(az első olvasmány hangoskönyv formában meghallgatható a cím linkjére kattintva)
Mária Terézia családja körében |
Éles eszű, dacos, erős
akaratú ifjú volt József főherceg, aki később
II. József néven lépett a trónra. Alighogy
felserdült, máris uralkodni vágyott, kemény szóval bírálta édesanyja, Mária Terézia
tanácsosait, ezek meg erősen tartottak tőle, és amikor csak lehetett, borsot
törtek az orra alá. De a főherceg se hagyta magát:
olykor még az édesanyjának is ellene mondott, mindenben a maga meggyőződése
szerint határozott, és amit feltett magában, azt keresztül is vitte.
Történt
egyszer, hogy Egerből egy népes küldöttség
érkezett Bécs városába. Csupa ősz öregemberből állott, a legidősebb több mint százesztendős,
a legfiatalabb, ha ez még fiatalság, kilencvenhat éves. Ugyan miért tették meg
gyalog ezt a hosszú utat ezek az ősz öregemberek?
Mária
Terézia korában a vallási felekezetek erősen torzsalkodtak egymással, a római
katolikus egyház gyakran visszaélt a hatalmával, s ahol lehetett, a többi
felekezetet elnyomta. Így történt ez Egerben is: a nagy hatalmú Barkóczy Ferenc egri püspök az ott lakó
szerbeket, akiket akkor rácoknak neveztek, katolikus vallásra akarta téríteni,
és szembe találta magát Vítkovics Józseffel,
a rácok görög katolikus papjával. Egyik se engedett, és ennek az lett a vége,
hogy Vitkovics Józsefet letartóztatták,
Budára vitték, és ott börtönbe zárták.
Rác népviseletben |
Várták,
egyre várták az egri hívek, hogy majd csak kiengedik papjukat a börtönből, de bizony hiába várták. Erre Vitkovics Péter, a derék pap édesapja
összehívta az öregeket, és azt mondta nekik:- Kenyerünk javát megettük, mindig becsületben
éltünk, menjünk fel Bécs városába, boruljunk le a királynő előtt, és kérjük
meg illő tisztelettel, hogy bocsássa szabadon a fiamat, az egri rácok papját!
- Úgy legyen! -
mondták erre az öregek, azzal feltarisznyáltak, elbúcsúztak a családtól, és elindultak Bécs városába - gyalogszerrel.
Hosszú-hosszú
vándorlás után végre megérkeztek Bécsbe, ott aztán megtudták, hogy tovább kell
menni még onnan is, mert a királynő a közeli
kastélyában, Schönbrunnban tartózkodik.
Odavánszorog
a sok öreg a schönbrunni park kapujához, s
kezdi kérlelni a kapuőrt, engedje be őket,
hadd boruljanak le a királynő lába elé.
Hiszen kérlelhették, könyöröghettek, mert a kapuőrnek kiadták a parancsot, hogy
a királynő senkit se fogad, s a szolgalélek nem gondolt se az öregséggel, se a fáradtsággal,
egyedül csak a parancsot hajtogatta: senki se léphet be a schönbrunni palotába.
A schönbrunni kastély kortárs festményen |
Keserves
sírással, nagy könnyhullatással fordultak vissza az öregek, és már indultak is,
hogy Egerbe hazatérjenek. Ahogy mennek Bécs felé, szembevágtat velük egy ifjú
hófehér paripán. József főherceg tért vissza a lovaglásból, s amint az öregeket
megpillantotta, visszafogta paripája száját, megállott, és azt kérdezte az
öregektől:
- Ugyan mi járatban vannak? Miért eresztették
búnak a fejüket?
Akkor
Vitkovics Péter, az elfogott pap édesapja
előállott, és azt mondta a főhercegnek:
- Nagy jó uram, az én fiam Eger városában a rácok
papja. A püspök úr elfogatta, börtönbe záratta. Most azért indultunk útnak,
hogy Mária Terézia királynőt megkérleljük, engedje szabadon a papunkat. De bizony nem bocsátottak a királynő elé, ezért búsulunk,
ezért búslakodunk.
Azzal
leszállt a lováról, és megindult gyalog az öregekkel egyenesen a schönbrunni park felé.
Az
öregek nem tudták mire vélni a dolgot, és nagyon tartottak tőle, hogy a goromba
kapuőrző ismét visszaküldi őket. Nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy a kapuőr
alázatosan tiszteleg annak a fiatalembernek,
aki közöttük masírozik. Még csak akkor lepődtek meg igazán, amikor József
főherceg bevezette őket az édesanyja, Mária Terézia elé, és maga támogatta a kérésüket.
A
királynő teljesítette a kérést, az öregek pedig boldogan siettek hazafelé.
Amikor Budára érkeztek, ott már várta őket a papjuk, mert Vitkovics tisztelendő urat a királynő
parancsára rögtön szabadon bocsátották.
(In: Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége. Móra Kiadó, Bp., 1977. 68-70. o.)
II. József elvei
A jobbágyok,
a parasztok szívükbe zárták azt a különös császárt, aki egyszerű ruhában járt,
meghallgatta a szegény ember panaszát, s ha lehetett, pártját is fogta az
urakkal szemben. De akit a szegények, az egyszerű
emberek szeretnek, azt a hatalmasok mindig gyűlölik. II. Józsefet a magyar nemesek kalapos királynak
csúfolták, a bécsi urak és asszonyságok pedig eleinte Mária Teréziának árulkodtak
róla, később titkon gúnyolódni kezdtek. Sőt amikor észrevették, hogy a császár
ezt is eltűri, gyalázkodó verseket, röpiratokat írattak ellene.
A
császár tisztelte a szabad szó jogát, nem törődött se a magyar nemes, se a bécsi
tanácsos gúnyolódásával. De mikor a birodalom kormányzásáról, az elvekről volt szó
- ő sem tűrt tréfát, de még ellentmondást sem!
Egyszer
felkereste egy előkelő bécsi úrhölgy, és kérte a császárt, léptesse elő soron kívül az ő két fiát.
Megharagudott
erre a császár, és azt mondta a hölgynek:
- Asszonyom, én a nők társaságát csak pihenésül
keresem, és elveimet a szép nemnek soha fel nem áldozom. Az ön két fia közül
az idősebb is csak húszéves, és már kapitány, az ifjabb kanonok. Mit akar még?
Talán bizony az egyiknek hadvezérnek, a másiknak püspöknek kellene már lenni?
Őszinteség az udvarnál, szigor a táborban, komolyság keménység nélkül, nagylelkűség gyöngeség nélkül, igazság
mindenben. Ezek az én elveim, asszonyom.
(In: Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége. Móra Kiadó, Bp., 1977. 78. o.)
Schönbrunn ma |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése