Vallomások a Horthy-korszakról

Horthy Miklós, a kormányzó

Ebben az országban rendnek kell lennie, és én rendet is fogok tartani. A rendetlenkedőkbe belelövetek, s ha a rendetlenség jobboldalról történik, számomra a kü­lönbség csak annyi, hogy ezekbe fájó szívvel fogok be­lelövetni, míg egy esetleg baloldalról jövő rendetlen­kedésbe passzióval [itt: örömmel].

(Horthy nyilatkozata 1922-ben egy szélsőjobboldali küldöttségnek)

Nagy veszedelem az, ha az általános titkos választójogot műveletlen, értelmetlen tömegeknek kell gyakorolniuk. Televényföldje az ilyen nép a legrosszabb demagógiá­nak. Mint belügyminiszter meggyőződéssel működtem közre abban, hogy a Friedrich-kormány [átmeneti kor­mány 1919 augusztusa és novembere között] választó­jogi rendeletét, amely a legszélsőségesebb általános tit­kos választáson alapult, módosítjuk és választójogunkat a magyar tömegek értelmi szintjével összhangba hoz­zuk. Vállalom e tényért a történelmi felelősséget.

(Bethlen egyik minisztere a választójog kérdéséről)

A "Hangya-szövetkezet"

 ...Csodálom, de ne higgye, hogy utánozni akarom [...] ez a ruha sem Magyarország, sem az én méretemnek nem felel meg. Elszántan alkotmányos és parlamentárius vagyok és maradok.

(Bethlen a húszas évek derekán így jellemezte Mussolinit a francia követnek)

 

Egy nyilas plakát

A kormányzói jogkörnek az előző kormány által kez­deményezett kiterjesztését én nem kívántam és nem szorgalmaztam. A tervezetben egyedül egy pontot tar­tottam fontosnak: a kormányzói szék megüresedése esetére a megfelelő utódról való gondoskodást. Min­den szerénytelenség nélkül úgy érzem, hogy államfői minőségemben szerzett több mint 17 évi tapasztalat után én tudom a legjobban megítélni, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyekre ezekben a nehéz és bonyodalmas időkben a kormányzónak szüksége van. Csakis azért kívántam magamnak az utód választására egyedül tekintetbe jövő érdemes férfiaknak - akár kor­látlan számban - való ajánlási jogát, hogy megakadá­lyozzam olyanok jelölését, akik szerintem nem felel­nek meg.

(Horthy bizalmas levele 1937-ben, a kormányzói jogkör kiszélesítésének tervezetéről)

Választási plakát

Mi magyarok szabadságszerető nép vagyunk. Nem is tudnánk élni szabadság nélkül, de visszaélni a sza­badsággal nem szabad. A szabadság biztosítéka az al­kotmány, de ugyanez a biztosítéka annak is, hogy az államügyek vezetéséhez csak olyan férfiak juthatnak, akik hivatottságukat és rátermettségüket kimutatták, és ezzel az alkotmányos tényezők bizalmát megnyer­ték.

Mennyi tudás, gyakorlat, megbízhatóság, életta­pasztalat, jellemszilárdság és mennyi tehetség kell ah­hoz, hogy valaki egy vezető állásban meg tudja a he­lyét állani! Még egy gyárüzem, egy gazdaság vagy egy kórház vezetéséhez is különös képességek kellenek, hát még egy ország ügyeinek az intézéséhez! Nem elég, hogy valaki önmagát kinevezze világmegváltó­nak és frázisokkal, jelszavakkal, ügyes demagógiával a tömegeket, sőt esetleg ingatagabb jellemű intelligensebb csoportokat is félre tudjon vezetni.

(Horthy rádióbeszéde, 1938)

[in: Dupcsik-Repárszky: Történelem IV. 20. század. Forrásgyűjtemény. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 2003. 63-64. o.]

Mindennapi élet a Tanácsköztársaság korában

Cserekereskedelmet hirdető plakát

A száz nap furcsasága volt, hogy úgy tűnt, Budapest la­kossága főként fagylalton él. Majdnem éhínség volt, mi­vel a parasztok nem voltak hajlandóak papírpénzért el­adni a termékeiket, az élelmiszert jegyre adták, és eltűnt az üzletekből. A vörös rendszer által kibocsátott élelmiszerjegyekért és papírpénzért nem lehetett mást kapni, mint káposztát, fagyott fehérrépát és fagylaltot. [...]

