A fehér ló története a krónikákban

VII. Bíborbanszületett Konstantin beszámolója a morvákról:

Tudnivaló, hogy Moravia fejedelme, Szvatopluk vitéz volt és félelmetes a vele szomszédos népek szemében. Ennek a Szvatopluknak három fia volt, és halála előtt országát három részre osztotta fel, és három fiára egy-egy részt hagyott, meghagyván, hogy az első nagyfejedelem legyen, a másik kettő pedig az első fiúnak legyen alárendelve. Buzdította őket, hogy ne támadjanak viszálykodva egymás ellen, ilyen példát tárva elébük: elővett ugyanis három vesszőt, összekötözte, és odaadta első fiának, hogy törje el ezeket, s amikor az nem bírta, odaadta a ismét a másodiknak,úgyszintén a harmadiknak, majd azután szétbontván a három vesszőt, odaadta egyenként a háromnak, azok pedig fogták, és felszólításra, hogy törjék el, tüstént eltörték azokat. E példán buzdította őket, azt mondván, hogy: "Ha egyetértésben és szeretetben elválaszthatatlanok maradtok, ellenség meg nem hódít és le nem győz; de ha viszály és vetélkedés támad köztetek, és három uralomra különültök el, nem vetve alá magatokat a legidősebb testvérnek, egymás kezétől is megsemmisültök, meg szomszédos ellenségeitek is teljesen tönkretesznek." Miután ennek a Szvatopluknak a halála után egy esztendőt békességben töltöttek, viszály és meghasonlás támadt köztük, belháborút indítottak egymás ellen, s jöttek a türkök, teljesen tönkretették őket, és elfoglalták országukat, amelyben most is laknak. A nép maradékai szétszéledve a szomszédos népekhez, bolgárokhoz, türkökhöz, horvátokhoz és a többi néphez menekültek.

[A birodalom kormányzásáról 41. fejezet; Moravcsik Gyula fordításában]

A fehér ló mondája (a monda ismerete kötelező!):

A fehér ló mondája - hangoskönyv 

A monda szövege a Képes Krónikában

Ama királyok közül Árpád volt a leggazdagabb és leghatalmasabb, Almus fia, aki Előd fia, ő meg Ugeg fia volt. Apját, Almust még az erdélyi hazában megölték, nem mehetett be ugyanis Pannoniába. Erdélyben tehát megpihentek és barmaikat is új erőre kapatták. Mikor pedig a lakosoktól hallották, milyen termékeny a föld, meg hogy a Duna a legjobb folyó és a világon nincs jobb föld ama részeknél, közös tanácskozás eredményeként elküldték követüket Kundnak Kusid nevű fiát, hogy menjen, szemlélje meg a földet és ismerkedjék meg a föld lakosaival. Mikor tehát Kusid Ungaria középső vidékére érkezett és leereszkedett a Duna vidékére, látta, hogy a táj szép, körös-körül a föld jó és termékeny, jó a folyóvíz és füves a partja, megtetszett neki. Azután a tartomány fejedelméhez ment, a Szvatopluk nevűhöz, aki Attila után uralkodott, üdvözölte őt népe nevében és elmondta, miért jött. Szvatopluk nagy örömmel örvendezett ezek hallatára, azt gondolta, parasztok ők, akik azért jöttek, hogy a földjét megműveljék; ezért kegyelemben bocsátotta el a követet. Kusid pedig, miután Duna-vízzel megtöltött egy palackot, tarsolyába perjefüvet tett és vett a fekete rögű földből, visszatért övéihez. Amikor mindent elmesélt, amit hallott és látott, nagyon tetszett nekik; azután megmutatta nekik a palack vizet, a földet és a füvet is. Megízlelvén ezeket meggyőződtek arról, hogy a föld kitűnő, édes a víz, a rét füve olyan, amilyennek a követ elbeszélte nekik. Árpád pedig övéi jelenlétében megtöltötte kürtjét Duna-vízzel, és az összes magyarok előtt ama kürtre a mindenható Isten kegyelmét kérte: engedje át nekik az Úr ezt a földet mindörökre. Szavait végezvén, az összes magyarok így kiáltottak háromszor: „Isten, Isten, Isten!” Ebből azután szokás lett, amelyet a magyarok máig is őriznek. Majd közös elhatározás alapján ugyanazt a követet visszaküldték a már említett fejedelemhez, s földjéért egy nagy lovat küldtek neki arábiai arannyal bearanyozott nyereggel és aranyozott kantárral. Ezt látván még jobban örült a fejedelem, mert azt gondolta, hogy mint vendégtelepesek küldték neki a földjéért. A követ tehát földet, füvet és vizet kért ott a fejedelemtől. A fejedelem pedig mosolyogva így szólt: ez ajándék fejében legyen az övék, amennyit akarnak. Így azután a követ visszatért övéihez. Árpád közben a hét vezérrel bejött Pannoniába, de nem mint vendégek, hanem mint akik örökség jogán birtokolják a földet. Ekkor egy másik követet küldtek a fejedelemhez, és ezt az üzenetet bízták rá: „Árpád és népe azt üzeni neked, hogy azon a földön, amelyet megvettek tőled, ne maradj tovább semmiképp sem, mert földedet megvették egy lóért, a füvet a kantárért, a vizet a nyeregért. Te pedig örökhaszonbérletbe, vagyis mert ínséges és fösvény voltál, átengedted nekik a földet, füvet és a vizet.” Amikor a fejedelemnek elmondták az üzenetet, mosolyogva így szólt: „Üssék le taglóval azt a lovat, a kantárt hajítsák ki a mezőre, az aranyozott nyerget vessék a Dunába.” Erre a követ így válaszolt: „És mi kárunk lesz ebből, uram? Ha a lovat megölöd, kutyáiknak adsz eleséget, ha a kantárt a fű közé dobatod, az ő szénakaszálóik találják meg az aranykantárt, ha pedig a nyerget a Dunába veted, az ő halászaik húzzák ki az aranynyerget a partra és haza is viszik. Ha tehát a föld, a fű és a víz az övék, minden az övék.” Ezek hallatára a fejedelem gyorsan összegyűjtötte seregét, félvén a magyaroktól, segítséget kért barátaitól, és velük egyesülve elébük ment. Amazok közben a Duna közelébe értek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadtakor csatát kezdtek. Az Úr segítsége a magyarokkal volt, futásnak eredt előlük a sokat emlegetett fejedelem. A magyarok a Dunáig üldözték, ő pedig félelmében a Dunába vetette magát, és megfulladt a sodró vízben. Visszaadta hát az Úr a magyaroknak Pannoniát, miként Mózes idejében Izrael fiainak adta örökségül „az amoreusok királyának, Seonnak” a földjét és „Chanaan összes országát.”

[Képes Krónika 27. fejezete Bellus Ibolya fordításában]

Mesés feldolgozás, kicsit másképp (tények és a monda keverése)
Mondák a magyar történelemből: