Az Akadémia megalapítása

Mindenki szereti az anyanyelvét, hogyne szeretné, hiszen az édesany­jától tanulta, életének legszebb em­lékei fűződnek hozzá. De leginkább azok becsülik, tisztelik, féltik az édes anyanyelvet, akiktől el akarják ra­gadni a nép közös kincsét.

Magyarországon a latin nyelv ural­kodott, latinul írták a törvényeket, a kérvényeket s a többi iratot. Ha meg versenytársa akadt, az a német nyelv volt, ezenkívül legfeljebb franciául lehetett megszólalni előkelő körben. És a magyar anyanyelv? Parasztnak való az, művelt ember nem hasz­nálja. Lám, a magyartól elragadták az anyanyelvét, s mivel sem a törvény­széken, sem a hivatalban nem hasz­nálhatta, annál inkább megszerette. Éppen a legnagyobb politikusok, költők és írók hirdették hangos szó­val: minden nép a maga nyelvén lett tudós, a magyar is csak anyanyelvé­nek fejlesztésével érheti el a művelt népek szintjét.

Felsőbüki Nagy Pál

Kazinczy Ferenc nyelvújító moz­galma, Bessenyei György akadémiai törekvése, Csokonai Vitéz Mihály költészete előkészítette a nagy tervet: egy nyelvművelő tudományos inté­zet megalapítását. Ez hát a legfőbb cél, erre kell ha­ladnunk, hirdeti Széchenyi István, aki a nyugati országokat bejárva, mindig maga előtt látta hazája elma­radottságát. És ha látta, nem is ma­radt tétlen. A nyelv tökéletesítéséről ezt írta:

„Amint az emberek nemes érzése - képzelet, emlékezet s ítéleti tehet­ségei jobban fejlődnek, úgy kell a nyelvnek is tisztulni, tágulni, simul­ni, nagyobb határozottságot nyerni. Amint a nemzet növése és haladása által a nyelv nő és halad, úgy rejt ma­gában a nyelv fiatalsága, növekedése olyan mágusi kapcsolatot, mely a nemzetet emeli és dicsőíti. Az anyanyelv tökéletesítése tehát, mert azáltal a nemzeti jó nőttön-nő, kötelességeink egyik legfőbbike."

Az ifjú Széchenyi

Így látták ezt a reformkor legjobb politikusai, írói és költői, mindnyá­jan tudták, hogy olyan tudós társa­ságot kell szervezni, amelynek tagjai magyar nyelven művelik az összes tudományt. De hiába tudták, hasz­talan beszéltek róla egymás között, Bessenyei nagyszerű gondolata, az akadémiai intézet terve mégsem va­lósult meg.

Éppen erről szólott Felsőbüki Nagy Pál 1825-ben, a karok és ren­dek kerületi ülésén, amikor végre napirendre tűzték a felállítandó Akadémia, vagyis nyelvművelő inté­zet tervét. Pirulva hallgatták a mág­nások, a gazdag főurak a beszédet, mert Felsőbüki Nagy Pál szemükre hányta, hogy vagyonukat külföl­dön fecsérlik el, nemzeti célra nem áldoznak, ezért aztán még mindig csak szándék maradt az akadémia terve.

Felállt erre Széchenyi István gróf, aki csak hallgató volt az ülésen, hi­szen ő a főurak rendjébe tartozott, és katonás rövidséggel ezt mondta:

- Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok, és ha feláll egy olyan intézet, mely a magyar nyelvet mű­veli, és elősegíti honosaink magyar nevelését, jószágomnak egyévi jöve­delmét feláldozom rá.

Az Akadémia alapítása

Egy pillanatnyi csend támadt. Mindenki elbámult a nagylelkű fel­ajánláson, mert a hallgatóság tudta, hogy körülbelül ötven-hatvanezer forint a jószág egyévi jövedelme. Ez fejedelmi ajándék a nemzetnek! Ezután hatalmas éljenkiáltás hal­latszott, s nemsokára új meg új fel­ajánlások következtek, a többi mág­nás sem akart elmaradni Széchenyi mögött, bár ilyen nagy összeget egyik se ajánlott fel.

Mentegetözött is az egyik gróf, aki mindössze ötezer forintot jegyezte­tett.

- Egyet se magyarázd - mondta neki Széchenyi István -, én megte­hetem, mert nőtlen ember és katona vagyok. Jó barátaim vannak, akiknél el tudok élni egy esztendeig úgy, hogy a magaméhoz nem nyúlok.

Széchenyi felajánlása annyira fel­lelkesítette a rendeket, hogy még az­nap, a gyűlés folyamán negyedmillió ezüstforint gyűlt össze az Akadémia megalapítására.

Az Akadémia épülete