Térhatású fényképek az első világháborúból

Az alábbi linken három dimenziós hatású felvételeket tettek közzé az első világháborúról! Emellett olvashatsz arról is, miként készítettek térhatású felvételeket már az 1900-as évek elején.

Íme egy kép ízelítőül:

Frissen előkerült lövészárok-képek a Múlt-kor történelmi portálon is láthatók.

Az isaszegi csata

Egy kiváló animáció az 1849-es tavaszi hadjárat legnagyobb csatájáról!

"Kis háborúk" a török korban

Lesvetések

A törökök ősi fogása volt a ravaszul kieszelt cselvetés és leshányás. Mes­terek voltak e téren. Hiszen legna­gyobb sikereiket ügyes cselvetéseik­nek, s a fegyvernemeik különbségének köszönhették! A törökök min­dent, de mindent fölhasználtak arra, hogy az ellenséget tévedésbe ejtsék. Még meg sem indultak hazánk felé, máris rászedték a mieinket. Ugyanis ők maguk a legképtelenebb híreket terjesztgették nálunk hadi erejük felől, hogy a mieinket jó eleve meg­rémítsék. Tízszer, hússzor akkorá­nak hirdették hadukat, mint amek­kora a valóságban volt! S a mieink ezt jobbára készpénzül vették. Így ma­gyarázható, hogy történeti könyve­inkben ma is két-háromszázezer tö­rök harcos szerepel ott, ahol negy­venezer sem volt. A ravasz megté­vesztést, a mesteri módon kieszelt kelepcéskedést aztán harc közben is folytatták.

Lesvetés

A 16. század második felében a mieink is megtanulták a törökök csalárd fogásait. A lesvetés és a les­hárítás módját már a legkisebb vég­házunk őrsége is pompásan értette, és rendszeresen űzte. Nemcsak az egykorú magyar levelek, de a török basák panaszos levelei is tele vannak a magyar vitézek lesvetéseinek a le­írásával. A budai basák számtalan­szor írják a leveleikben, hogy nincsen nap száguldás, lesvetés, útállás és kóborlás nélkül. Arról persze mélyen hallgatnak, hogy a törökök éppoly kedvvel űzték e harci játékokat, mint a mieink.

A lesre indulás majd mindig éjjel történik. Ha a kitűzött helyre meg­érkeztek, a jól megválasztott rejtek­helyen a lesbe beállottak. Rendkívüli gonddal és előrelátással megválasz­tott és jól elrejtett helyen megvetvén a lest (a lesbe beállottak), minden nyomot eltávolítottak, vagy pedig szándékosan megtévesztő nyomot hagytak. Az idő és a körülmény szabta meg, melyiket kellett tenniök. Ha nagyobb sereggel voltak, nem egy, hanem két vagy három helyen vetették meg a lest. Ahol a dandár állott, azt nevezték deréklesnek. A kisebb lesnek aztán az volt a föladata, hogy a nagyobbhoz csalja az ellensé­get. Miután alkalmatos helyeken vi­gyázó strázsákat és cirkálókat he­lyeztek el, teljes fegyverzetben várták a híreket. Már ez a várakozás is nagy megpróbáltatás volt, mert néha na­pokig tartott. Ezért akárhányszor megesett, hogy a vitézeken rettenetes fáradtság vett erőt, s a lovak hátán elaludtak. De egyszerre jeladással vagy szóval jelentik, hogy török csa­pat közeledik. A fő dolog most az volt, hogy a törököt lesre hozzák. Erre a célra jó iramló lovakon azon­nal kibocsátották a martalékot. Néha csak két-három, máskor meg tizen­öt-húsz jó lovag volt ez a martalék. Rendeltetése az volt, hogy a közeledő ellenséget csipdesse, egyet s mást el­ragadjon tőle, aztán futásnak ered­vén, ügyes mozdulatokkal a lesre csalja. Veszedelmes foglalkozás volt ez! A kibocsátott martalékra - amint a szó is mutatja - sokszor halál, rit­kábban rabság várt. Csak a csatákon forgott, kitanult s gyors lovú marta­lék tudta a biztos veszedelmet elke­rülni. De azért szó nélkül vállalkozott mindenki, hogy martalékul a török elibe menjen.

Minél ügyesebb s önfeláldozóbb volt a martalék, annál könnyebben csalta a törököt a leshelyre. Hogy az ellenség gyanút ne fogjon, a marta­lékon kívül még kisebb lovas csapa­tot is bocsátottak ki. Ez arra szolgált, hogy az ellenség figyelmét elvonja a dandárban álló deréklesről.

Amint az ellenség - mohón ül­dözve a martalékot - a lesre ment, egyszerre megszólalt a tárogatósíp, pergett a dob, s minden oldalról hangzott a csatakiáltás: Jézus! Jézus! Hozzá, vitézek, hozzá!

A meglepett török csapat egy pil­lanat alatt megrezzen és megbomlik. Ijedtében és zavarában azt sem tudja, mihez fogjon, menekülni próbál, de hasztalan; mert minden oldalról el­lenség áll vele szemben. Tehát har­colnia kell, míg el nem pusztul, vagy amíg rést nem sikerül nyitnia.

Török-magyar párviadal

Orrszedések

A magyar, hiú nemzet lévén, a test ápolására, a test szépítésére is sokat tartott. A magyar kényes lévén az orrára, elgondolhatjuk, hogy nem szívesen vágatta le! Pedig az orrlevágás veszedelme gyakran környékezte. A török vi­lág ugyanis ezt az embertelen szokást is meghonosította nálunk.

Az orr levágása nem is annyira kegyetlenség, mint inkább a vité­zeknek a megcsúfítása volt. Az orr levágását élőkön és holtakon egyaránt űzték. Az összegyűjtött orrokat ezután a törökök győzelmi jelekül a Portára küldötték.

A legelső eset, amikor ma­gyar vitézek szállítottak Bécsbe, 1543-ban történt. Péter István egy csomó török orrot és fület vitt ajándékba a királynak, s őfelsége hat forint áru posztót adott neki ju­talmul.

Rablás, dúlás, fosztogatás egy korabeli metszeten

Az orrszedés a magyar részen csakúgy esett meg, mint a törö­köknél. Az összegyűjtött orrokat a mieink is a királynak küldötték, és I. Ferdinánd az ilyen küldemé­nyeket szívesen vette. Azt még értjük, hogy őfelsége a magyar urak küldte pompás gyümölcsöt szívesen vette. Ilyen esetben a kosarakat is maga bontotta fel, maga kóstolta meg először, aztán a sok királyi herceg elől a saját szek­rényébe zárta. De hogy mit csinált a hatalmas török orrokkal, azt már csak ő tudta…

In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskola 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp. 1994. 185-187. o.

Aeneas elindul új hazát keresni

Valamikor réges-régen, sok évvel Róma alapítása előtt Kis-Ázsia partján volt egy gazdag, hatalmas város: Trója. Történt pedig, hogy a trójai királyfi, Parisz, elrabolta a spártai király feleségét, a világszép Helénát, és magával hozta kincseit is. Az egész görög nép összefogott, hogy megtorolja a sérelmet, és hatalmas hajóhadával Trója ellen vonult.

Tíz évig ostromolták hiába a görögök a természettől és emberektől jól megerősített várost. A hosszú ostrom alatt elestek a legjelesebb hősök, a trójai Hektór, a görög Akhilleusz, még az istenek is beleavatkoztak a harcba, de a vár mégis állt, és úgy látszott, minden erőfeszítés hasztalan, Trója bevehetetlen. Ámde amit az erő nem tudott elérni, azt elérte a furfang. Odüsszeusz tanácsára egy falovat építettek, s elhíresztelték róla, hogy az istenek tiszteletére készült; majd visszavonulást színlelve hajóra szálltak, és eltávoztak Trója látóhatárából. A trójaiak a parton hagyott hatalmas falovat behurcolták a várba, még a falakat is lerombolták, hogy a kapun beférjen.

A ló belsejében azonban válogatott görög vitézek rejtőztek. Ezek aztán, mikor a trójaiak az örömtől és bortól megrészegedve, a visszanyert szabadságtól megmámorosodva álomra tértek, leereszkedtek, és tűzjeleket adtak a szomszéd sziget mögött rejtőző hajóhadnak. A görögök csakhamar visszatértek Trójába, és iszonyú pusztítást vittek véghez.

Aeneas [Éneász], Venus [=Aphrodité] istennő fia volt, a trójaiaknak Hektór után legnagyobb hőse. Most álmában megjelent neki Hektór, és így szólt hozzá:

- Menekülj, fuss innen, Aeneas! Csak volt Trója, csak voltunk trójaiak! Vidd magaddal Trója házi isteneit, és keress számukra új hazát!

Aeneas, fia Ascanius és apja, Anchises

Aeneas felriadt álmából, és fegyvert ragadott. De mikor látta, hogy a harc reménytelen, magához vette a trójai házi isteneket, majd béna atyját, Anchisest nyakába véve, feleségével és kisfiával együtt menekülni igyekezett a lángban álló városból. A szomszédos Ída-hegység erdeje menedéket nyújtott neki, de útközben, a szörnyű vérzivatar­ban, elvesztette feleségét.

A görögök pedig, miután Tróját földig lerombolták, és az embereket leölték, vagy fogságba ejtették, Helénával együtt most már csakugyan visszatértek hazájukba. Mikor már az utolsó vitorla is eltűnt a tengeren, az erdőben rejtőzködő menekültek előjöttek, és tanakodtak, mitévők legyenek. Hazájuk nem volt, otthonuk megsemmisült.

- Légy te a vezérünk, Aeneas - fordultak a hőshöz -, és mutasd meg a jövőbe vezető utat.

Aeneas vállalta vezérlésüket. Hajókat ácsoltatott, s nekivágtak a tengernek új hazát keresni. Hosszú és keserves bolyongás után végre eljutottak Szicília szigetére, Itália szomszédságába. Itt halt meg Aeneas atyja. Azután elhagyva Szicíliát, Itália felé vették útjukat, amikor Juno [=Héra], a haragvó istennő megpillantotta őket. Juno haragja régi keletű. Egyszer ugyanis az istenek lakomáján Erisz, a viszály istennője aranyalmát dobott az istennők közé, ezzel a felírással: „A legszebbnek.” Három istennő, Juno, Minerva [=Pallasz Athéné] és Venus vetekedett az aranyalmáért. Pariszra bízták az ítéletet, aki - mivel Venus neki ígérte a világ legszebb asszonyát, Helénát - neki ítélte az almát. Juno ezt sohasem bocsátotta meg a trójaiaknak, és minden módon meg akarta akadályozni, hogy Aeneas elérje a végzet által kijelölt célját, a római birodalom megalapítását. Ezért a szelek királyához, Aeolushoz fordult, aki a barlangból kibocsátotta az oda bezárt szeleket. Ezek iszonyú vihart támasztottak, és szétverték Aeneas hajóit. Neptunus, a tenger istene megfékezte őket, de a húsz hajóból csak hat tudott a vezér mellett megmaradni, és vele együtt csak hat vetődött partra, azok sem Itáliában, hanem messze, szemben Itáliával, az afrikai Líbia partján.

Aeneas azt sem tudta, hová, mely égtáj alá jutott. Félve indult el, hogy kikémlelje a vidéket. De anyja, Venus segítségére jött, Karthágóba vezette. Itt találkozott elveszettnek hitt társaival, ahol Dido, az ország királynője - akinek szintén menekülnie kellett hazájából, és itt alapított új országot - szívesen fogadta a hőst, és tiszteletére nagy lakomát rendezett. A lakomán Dido kérésére Aeneas elbeszélte Trója pusztulását és bolyongásait. De a lakomán más is történt. Venus, hogy fiát megőrizze a további bolyongástól és veszedelmektől, szerelmet ébresztett Dido szívében Aeneas iránt. Aeneas kisfia, Ascanius helyébe Cupidót, a szerelem csintalan istenkéjét csempészte, aki a szerelem nyilával megsebezte Didót.

Aeneas és Dido

A királynő korán jutott özvegységre, és nagy gyásza óta most ébredt először szerelem szívében. Amikor hű nővérének, Annának felfedte titkát, ez megnyugtatta:

- Az istenek kezét látom ebben, nővérem. Mennyire megnő majd városod ereje, becsülete, ha trójai fegyveresek védik!

Ennek a házasságnak Juno sem volt ellene. De Jupiter, az istenek királya és az emberek atyja másképp határozott. Mercuriust, az istenek hírnökét küldte Aeneashoz:

- Ne feledkezz meg küldetésedről. Neked nem Afrikát, hanem Itáliát kell kormányoznod. Azonnal szállj hajóra!

Aeneas fájó szívvel engedelmeskedett az isteni parancsnak. Mikor hajói már kifutottak a tengerre, és ő visszatekintett Karthágóra, a királyi palota felől máglyát látott lobogni. A szerencsétlen Dido bánatában máglyára vetette magát.

Ismét Szicília szigetére értek. Kerek egy esztendő telt el Anchises halála óta, és most a fiú ünnepi játékokkal áldozott a halott apa emlékének. Majd hátrahagyva a gyávákat és betegeket, továbbhajózott Itália felé. Indulás előtt álmában apja szelleme megjelent neki:

- Keress fel Sibylla segítségével az alvilágban!

Sibyllát, az agg papnőt Cumaeban találta meg Aeneas, Apollo istennek szentelt barlangjában. Jóslatot kért tőle. A válasz így hangzott:

- El fognak jutni a trójaiak céljukhoz, de azt kívánják majd, bár ne jutottak volna el. Háborúkat, szörnyű háborúkat látok, és látom, hogy vértől árad a Tiberis folyó. Juno üldözi a trójaiakat. De te ne hátrálj! Végül is célhoz érsz.

A jóslat után Aeneas megkérte a jósnőt, hogy mutassa meg neki az alvilágba vezető utat. Ám ehhez meg kellett találnia az aranyágat, hogy azzal Proserpinának, az alvilág királynőjének kedveskedjék. Venus madarai, egy kergetőző galambpár, elvezették Aeneast egy fához; ezen rejtőzött az aranyág. Aeneas lenyeste: most már nyitva állt előtte az alvilág útja.

Itt talált rá apjára a boldogok ligetében, amint azokat szemlélte, akik Léthének, a feledésnek vizéből készültek inni, hogy ezzel befejezvén alvilági bűnhődésüket, ismét földi életet élhessenek. Itt tudta meg Róma hivatását: leverni az ellenállókat, kímélni a legyőzötteket és békét adni az emberi nemnek.

Aeneas bolyongása

 Visszatérve az alvilágból, megindultak a harcok. Hogy szövetségest szerezzen, Aeneas Latium királyához, Latinushoz fordul, és leányát, Laviniát feleségül kéri. Ezzel azonban magára haragítja Turnust, egy szomszéd népnek, a rutulusoknak királyát. A harci tűz egyre maga­sabban lobog, az istenek is beleavatkoznak a földiek sorsába. Ámde a végzet, a Fátum, mely még az isteneknél is erősebb, Aeneasnak kedvez. Párviadalban legyőzi Turnust, és most már senki sincs, aki veszélyeztetné hatalmát. A honalapító elvégezte küldetését. Egy ideig még békében kormányozza országát, majd villámlás és mennydörgés közepette eltűnik, és az Olümposz hegyén, az istenek között foglal helyet. Utódai közül Silvius új várost alapít Alba Longa néven. Itt uralkodtak Aeneas utódai mintegy háromszáz évig.

[In: Trencsényi-Waldapfel Imre: Római regék és mondák. Magyar Elektronikus Könyvtár]

A két Hunyadi sorsa

Hunyadi László halála

V. László portréja

Az ország bárói, akik Hunyadi Já­nos életében még mukkanni sem mertek, most váltig unszolták a ki­rályt, hogy büntesse meg László grófot, amiért rokonát, Cillei Ulrikot megölette.

Közben hírül hozták, hogy a török betöréssel fenyeget. Ezért László gróf, aki apja példáját akarta követ­ni, Felső-Magyarországon katonákat toborzott, és ezeket elvezette egészen Pest városáig. Itt engedélyt kért a ki­rálytól, hogy a török ellen vonulhas­son. Ekkor azonban közbeléptek a bárók, és azt mondták a királynak:

- Ne engedje felséged László gró­fot távozni, míg öccsét, Mátyást ide nem hívatja.

Lászlót pedig így tüzelték:

- Hívasd    az    udvarba  öcsédet, Mátyást, hadd legyen itt a király mellett, nehogy valami cselt szőjenek ellened, amíg távol vagy.

Ezzel a ravaszsággal a cselszövés mesterei behálózták Lászlót, aki megfeledkezett atyja tanácsáról, pe­dig Hunyadi János váltig azt mon­dogatta:

Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja

„Soha együtt a királynál ne legye­tek, egyik mindig maradjon a seregnél, hogy a másikat, ha szükséges, megsegítse.” De hiába volt a bölcs tanács, László gróf megüzente Má­tyásnak, hogy mielőtt ő hadba száll­na, jöjjön fel Budára.

Amikor Erzsébet asszony, a két gróf édesanyja ezt az üzenetet meg­hallotta, nagyon megijedt. Mintha a jövendőt megérezte volna, azt mondta Mátyásnak:

- Apád emlékére kérlek, ne menj fel Budára!

De Mátyás arra gondolt, hogy most már László gróf az atyja, s az ő parancsát kell teljesítenie, ezért elin­dult, hogy bátyját felkeresse.

Amikor Mátyás Budára érkezett, a cselszövők nagy örömmel fogadták. A két testvér semmit sem sejtett, amikor Garai László nádor, akiben László gróf nagyon bízott, bejelen­tette, hogy a királynál megbeszélés lesz. Erre a megbeszélésre Hunyadi Lászlót is meghívták, aki gyanútlanul elment, s a királyi palotában mind­járt elfogták.

Mátyás semmit sem tudott arról, ami bátyjával történt. Egyébként őt is őrizet alá vették egy budai házban, ahonnan ki sem léphetett.

Hunyadi Lászlót három napig tartották fogságban. Ezalatt titokban halálra ítélték, és titokban végez­ték ki.

Lászlót a vár piacára késő este ve­zették ki, ahol erős katonai őrséggel vették körül a vérpadot. Háromszor sújtott rá a hóhér, s bár hátrakötött kézzel a földön hevert, onnan csak saját erejéből felállt, és jól érthetően így szólt:

- Három sebet kaptam, eleget szenvedtem. Isten és ember előtt engem már büntetni nem lehet.

Milyen igazat mondott a gróf! Hi­szen még a gyilkosnak, a rablónak is elengedik a büntetést, ha három csapást kiállott. De neki, éppen Hu­nyadi Lászlónak nem engedték el. Az ott állók kívánságára a hóhér ne­gyedszer is lesújtott, és László feje porba hullott.

Madarász Viktor: Hunyadi László ravatala

Mátyás királlyá választása

- hangos könyv verzió itt (Kaszás Attila előadásában)

Mátyás király ábrázolása a Thuróczi-krónikában

Amikor László király meghalt, ala­posan megijedtek azok az urak, akik Hunyadi László halálát okozták. Hogyne ijedtek volna meg, amikor Szilágyi Mihály nagy sereggel köze­ledett Buda felé. Pedig Szilágyi Mi­hályt nem a bosszúállás szándéka vezette, ő ennél többre vágyott: a trónt akarta megszerezni unokaöccsének, Hunyadi Mátyásnak. Amikor Szilágyi Mihály a fegyve­res sokasággal Pest városába érke­zett, az isteni akarat csodálatos jele­ket mutatott. Azon az éjszakán, ab­ban a hideg télben minden csillag fényesen ragyogott az égen. A Duna vize pedig olyannyira befagyott, hogy a jég hátán úgy járhattak, mint a sík mezőn.

Reszkettek is az urak a budai vár­ban, mert Pest felől akadálytalanul fel lehetett vonulni a várba. Ha most Szilágyi Mihály bosszút forral, vége az életüknek.

Szilágyi Mihály azonban meg­üzente az uraknak, hogy nem áll bosszút Hunyadi László haláláért. Erre az urak felbátorodtak, levonul­tak Pest városába, hogy tárgyaljanak a királyválasztásról. Ott sokat tár­gyalni nem kellett, mert a közne­messég sokasága állott a Duna jégén, és mind Hunyadi Mátyást éltette. A gyerekek pedig ezt a dalt énekelték a pesti utcákon:

Mátyást mostan választotta

Mind ez ország királyságra,

Mert ezt Isten adta nékünk

Mennyországból oltalmunkra.

Ezen a napon is csoda történt: a választás híre még ki sem szivárgott, de a pesti nagytemplomban már fel­hangzott a hálaadó ének.

Amikor az egész nép megtudta, hogy Mátyás lett a király, mindenki nagy örömmel ujjongott. Minden templomban meghúzták a harango­kat, harsogtak a kürtök, szóltak a sí­pok, és olyan nagy hangon énekelt mindenki, hogy megtelt azzal a leve­gőég.

A választás éjszakáját annyi mág­lya világította meg, hogy az emberek azt hitték, a csillagok szálltak le az égboltról. Soha még királyválasztás ennyi örömmel, ennyi dicsőséggel nem történt.

De nemcsak Magyarországon örültek ennek a választásnak! Er­délyben még nagyobb volt az öröm, mert a Hunyadiak onnan származ­tak, s maga Mátyás Kolozsvár váro­sában született. Ezért aztán Szilágyi Mihály, aki az egész választást ren­dezte, a választás után levelet küldött az erdélyi uraknak. Azt írta a levél­ben:

„Ti láttátok a fenséges Mátyás urat, amikor megszületett, szemetek előtt nevelkedett, ezért magatokénak nevezhetitek.” Örült egész Magyar­ország, vele örvendezett szép Er­délyország, amiért a törökverő Hu­nyadi János fiát, az ifjú Mátyást ki­rállyá választották.
[ In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. Korona Kiadó, Bp.1994. 127-129. o.]

Záh Felicián merénylete

Orlai Petrich Soma: Záh Felicián merénylete

            1330 tavaszán a béke és nyugalom csendjét az a hír verte fel, hogy Ká­roly király és családja ellen véres merényletet követtek el. A királyi család április 17-én a visegrádi kas­télyban éppen ebédhez ült néhány udvari ember társaságában, mikor Záh Felicián, a királyné egyik ud­varhölgyének apja az ebédlőbe sur­rant, és kardját kirántva a király fejé­hez sújtott. A dühöngő aggastyán támadása elől Károly hirtelen lebukott, s így a csapás csak egyik karját érte. Tövéből lemetszette viszont a királyné jobbjának négy ujját, aki férjét akarta védelmezni. Felicián ezután a gyermekekre vetette magát, de csak Lajos hajából sikerült egy fürtöt levágnia; halálos csapását a kisfiúkat védelmező nevelők fogták fel.

Körösfői-Kriesch Aladár: Zách Klára az udvarban

A vérengzésnek az egyik étekhor­dó, Sándor fia János vetett véget. Tőrével leszúrta Feliciánt, akit az­után az udvari nép alaposan össze­kaszabolt. „A fejét Budára küldték, két kezét és lábát pedig más váro­sokba." A merényletet irgalmatlan bosszú követte. A merénylő fiát lófarokhoz kötve vonszolták halálra, idősebb lányát lefejezték, a fiata­labbnak, a hajadon Klárának „orrát meg ajkait csúful megcsonkították, úgyhogy a fogai kilátszottak, és ke­zéből nyolc ujjat levágtak, majd sok város utcáin és terein végighurcolták lóháton, és kényszerítették, hogy e szavakat kiáltsa:

- Így lakoljon, aki hűtlen a király­hoz!"

Körösfői-Kriesch Aladár: Záh Klára kiterítése

Ezzel azonban az ügyet még nem tekintették lezártnak. A 24 legtekin­télyesebb országnagy ítélete szerint Záh egész nemzetségét bűnösnek nyilvánították. Tagjait „hetedízig­len" vagyonelkobzással és örökös szolgasággal, harmadízben - tehát a dédapa testvéreinek leszármazóin - belül halállal sújtották. Úgyszintén halálbüntetést mértek ki Felicián közvetlen nőági rokonaira: vejeire, unokáira, nővéreire és azok minden utódára. A merényletet követő iszonyú megtorlás örökre foltot ejtett Károly uralkodói hírnevén.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. Korona Kiadó, Bp.1994. 105-107. o.]

Olümpia Kr. e. 480

Birkózás

MIKOR MENJÜNK? A legújabb számolószerkezetekkel felszerelt olvasók már bizonyára tudják, hogy olimpiai évben járunk, pontosabban a 75. Olimpia évében. Így hát augusz­tusban a Peloponnészoszi-félszigeten található Olümpia lesz a hely, ahol egyszerűen minden­kinek ott kell lennie és megmu­tatnia magát. Sőt akár a versenyeken is részt lehet venni, természetesen csak a férfiaknak! Nehagyja, hogy olyan apróságok, mint a küszöbön állóperzsa invázió elvegye a kedvét! Nem zavartatják magukat a szervezők sem, akik az Olümposzi Zeusz tiszteletére már az elmúlt 296 évben megrendezték a játékokat - legalábbis minden negyedik évben. Zeusszal a show nem maradhat el!

Jöjjön hát mindenki - min­den hellén legalábbis, éljen bármelyik poliszban, a görög világ bármelyik szegletében, mert ez az egyetlen és a legcsodálatosabb pánhellén fesztivál. A helyszín pedig a Peloponnészosz máskor elha­gyatott északnyugati vidéke, amely megtelik élettel ezekben a hetekben.

Ökölvívás

MIT VIGYÜNK MAGUNKKAL?

Semmiképpen se induljon sok csomaggal - egy barbár úton­álló egy életre el tudja venni az ember kedvét az utazástól (vagy ha már itt tartunk, magát az életét is elveheti). Sőt a legjobb, ha eleve visz magával egy barbár rabszolgát, aki szavatolja személyes biztonsá­gát - és kényelmét. Egyébként a játékok idején szent béke van érvényben, hogy az utazók háborítatlanul juthassanak

a helyszínre. Vagy legalábbis nagyjából háborítatlanul. Az évek során igazán kevés látogató halálát jegyezhettük fel az ide vezető úton.

KÖLTSÉGEK

Diszkoszvetés

Nem lesz szüksége sok kész­pénzre, az ünnepség napjaira öt-öt drachma bőven elég kell legyen. És nem is feltétlenül pénzérméket érdemes hozni­ - és ha már szóba került: vigyáz­zon a simlis pénzváltókkal is! Jobban jár, ha veretlen ezüstöt vagy más elcserélhető árukat hoz magával, így egyszerűen adhat áldozati ajándékokat az isteneknek a jó szerencséért, vagy éppen vehet magának jó minőségű ivóvizet.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

 

Nincs az a pénz, amiét ötcsil­lagos elhelyezést lehetne sze­rezni, hacsak az ember nem VIP-vendég,valamilyen követ vagy hasonló. Ne feledje, akár 40000-en is összezsúfolódhatnak ilyenkor a környéken,ráadásul a legnagyobb nyári hőségben. Nincs mit szépíteni, a szagra jobb nem is gondolni. Úgyhogy bármit is tesz, mindig legyen önnel arüballosza (par­fümös-flaska) vagy legalább egy szivacs.

Az olümpiai liget "tervrajza"

KIKAPCSOLÓDÁS

De ne féljen, bőséges kárpótlásra számíthat a kényelmet­lenségekért. Az ünnepségekre érkező utcai árusoknál a környék összes finomságát és alkoholos nedűjét megkaphatja, de azok sem csalódnak, akik - hogy is mondjam - még szaftosabb szórakozásra vágynak. (Amikor azt mondtam, a nők ki vannak tiltva, termé­szetesen csak a szabad hellén asszonyokról és leányokról beszéltem.)

LÁTNIVALÓK ÉS AKTÍV PIHENÉS

Az olvasók közül talán néha­nyan jártak már Olümpiában a holtszezonban. Ők igencsak meg fognak lepődni. Nem mondom, az épületek egy része bármelyik évszakban varázslatos látványt nyújt - itt van például a Héra-templom (de csak én gondolnám úgy, hogy szinte könyörög egy Zeusz­-templomért maga mellé?), és jó néhány fantasztikus szo­borban is gyönyörködhetünk. De az igazat megvallva eze­ken kívül elég korlátozottak, a lehetőségeink: esetleg út mu­tatást kérhetünk a Zeusz-jósdától vagy leróhatjuk kegyes tiszteletünket a számos hős és istenség előtt, akiknek szentélyük vagy oltáruk van a környéken.

SZÓRAKOZÁS ÉS (A) JÁTÉKOK

De négyévente, a nyári napfordulót követő második telihold idején az atlétákhoz hasonlóan maga Olümpia is mindent belead. Ha kicsit korábban érkezik, láthatja az atlétákat edzés közben, akik reménykednek, hogy a nagy napon is elindulhatnak választott ver­senyszámukban.

Futás

A teljes programban van rövid- és középtávfutás, a „nehéz" versenyszámok: boksz, birkózás, szabad küz­delem; ügyességi számok, mint a diszkoszvetés, gerely­hajítás és távolugrás. A ver­senyzők teljesen meztelenül mérik össze erejüket - a güm­naszion szó is annyit jelent „meztelen edzőhely". És mindennek tetejébe még ott vannak a lovas számok is: lóverseny, szamár vontatta és lovas kocsiverseny. Egy kis szerencsével még egy lát­ványos balesetnek is szemta­núja lehet.

Természetesen a lovas szá­mok a gazdagokról szólnak, akik szponzoráljak a kocsikat, a lovasokat és a hajtókat. Ők maguk személyesen nem ver­senyeznek, de a dicsőség az övék. A szegényebbek inkább futásban vagy bokszban szere­pelhetnek jól, és később szép pénzeket kereshetnek hírne­vükkel.

Az ókori Forma-1: fogathajtás

Mert az olümpiai győzte­sek csupán szimbolikus díjat, egy babérkoszorút nyernek. A nép viszont hősként tiszteli őket. Ha meg akarja érinteni az újdonsült félisteneket, akkor menjen el a Zeusz hatal­mas terméskő oltáránál ren­dezett, állatáldozatokkal megbolondított népünnepélyre,amely az egész esemény lényegét, az istenek és az emberek közti kommuniká­ciót jelképezi.

UTAZÁS

Amikor hazaér - néhányan szekéren, a szerencsés kevesek lóháton, de a legtöbben gyalog teszik meg az utat - emberfe­letti hősként emlékezhet a ver­senyzőkre, még akkor is - vagy akkor leginkább - ha nem élték túl mondjuk a szabad küzdel­met vagy más veszélyes számot. Errosthe (jó utat)!

Az olümpiai liget ma

 [In: BBC History]