Az egész ország cserekereskedelemből élt; a parasztok a városba hozták a csirkét, a tojást, a tejet, a vajat, és fali­órákkal, bronzszobrocskákkal, bútorvédőkkel, használt ingekkel és öltönyökkel megrakodva tértek haza. [...]

Egy nap pirkadatkor két egyenruhás férfi ébresztett bennünket, vállukról levett puskával [...] A Vörös Hadsereg katonái voltak, és az volt a dolguk, hogy lakásokat és szobákat rekviráljanak [lefoglaljanak] - a la­káshiány is minden forradalom állandó kísérőjelensé­ge. Két szobát foglaltunk el a panzióban; az egyiket a szüleim, a másikat én. A katonák nagyra nyílt, naiv szemmel nézelődtek, láthatóan zavarban voltak felada­tuk miatt. Apám nem volt otthon ... de anyám, érezve a katonák önbizalomhiányát, egymaga is elbánt velük. Az egyik kísérletet tett rá, hogy felvesse: esetleg egyet­len szoba is elég lehetne nekünk.

- Hogy képzeli, hogy hárman lakjunk egy szobában? - kérdezte sértett han­gon az anyám. - Hát, ami azt illeti - mondta félszeg mosollyal a katona - annál én már rosszabbat is láttam. - Nyilván vidékről való volt, és a magyar parasztok sokszor heten is aludtak egy szobában. A másik katona ki sem nyitotta a száját, csak a szemét meresztgette, s közben igyekezett nem észrevenni anyámat a köntösé­ben. Aztán bocsánatkérő mormolások közepette mind­ketten kimasíroztak a szobából. Ilyen volt az egész.

(Arthur Koestler: Nyílvessző a végtelenbe)

Ami az ellátást illeti, mind a vidék, mind a hadsereg bőségesen el van látva. Egyáltalán a leghatározottab­ban meg kell állapítani, hogy a polgári sajtó közlemé­nyei, miszerint Magyarország és főleg Budapest éhe­zik, szemenszedett hazugságnak minősülnek. Ami az áruhiányt illeti, az előfordul, például a húsellátásban Budapesten. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a proletariátusnak sohasem volt lehető­sége a húsban dúskálni, tehát a húshiányt sem fogja fel valamiféle rendkívüli hiányként. Liszt, zöldség, hüve­lyesek és burgonya hőségesen kapható, ezekből az élel­miszerekből Magyarországnak még kivitelre is futja.

(Georg Kulka német kommunista újságíró, 1919. július-augusztus)

A politika pártosodása a 20. század elején

Főbb pártok, mozgalmak 1900 körül
Baloldali szocialista – szociáldemokrata (munkás) pártok		Liberális pártok	Jobboldali konzervatív pártok
eszmék: marxista szocializmus alapján áll, célja a tőkés magántulajdonon alapuló társadalmi rendszer megdöntése, amit forradalom útján és választások révén is elképzelhetőnek tart. bázis: munkásrétegek, szakszervezeti tagok		eszmék: a felvilágosodás és a francia forradalom öröksége. A szabadságjogok biztosítása és a gazdasági élet korlátlan fejlődése. bázis: középrétegek, értelmiség	eszmék: a liberális nézetekkel szemben a hagyományos értékek védelme, megőrzése. A történelmi vezető rétegek változatlan elsősége. bázis: földbirtokos, nagytőkés rétegek, állami hivatalnokok
Főbb pártok, mozgalmak az 1920-as években
Baloldali			Jobboldali
Kommunista párt	Szociáldemokrata párt	Liberális és konzervatív pártok	Új-jobboldal pártjai
eszmék: a marxi tanokra hivatkozva a liberalizmus és a parlamentáris demokrácia elvetése. A fennálló rendszer erőszakos megdöntése, kommunista diktatúra bevezetése. bázis: munkások, de ritkábban szakmunkások.	változás: a tőkés rendszer megdöntése helyett reformok bevezetése. A jövedelmek igazságosabb elosztása. Ragaszkodnak a demokratikus, parlamentáris módszerekhez.	változás: közelednek egymáshoz, ők alkotják a mérsékelt „közép”-et.	eszmék: a liberalizmus, szocializmus elvetése. Az „egészséges” nemzeti erők összefogása a nemzet ellenségei ellen. A „züllött, korrupt” parlamentarizmus helyett erőskezű, diktatórikus kormányzás (pl.: fasizmus, nácizmus). bázis: kispolgári és középrétegek. A vezetők között sok a katonatiszt.

A jobboldal és a baloldal szétválása még a francia forradalom idejéből ered: a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavával egyetértők a parlament bal oldalán, az ezeket ellenzők a jobboldalon foglaltak helyet.

Természetes, hogy mindegyik politikai párt, mozgalom vezetésében az értelmiség játszott főszerepet. A feltüntetett erőkön kívül az első világháború után több országban (pl. Közép- és Kelet-Európában) fontossá váltak a különböző paraszti pártok. Több országban alakultak keresztényszocialista vagy kereszténydemokrata pártok, amelyek a katolikus egyházhoz álltak közel.

            A nyugati demokráciákban általában két nagy párt – többnyire a liberális és konzervatív – váltotta egymást a hatalomban. Kormánypárt és ellenzék e helycseréit politikai váltógazdálkodásnak is nevezik.

[In: Bihari Péter: A 20. század története fiataloknak. Holnap Kiadó, Bp., 1998. 32-34. o.]

Japán modernizációja

Meidzsi tenno - a reformkorszak császára

1868-ban egy csoport politikus hozzákezdett Japán modernizálásához. A cél a nyugati befolyás és gyarmatosítás elkerülése volt, amit csak az ország radikális modernizációja biztosíthatott. Új alkotmányt vezettek be, megreformálták a jogrendszert. Az iskolarendszer olyan iramban fejlődött, hogy az ország a világ élvonalába került az írni-olvasni tudás terén. Naptárreformot hajtottak végre, megváltoztatták az öltözködési szokásokat. Modern bankrendszert hoztak létre. Az angol haditengerészet szakértőinek tanácsai alapján állították fel a korszerű japán flottát, a szárazföldi haderők modernizálását pedig a porosz vezérkar segítette. Japán tiszteket küldtek nyugati katonai és tengerészeti akadémiákra. Korszerű fegyvereket vásároltak külföldről, egyúttal megteremtették a hazai hadiipart is. Az állam szerepet vállalt az út-, vasút- és távíróhálózat kiépítésében, és támogatta a japán vállalkozásokat a vas- és acéltermelés, a hajóipar, valamint a textilgyártás fejlesztésében. Támogatták a kereskedelmi kivitelt, amely különösen a selyem- és textiláruk terén jelentősen nőtt. Egyenrangú feladatnak tartották az ország gazdasági és katonai-tengerészeti hatalommá válását.

(Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása)

[E korszakban játszódik Az utolsó szamuráj c. amerikai filmdráma Tom Cruise főszereplésével...]

Az orosz-japán háború

Japánok Port Arthurnál

Oroszország és Japán egyaránt érdekelt volt Kínában: mindkét ország szemet vetett Mandzsúriára és Port Arthur kikötőjére. A boxerlázadás leverése után mindkét terület az oroszok birtokába került, akik a hatalmas országot átszelő transz-szibériai vasútvonal kiépítésével igyekeztek megszilárdítani hatalmukat a Csendes-óceán partján. Japán azonban nem mondott le végleg ezekről a területekről, háborúra készült.

 Bár Kína ellen az európai hatalmak közösen léptek fel, arra mindegyikük ügyelt, nehogy valamelyik másik ország túlságosan megerősödjön. Angliát különösen Oroszország térnyerése nyugtalanította, ezért 1902-ben szerződést kötött Japánnal. Japán ezáltal korszerű fegyverekhez jutott, és nem kellett félnie attól, hogy Anglia beavatkozik egy esetleges orosz-japán háborúba.

Porth Arthur-i csata

Oroszország tudott a japánok háborús készülődéséről, de vezetői úgy ítélték meg, hogy háború esetén fölényes győzelmet arathatnak a lenézett ázsiaiak felett. Mivel a nyomorgó orosz munkások körében egyre nőtt az elégedetlenség, a cári kormány azt remélte, hogy egy győzelemmel záruló kisebb háború még javíthat is a közhangulaton. Az 1904-ben kitört háborúban azonban a korszerűen kiképzett és jól felszerelt japán flotta és hadsereg tengeren és szárazföldön egyaránt győzelmet aratott. Japán megszerezte Mandzsúriát, majd néhány évvel később Koreát is bekebelezte.

Csatarészlet az orosz-japán háborúból (Port Arthur)