Korona és kard

Erőskezű, éles eszű uralkodó volt András király, de amikor a betegség gyötörni kezdte, mindenütt ellensé­get szimatolt, még a rokonaiban sem bízott. Különösen attól tartott, hogy halála után Béla herceg foglalja el a trónszéket, pedig ő fiát, Salamont koronáztatta királlyá.

Az udvari besúgók, akiket nap­jainkban oly sokra becsülnek, csak növelték a király gyanakvását. Egyre azt mondogatták a királynak:

- Salamon csak akkor uralkodhat, ha felséged Béla herceget megöleti. A besúgók Béla herceget is felke­resték. Neki meg azt mondták:

- Addig szerezd meg a trónszéket, amíg Salamon kisfiú, az apját meg betegség gyötri.

Ezután a király és a herceg Vár­konyba mentek. A király jól tudta, hogy Salamon nem uralkodhat a herceg akarata ellenére, ezért két hí­vét tanácskozásra szólította, és azt mondta nekik:

- Próbára teszem a herceget, és megkérdem tőle, hogy a koronát akarja-e vagy a hercegséget. Ha a herceg jó békével a hercegséget kívánja, ám legyen. De ha a koronához nyúl, mindjárt ugorjatok fel, és Béla herceget nyakazzátok le!

A főemberek megígérték, hogy megteszik. András király pedig, aki ágyban fekvő beteg volt, maga elé tette a koronát egy vörös kendőre, és melléje helyeztette a kardot, amely a hercegséget jelentette.

Amíg ezt tárgyalták, azalatt Mik­lós, a hírvivők ispánja, aki az ajtót őrizte, és a küszöbnél állott, mindent meghallott.

Amikor a herceget a királyhoz be­hívták, és az ajtón belépett, gyorsan odasúgta neki az ispán:

- Ha kedves az életed, válaszd a kardot! - Ennél többet nem mond­hatott.

A várkonyi találkozó a Képes Krónikában

Amikor a herceg belépett, és meglátta a koronát meg a kardot a király előtt, nagyon elcsodálkozott.

A herceg leült, a király pedig fel­emelkedett az ágyban, és így szólt: - Herceg! Én megkoronáztam a fiamat, de nem nagyravágyásból, hanem az ország békessége kedvéért. De neked szabad akaratod van: ha akarod a királyságot, vedd a koronát,

ha a hercegséget, vedd a kardot. Az egyiket engedd át a fiamnak, mert a korona igazság szerint a tiéd.

Mindjárt megértette a herceg az ispán szavait, és így szólt:

- Hadd legyen a fiadé a korona, hiszen már fel is kenték királlyá, és add nekem a hercegséget. - Ezekkel a szavakkal a kardot mindjárt elvette. Ekkor a király a herceg lábához hajolt - ami ritkán történt meg. Azt hitte, hogy a herceg együgyűségből engedte át a koronát az ő fiának, pe­dig Béla félelemből tette.

A Mondák a magyar történelemből kapcsolódó része az alábbi linken érhető el: