Periklész

 -jelleme-

Arcának soha el nem mosolyodó szigorúsága, nyugodt járása, köpenye ráncai­nak gondos elrendezése, amit beszéd közben nem rontott el semmi indulat­kitörés, méltóságteljes hanghordozása s más ilyen tulajdonságai mindenkire mély hatással voltak. Egy alkalommal sürgős tennivalója akadt az agorán. Egy utálatos, piszkos beszédű ember mellészegődött, és egész nap gyalázta, minden rosszat elmondott róla, de ő egyetlen megjegyzés nélkül tűrte, némán tűrte. Estefelé szép csendesen hazaindult, de szidalmazója akkor sem maradt el mellőle. Már besötétedett, úgyhogy mielőtt bement házába, szólt az egyik szolgájának, hogy fogjon lámpást, és kísérje haza az illetőt.

Elmondhatjuk róla, hogy bármily naggyá és gazdaggá tette is Athént, és bármennyire hatalmasabb volt sok királynál és zsarnoknál, akik még gyermekeiket is dúsgazdaggá tették, ő egyetlen drakhmával sem gyarapította apjától örökölt vagyonát.

Nem kevesebb, mint tizenöt éven át megszakítás nélkül övé volt a hata­lom, és minden évben újra vezérnek választották. Ez alatt az idő alatt soha nem hagyta magát megvesztegetni, de azért nem hanyagolta el saját vagyonát sem.

Állami juttatások rendszeréhez folyamodott. Így azután a színházi pén­zekkel, a törvényszéki napidíjakkal s a más címen kifizetett összegekkel és közsegélyekkel megnyerte magának a népet.

-Mire használta Athén a szövetségesei pénzét?-

A Periklész által emelt templomok és középületek pompája önmagában is bi­zonyítja, hogy nem üres szóbeszéd Görögország egykori mesébe illő hatalma és gazdagsága: ez szerezte a legtöbb örömet az athéniaknak, ez ragadta meg leginkább a népeket, mégis ezt az intézkedését ócsárolták és rágalmazták a népgyűléseken a legjobban.

Azt kiáltozták, hogy a nép rossz hírbe kerül, mert Déloszból elhozatta és saját céljaira használta fel a görögök közös kincsét. „A görögökön súlyos sé­relem esett - így szóltak-, és nyilván zsarnoki tettnek kell minősíteniük, ami­kor azt látják, hogy mi, athéniek, a tőlük háborús célra kicsikart pénzeken, miként drágakövekkel teleaggatott hiú nőszemélyt, saját városunkat cicomáz­zuk s ékesítjük fel szobrokkal és sok ezer talentumba kerülő templomokkal.”

Periklész felvilágosította a népet, hogy ezekkel a pénzekkel nem kell el­számolniuk a szövetségeseknek, hiszen ők harcolnak helyettük, és ők tartják távol a barbárokat. A szövetségesek egyetlen lovat, hajót vagy katonát sem adtak nekik, csak pénzt; a pénz pedig nem azé, aki adja, hanem aki kapja, fel­téve, hogy elvégzi azt, amiért kapta. Minthogy pedig a város bőven el van lát­va a hadviseléshez szükséges dolgokkal, a felesleget olyasmire kell fordítani, amiből a városra örök dicsőség származik.

Így emelkedtek a nagyszerű, utánozhatatlan szépségű épületek, s az al­kotó művészek versengve múlták felül önmagukat terveik tökéletes kivitelében, de minden másnál csodálatosabb volt a gyorsaságuk.

(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)