülését (ebből kettőt elkalapáltak). Ez volt az első jelentős
kuruc hadisiker.
 |
| Selmecbánya a 17. században (rézmetszet) |
Hamarosan
egy nagy fiaskó is következett: június 13-án (pénteken) Koroncónál a Forgách Simon
vezette, 4-5-szörös túlerőben lévő kuruc hadak vereséget szenvedtek Heistertől –
aki egyébként tüzérségi erőfölényének köszönhette győzelmét. A koroncói vereség
után – miközben izgatottan várták a Habsburg-francia háborúról szóló
híradásokat – „nyári szünetként” béketárgyalások indultak az ellenfelek közt
Selmecbányán: angol és holland közvetítéssel (lásd Sajt és szabadság c. kuruc mondát!). A tárgyalások gyorsan
megrekedtek, mikor ősszel megjelentek az erdélyi követek, s közölték Rákóczival:
az erdélyi rendek gyulafehérvári országgyűlésükön fejedelemmé választották
(1704. júl. 8-án). Rákóczi kelletlenül fogadta a hírt, s a tárgyalások is
hamarosan félbeszakadtak.
 |
| Az 1704. évi nagyszombati csata |
Ősszel a hadakozók ismét
előásták a csatabárdot, s az 1704-es év vegyes hadiszerencsével ért
véget: Rákóczi bevette Kassát és Eperjest, Vak Bottyán János pedig Érsekújvárt
(nov. 16-án), majd következett az év utolsó összecsapása Nagyszombatnál
(december 26-án). A szemben álló feleket tekintve közel azonos létszámban vonultak
fel kurucok és labancok, érezhető különbség egyedül a kuruc tüzérség hiányában
volt (6 ágyú 24-gyel szemben!). Rákóczi maga irányította a sereget, ellenfele
Hannibale Heister volt, Siegbert testvére. A csatát a kurucok kezdték jobban,
gyorsan megfutamították az ellenfelet, majd elkezdtek fosztogatni – mint később
kiderült, egyik általános hibájuk volt –: Heister a kuruc csapat egységének
bomlását érzékelve kisebb sereggel visszatért a helyszínre, ahol a szervezetlen
csapatokat könnyűszerrel megfutamította. Rákóczi végül visszavonulót fújt, de a
csatateret nagyobb veszteség nélkül hagyta el. Visszaemlékezéseiben Rákóczi a
vereség okát elsősorban a tisztek hiányában jelölte meg – ennek köszönhetően a
sereg a csata indulása után végső soron irányíthatatlan –, továbbá a rossz
felszereltségben. A nagyszombati csata után Heister mégis visszavonult, tehát
olyan helyzet állt elő, hogy a vesztes félnek jobb kilátásai voltak, s a
csatavesztés hatására sem tört meg a kurucok lendülete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése