Lehel kürtje

I. Konrád császár uralkodása alatt történt, hogy a magyarok Németországot erősen feldúlták.

De amikor Augsburg városához érkeztek, ott erős ellenállásra találtak, mert Ulrik püspök és a sváb urak csapatai vitézül szembeszálltak velük. Pedig a magyarok ezt a várost mindenképpen el akarták foglalni.

A város lakói pedig követeket küldtek a császárhoz, és megüzenték neki, hogy erősen szorongatják őket a magyarok. Konrád császár nem is váratott magára: nagy sereggel indult a város felmentésére.

A magyarok pedig vigyázatlanok voltak, ezért a német és olasz hadsereg váratlanul rohanta meg őket. Még menekülni se bírtak, mert a támadó seregek a Lech folyónak szorították őket, az pedig az esőzések következtében erősen megáradt. A folyó partján az ellenség a magyarokat megszorította, egy részüket kegyetlenül meggyilkolta, másokat pedig fogságba vetett.

Fogságba ejtették ezen a helyen Lehel és Bulcsú kapitányt is. Mindjárt a császár elébe vezették őket. A császár megkérdezte a vezérektől, ugyan miért olyan kegyetlenek a keresztényekkel szemben. Erre így feleltek:

– Mi vagyunk a magasságos istennek bosszúállása, ő küldött rátok ostorul.

 A császár pedig így szólt:

– Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyent akartok. Lehel így felelt neki:

– Hozzák ide a kürtömet, előbb megfúvom, aztán válaszolok. Odahozták a kürtjét, ő pedig közelebb lépett a császárhoz, mintha a kürt fúvására készülne, és a császárt a kürttel olyan erősen homlokon vágta, hogy attól az egy csapástól a császár meghalt.

Lehel azt mondta:

– Előttem jársz, és szolgám leszel a másvilágon!

Ugyanis a szittyáknak az a hite, hogy akiket életük folyamán megölnek, azok a másik világban nekik szolgálni tartoznak.

(A Képes Krónika nyomán Lengyel Dénes)

Az atlanti charta (1941.augusztus 12.)

Az Egyesült Államok elnökének és Nagy-Britannia miniszterelnökének közös nyilatkozata

Sir Winston Churchill

Az Egyesült Államok elnöke és Churchill miniszterelnök, mint Őfel­sége egyesült királyságbeli kormá­nyának képviselője, találkozván egy­mással, helyénvalónak találják, hogy kinyilvánítsák országaik nemzeti politikájának bizonyos közös alapelveit, amelyekre a világ jobb jövőjébe ve­tett reményüket alapozzák:

Először, országaik nem töreked­nek semmiféle területi vagy egyéb növekedésre.

Másodszor, nem kívánnak sem­miféle olyan területi változásokat amelyek nem egyeznének meg az ér­dekelt népek szabadon kifejezett óhajával.

Harmadszor, tiszteletben tartják minden nép jogát arra, hogy megvá­lassza azt a kormányformát, amely alatt élni akar; kívánják továbbá, hogy állítsák vissza mindazoknak a népeknek szuverén jogait és önkor­mányzatát, amely népeket ettől erő­szakkal megfosztottak.

Negyedszer, fennálló kötelezett­ségeik kellő tiszteletben tartása mellett arra törekednek, hogy minden állam, legyen az nagy vagy kicsi, győztes vagy legyőzött, egyenlő fel­tételekkel vegyen részt a világkeres-kedelemben és jusson hozzá a vi­lág nyersanyagforrásaihoz, amelyek­re gazdasági virágzásához szüksége van.

Ötödször, azt kívánják, hogy gaz­dasági téren megvalósuljon min­den nemzet legszorosabb együttműködése abból a célból, hogy mindannyiok számára biztosítsák a jobb munkakörülményeket, a gaz­dasági haladást és a szociális biz­tonságot.

Franklin Delano Roosevelt

Hatodszor, remélik, hogy a náci zsarnokság végleges szétzúzása után olyan békét teremtenek, amely min­den nemzet számára lehetővé teszi, hogy saját határain belül biztonság­ban éljen, és amely biztosítékot nyújt arra, hogy minden ember minden országban félelem és szükség nélkül élhessen.

Hetedszer, egy ilyen békének minden ember számára lehetővé kell tennie, hogy akadály nélkül kel­hessen át a tengereken és az óceá­nokon.

Nyolcadszor, meg vannak győ­ződve arról, hogy a világ valamennyi nemzetének gyakorlati vagy eszmei okokból el kell jutnia odáig, hogy lemondjon az erőszak alkal­mazásáról. Mivel a jövő békésen nem tartható fenn, ha azok a nem­zetek, amelyek határaikon kívül tá­madással fenyegetnek vagy fenye­gethetnek, továbbra is rendelkez­nek szárazföldi, tengeri és légi fegyverzettel, meg vannak győződve ar­ról, hogy addig is, amíg az általá­nos biztonság szélesebb és állandó rendszerét meg nem teremtik, lé­nyeges követelmény ezeknek a nem­zeteknek a lefegyverzése.

Hasonlóképpen támogatni és elő­segíteni fognak minden egyéb olyan gyakorlati intézkedést, amely csök­kenti a békeszerető népekre neheze­dő fegyverkezés nyomasztó terhét.

Prince of Wales csatahajó, amelyen a nyilatkozat született

Két monda II. Józsefről

(az első olvasmány hangoskönyv formában meghallgatható a cím linkjére kattintva)

József főherceg és az egriküldöttség

Mária Terézia családja körében

Éles eszű, dacos, erős akaratú ifjú volt József főherceg, aki később II. József néven lépett a trónra. Alighogy felserdült, máris uralkodni vágyott, kemény szóval bírálta édesanyja, Mária Te­rézia tanácsosait, ezek meg erősen tartottak tőle, és amikor csak lehetett, borsot törtek az orra alá. De a főherceg se hagyta magát: olykor még az édesanyjának is ellene mondott, mindenben a maga meggyőződése szerint határozott, és amit feltett magában, azt keresztül is vitte.

Történt egyszer, hogy Egerből egy népes küldöttség érkezett Bécs városába. Csupa ősz öregemberből állott, a legidősebb több mint százesztendős, a legfiatalabb, ha ez még fiatalság, kilencven­hat éves. Ugyan miért tették meg gyalog ezt a hosszú utat ezek az ősz öregemberek?

Mária Terézia korában a vallási felekezetek erősen torzsalkod­tak egymással, a római katolikus egyház gyakran visszaélt a ha­talmával, s ahol lehetett, a többi felekezetet elnyomta. Így történt ez Egerben is: a nagy hatalmú Barkóczy Ferenc egri püspök az ott lakó szerbeket, akiket akkor rácoknak neveztek, katolikus vallásra akarta téríteni, és szembe találta magát Vítkovics József­fel, a rácok görög katolikus papjával. Egyik se engedett, és ennek az lett a vége, hogy Vitkovics Józsefet letartóztatták, Budára vit­ték, és ott börtönbe zárták.

Rác népviseletben

Várták, egyre várták az egri hívek, hogy majd csak kiengedik papjukat a börtönből, de bizony hiába várták. Erre Vitkovics Péter, a derék pap édesapja összehívta az öregeket, és azt mondta nekik:- Kenyerünk javát megettük, mindig becsületben éltünk, men­jünk fel Bécs városába, boruljunk le a királynő előtt, és kérjük meg illő tisztelettel, hogy bocsássa szabadon a fiamat, az egri rácok papját!

- Úgy legyen! - mondták erre az öregek, azzal feltarisznyáltak, elbúcsúztak a családtól, és elindultak Bécs városába - gyalog­szerrel.

Hosszú-hosszú vándorlás után végre megérkeztek Bécsbe, ott aztán megtudták, hogy tovább kell menni még onnan is, mert a királynő a közeli kastélyában, Schönbrunnban tartózkodik.

Odavánszorog a sok öreg a schönbrunni park kapujához, s kezdi kérlelni a kapuőrt, engedje be őket, hadd boruljanak le a királynő lába elé. Hiszen kérlelhették, könyöröghettek, mert a kapuőrnek kiadták a parancsot, hogy a királynő senkit se fogad, s a szolgalélek nem gondolt se az öregséggel, se a fáradtsággal, egyedül csak a parancsot hajtogatta: senki se léphet be a schönbrunni palotába.

A schönbrunni kastély kortárs festményen

Keserves sírással, nagy könnyhullatással fordultak vissza az öregek, és már indultak is, hogy Egerbe hazatérjenek. Ahogy mennek Bécs felé, szembevágtat velük egy ifjú hófehér paripán. József főherceg tért vissza a lovaglásból, s amint az öregeket meg­pillantotta, visszafogta paripája száját, megállott, és azt kérdezte az öregektől:

- Ugyan mi járatban vannak? Miért eresztették búnak a fejü­ket?

Akkor Vitkovics Péter, az elfogott pap édesapja előállott, és azt mondta a főhercegnek:

- Nagy jó uram, az én fiam Eger városában a rácok papja. A püspök úr elfogatta, börtönbe záratta. Most azért indultunk útnak, hogy Mária Terézia királynőt megkérleljük, engedje sza­badon a papunkat. De bizony nem bocsátottak a királynő elé, ezért búsulunk, ezért búslakodunk.

- No, ezért egyet se búslakodjanak - mondta nekik a főherceg -, majd én eligazítom a dolgot.

Azzal leszállt a lováról, és megindult gyalog az öregekkel egye­nesen a schönbrunni park felé.

Az öregek nem tudták mire vélni a dolgot, és nagyon tartottak tőle, hogy a goromba kapuőrző ismét visszaküldi őket. Nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy a kapuőr alázatosan tiszteleg annak a fiatalembernek, aki közöttük masírozik. Még csak akkor lepődtek meg igazán, amikor József főherceg bevezette őket az édesanyja, Mária Terézia elé, és maga támogatta a kérésüket.

A királynő teljesítette a kérést, az öregek pedig boldogan siet­tek hazafelé. Amikor Budára érkeztek, ott már várta őket a pap­juk, mert Vitkovics tisztelendő urat a királynő parancsára rögtön szabadon bocsátották.

(In: Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége. Móra Kiadó, Bp., 1977. 68-70. o.)

II. József elvei

A jobbágyok, a parasztok szívükbe zárták azt a különös császárt, aki egyszerű ruhában járt, meghallgatta a szegény ember pana­szát, s ha lehetett, pártját is fogta az urakkal szemben. De akit a szegények, az egyszerű emberek szeretnek, azt a hatalmasok min­dig gyűlölik. II. Józsefet a magyar nemesek kalapos királynak csúfolták, a bécsi urak és asszonyságok pedig eleinte Mária Teré­ziának árulkodtak róla, később titkon gúnyolódni kezdtek. Sőt amikor észrevették, hogy a császár ezt is eltűri, gyalázkodó ver­seket, röpiratokat írattak ellene.

A császár tisztelte a szabad szó jogát, nem törődött se a magyar nemes, se a bécsi tanácsos gúnyolódásával. De mikor a birodalom kormányzásáról, az elvekről volt szó - ő sem tűrt tréfát, de még ellentmondást sem!

Egyszer felkereste egy előkelő bécsi úrhölgy, és kérte a császárt, léptesse elő soron kívül az ő két fiát.

Megharagudott erre a császár, és azt mondta a hölgynek:

- Asszonyom, én a nők társaságát csak pihenésül keresem, és elveimet a szép nemnek soha fel nem áldozom. Az ön két fia kö­zül az idősebb is csak húszéves, és már kapitány, az ifjabb kano­nok. Mit akar még? Talán bizony az egyiknek hadvezérnek, a másiknak püspöknek kellene már lenni? Őszinteség az udvarnál, szigor a táborban, komolyság keménység nélkül, nagylelkűség gyöngeség nélkül, igazság mindenben. Ezek az én elveim, asszo­nyom.

(In: Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége. Móra Kiadó, Bp., 1977. 78. o.)

Schönbrunn ma

A Napkirályról

XIV. Lajos

Törvényül szabtam magamnak, hogy a munkával töl­tött magányos órákon kívül rendszeresen, napjában kétszer, két vagy három órán át dolgozom különböző személyekkel. [...] ettől fogva éreztem, hogy király va­gyok, és királynak születtem. [...] A királyoknak mindenekelőtt a józan észre kell hagyatkozniuk, ily mó­don magától értetődő természetességgel rátalálnak a helyes útra. [...]

Mind a négy államtitkárnak megparancsoltam, hogy ezentúl semmit alá ne írjanak, míg be nem számoltak róla, s ugyanígy a pénzügyi főintendáns se. Elrendel­tem, hogy semmiféle pénzügyi intézkedés se történjen anélkül, hogy fel ne jegyezzék abba a kis könyvecské­be, amelyet mindig magamnál hordok [...].

[...] rendre, rangra való tekintet nélkül lehetővé tet­tem minden alattvalóm számára, hogy személyesen vagy folyamodvány útján bármikor megkereshessen. [...] Ily módon minden részletre kiterjedően értesül­tem népem állapotáról, mindannyian érezték, hogy gondom van rájuk, és így megnyertem szívüket. [...]

[...] annak érdekében, hogy a legfőbb hatalmat csakis én tartsam a kezemben, úgy döntöttem, hogy minisztereimet időről időre - amikor a legkevésbé számítanak rá - magamhoz rendelem, és részletesen kikérdezem. Mindezt azért, hogy megértsék: ezt tulaj­donképpen bármikor és bármilyen ügy kapcsán meg­tehetem. [...]

Igen nehéz megmondani, fiam, hogyan kell kivá­lasztani a különböző minisztereket. [...] Szükségszerűen azok közül választunk, akiket a véletlen hoz elénk, akik már valamilyen tisztséget viselnek, illetve születésük vagy becsvágyuk révén közvetlen köze­lünkbe jutottak. [...]

(XIV. Lajos fia számára írt emlékirataiból, 1661)

Versailles-i palota

Meg kell vallani, a király tehetsége a közepesen alul maradt, de leg­alább fejlődőképes volt. Szerette a dicsőséget, becsülte a rendet és a törvényt. Természetes ész, mérték­letesség, titoktartás jellemezte, ural­kodott nyelvén és mozdulatain [...].

Gyermekkorában elhanyagolták [...] Éppen csak, hogy valamennyi­re írni-olvasni tanították. Oly tu­datlanságban hagyták, hogy soha életében nem ismerte a történelem legfontosabb eseményeit, pénzügy­tant, jogot. Ez volt az oka annak, hogy gyakran a nyilvánosság előtt is a legképtelenebb baklövéseket követte el [...].

Bámulatos könnyedséggel hitt el minden hízelgést. [...] Rendkívüli tekintélyük és befo­lyásuk [volt] azoknak, akik állan­dóan ott lehettek a király személye körül. A miniszterek például nap-nap után a király elé járulhattak. Nem kellett külön kihallgatást kér­niük, jöhettek, amikor akartak, és négyszemközt adhatták elő mon­danivalóikat.. [...]

[...] Mindenhol pontosan, a meg­adott időben jelent meg. Röviden és világosan adta ki parancsait [...] Ugyanilyen rendszeres volt minden egyéb dolgában is, és ennek köszön­hette, hogy olyan kifogástalanul szolgálták ki. Ez a pontosan beosz­tott életmód végtelenül megkönnyítette udvaroncai feladatát [...]

A "Napkirály"
XIV. Lajos, mint Phoibosz Apollón (azaz napisten)

Hasonlíthatatlan és utolérhetet­len volt ünnepségeken, parádékon [...] Legapróbb mozdulata, járása, tartása, egész külső megjelenése fi­nom, előkelő, nagyvonalú és fensé­ges, de amellett egészen természe­tes volt. Egész alakja, megjelenése, mintha csak erre a szerepre szánta volna. Ez és a megszokás segített. Komolyabb alkalmakkor, külföldi követek fogadásakor, ünnepsége­ken, mindenkire mély benyomást tett [...] Jelenléte mindenhol csen­det, hódolatot, néha félelmet parancsolt. Mindenekfelett szerette a szabad levegőt, a játékot. Jól tán­colt, kitűnő labdajátékos volt. Még öregségében is jól ülte meg a lovat. Szerette, ha a többiek is ügyesség­gel és szép mozdulatokkal tüntet­ték ki magukat. A céllövésben sen­ki nem érte utol. Szerette a pompás, nagy kutyákat, mindig hetet-nyolcat tartott a lakosztályá­ban, és maga etette őket, hogy meg­ismerjék. [...]

Szerette mindenben a pompát, a nagyszerűséget, a pazar bőséget. Ízlését kiszámítottan és szándéko­san terjesztette el egész udvarában. Aki meg akarta nyerni jóindulatát, mindenét eltékozolta az asztal örö­meire, ruhára, fogatokra, kasté­lyokra, szerencsejátékokra. Ilyes­mikre gyakran fel is szólította egyiket-másikat. És, miközben a luxust, a pazarlást valósággal becsü­letbeli kérdéssé, sokaknak egyenesen kötelességévé tette, sorra tette tönkre a főnemesi családokat, míg végül egyes-egyedül csak az ő ke­gyétől és irgalmától függtek. Gőgjét és becsvágyát kielégítette ez a ra­gyogó, tündöklő udvar [...]

(Saint Simon herceg emlékirataiból)

Kérdések az olvasmányhoz:

1. Mit tartott XIV. Lajos a legfontosabb uralkodói feladatainak?

2. Miben változtatott az elődeihez képest az uralkodásban?

3. Milyen erényei és hibái voltak XIV. Lajosnak?

4. Kikkel vette magát körül a király a második beszámoló szerint? Kikre hallgatott?

5. Mely tudományokban való jártasságot tartotta fontosnak a második beszámoló szerzője? Miért?

Az angolokról

Az angolok jellemzése

Időtlen idők óta jó minőségű ruhákat hordanak, beszédükben pedig mód­felett udvariasak. [...] Udvarias társalgásukat még az a hihetetlenül meg­lepő gesztus is kíséri, hogy miközben egymáshoz beszélnek, fejüket e tisztelet jeléül fedetlenül hagyják. Az angolok jó értelmi képességgel van­nak megáldva, s gyorsak mindenben, amiben elméjüket próbára teszik. A papság kivételével azonban csak kevesen szentelik magukat a betűk tudományának [...]. Tanulási lehetőségeik igen jók, mivel a királyságban két egyetem is működik, egy Oxfordban és egy Cambridge-ben. Az egye­temen belül több kollégiumot alapítottak, hogy a szegény diákoknak is le­gyen hol tanulniuk. [...]

Az egyszerű emberek kereskedéssel, halászattal vagy hajózással foglal­koznak, kereskedelmi tevékenységükben pedig annyira igyekvőek, hogy nem félnek uzsorakamatra sem szerződést kötni. [...]

A vonzalom hiánya náluk jól látható gyermekeik iránt táplált érzelmeik­ben is. Hét, vagy legfeljebb kilencéves korukig tartják őket otthon, majd a fiúkat és a lányokat is kemény szolgálatra küldik más emberek házába, általában további hét vagy kilenc évig. Mindezt tanoncidőnek nevezik, ami alatt a gyerekeknek a legalantasabb munkákat kell elvégezniük. Nagyon kevés kivétel van ez alól, mivel még a gazdagok is elküldik gyerme­keiket más házába, cserébe pedig idegen gyerekeket kapnak, hogy azok náluk szolgáljanak. Arra a kérdésre, hogy miért ez a nagy szigor, azt vála­szolták, hogy így gyermekeik jó modort tanulhatnak. Én azonban úgy gondolom, hogy mindezt saját kényelmük érdekében teszik, ugyanis az idegenek sokkal jobban kiszolgálják őket, mint saját gyermekeik. Mind­emellett az angolok ínyencek, és természetüknél fogva fösvények, ma­guknak a legízletesebb ételt is megengedik, míg háztartásuknak a legdur­vább kenyeret, a legrosszabb sört és a vasárnap sütött hideg húst adják egész hétre, igaz, ebből bőségesen ehetnek. [...]

[...] az angolok jóval gazdagabbak bármely más európai ország népénél. [...] Gazdagságukat elsősorban a termőföld jó hozamának köszönhetik, a bor kivételévél semmiféle, a megélhetésükhöz szükséges dolgot nem hoz­nak be külföldről. Az ón értékesítése is sok pénzt fial a királyságnak, de még több haszon származik az igen drága és Európa-szerte jó hírnévnek örvendő, nagy mennyiségű gyapjú eladásából. Hogy a beáramlott aranyat és ezüstöt az országban tartsák, hoztak egy törvényt, ami már régóta ér­vényben van, miszerint mindennemű pénz, arany- vagy ezüsttál kivitele az országból súlyos büntetést von maga után.

(Egy velencei küldöttség követi jelentéséből, 1500 k.)

Bekerítésekről

[...] Az utóbbi időben sok hűbérurunk - nem törődve sem Isten­nel, sem az ország szükségleteivel és érdekével, sem annak védelmével - sövénnyel, árokkal és más módokon bekerítette birodal­munk, Anglia számos városát, falvát és több más települését, ahol korábban számos alattvalónk élt, használta és évről évre művelte a földeket, s háztartást vezetett; és kilakoltatták és elűzték ezen alattvalóinkat birtokaikról és gaz­daságaikból, és mind a fent emlí­tett házak, városok és falvak körül lévő területeket, mind a hozzájuk tartozó mezőket és szántóföldeket legelővé alakították, hogy ott saját hasznukra és előnyükre birkákat és más állatokat legeltessenek; és egyes szántóföldeket, legelőket és erdőket hatalmas, tágas parkká alakították át, hogy ott a vadak szabadon tenyészhessenek, miál­tal a mondott városok, falvak és más települések nemcsak hogy el­néptelenedtek, de az ott lévő há­zak és épületek is nyomtalanul elpusztultak; azok az alattvalóink pedig, akik a mondott helyeken laktak, földet műveltek és háztar­tást vezettek [...], most tétlenség­re vannak kárhoztatva, és ezentúl nincs munkájuk; felszámolták a gabonatermesztést és az állattar­tást, amit az emberek szükségletei­nek kielégítésére azelőtt űztek a mondott városok, falvak és más települések gazdái és béresei, akiket most haladéktalanul eltávolítottak lakóhelyeikről.

(Thomas Wolsey bíboros és lordkancellár jelentéséből, 1517)

Gyarmatosítás előnyeiről

 4. Anglia az elmúlt pár száz évben - saját árucikkének, a gyapjúnak, illet­ve az utóbbi években az abból készített posztónak köszönhetően - a sze­génységből nagyobb gazdagságra, hírnévre, erőre és hatalomra emelke­dett, mint annak előtte, úgyhogy fejedelmei vetekedhetnek a világ ezen részének hatalmasságaival. Most azonban az angol gyapjú és a belőle ké­szült posztó azért veszít egyre az értékéből, mert Spanyolországban és a Nyugat-Indiákon nagy erőfeszítéseket tesznek gyapjúkereskedelmük élénkítésére, amely napról napra növekszik.

5. Ez a vállalkozás megakadályozhatja a spanyol királyt abban, hogy ha­talmát az amerikai kontinens összes lakatlan területére kiterjessze, ha azokat idejében betelepítjük, és művelés alá vesszük [...]

13. Angolok tömegeinek adhatna munkát a hajók felépítése, javítása, a felszerelés és a kötélzet elkészítése, szőlőtőkék és olajfák telepítése, bor és olaj készítése, a föld megművelése és ezernyi más elfoglaltság, ami ott adódik. [...]

(Richard Hakluy: Értekezés a nyugati telepítésről, 1584)

Kérdések a forrásszemelvényekhez:

1. Milyenek az angolok?

2. Hogyan nevelik az angolok gyermekeiket? Mi az oka ennek a szerző szerint? És szerinted?

3. Minek köszönhetik az angolok gazdagságukat?

4. Foglald össze, mi történt Angliában a közföldekkel? Mi lett a parasztokkal?

5. Milyen veszélyeket rejt Anglia számára a spanyol gyarmatosítás? Mit kell tenni ellene?

6. Milyen más előnyei vannak a gyarmatosításnak?

[In: Történelem II. Középkor, kora újkor. Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal. Műszaki Kiadó, Bp., 2007. 196. és 198. o.]

A spanyolokról

Milyenek a spanyolok?

II. Fülöp spanyol király
uralkodása a Spanyol Birodalom fénykora

Véleményem szerint négy kísértés van: az első a túlsá­gosan díszes öltözködésben nyilvánul meg, amely túl­zott mértékben meghaladja az emberek jövedelmét vagy vagyonát, közönséges csalásokat és pereket ered­ményez, és ennek következtében a városok [városlakók] eladósodnak. A vagyon, ahelyett, hogy a háztartás olajozott működését szolgálná, a bírósági tárgyalások költségeinek kifizetésében vész el.

A második rossz szokás az, hogy csak Spanyolország­ban nem tisztelik a kétkezi munkát. Ebből fakadóan sok a léhűtő és a rossz hírű nő, nem is szólva a semmitte­véssel járó rossz szokásokról. [...] Azok, akik tisztelet­ben tartanák a kétkezi munkát, saját földjeiken végzett munkával szereznék meg a pénzt, nem kellene, hogy megvegyék a más országokban gyártott cikkeket, és megszabadulnának a semmittevés okozta bűneiktől is. [...]

A negyedik rossz szokás az, hogy a spanyolok nem rendelkeznek tudással, és nem akarják megszerezni azt. E rossz szokás következtében nemcsak hogy nem keresnek tanácsadót, de aki jó szívvel tanácsot akar adni, hogy milyen utat válasszanak [...], hálálkodás helyett azt mondják neki, foglalkozzon a saját bajai­val, és ne gyönyörködjön mások nyomorúságában. Mintha a fej bajai idegenek volnának a lábnak. Ebből a rossz szokásból született egy spanyol mondás, [...]: „Pénzt adj nekem és ne tanácsot!”

(Venegas Alejo: A spanyolokról, 1537)

1588: a Nagy Armada pusztulása

A spanyol armada pusztulása - egykorú rézmetszet

A spanyol király armadája Portugáliából indult 135 vi­torlással [...]; július 5-én érkezett az armada Corunába, onnan pedig Flandriába készült, hogy ott a pármai her­ceggel egyesüljön, s aztán rávesse magát Angliára. Az angol armada viszont akkor Plymouthban volt. Mikor már egy hete múlott, hogy Corunából kifutott, Ostende-ba érkezett, aztán pedig Anglia alá, ahol 4-5 napig csetepatézott az angol armadával. Ez alkalommal az angolok két hajót elfogtak. [... ] Vihar miatt Anglia alatt négy portugál hadigályát elvesztettek [...], majd tovább vitorláztak, és Calais előtt kikötöttek, [...]. Calais-ban akarták a pármai herceget megvárni. Ez azonban tudat­ta velük, hogy egy hét előtt nem tud elkészülni. [...] 

Másnap nyolc órakor a két armada ismét összeütkö­zött, és nyolc órán keresztül tüzeltek egymásra. Ebben a csatában a spanyolok négy hajót vesztettek, [...] Mind a négy elsüllyedt. [...] A Calais előtti csatában a spa­nyolok, mint a foglyok állítják, négyezer embert veszí­tettek [...]. Ezek után elvitorláztak, és az angolok öt na­pig üldözték őket egészen Skócia partjaiig. Ott átszámoltatták a katonaságot, és úgy találták, hogy már nyolcezer embert veszítettek. Ezek részben elestek, részben betegségben pusztultak el. Innen Írországba ha­józtak, anélkül azonban, hogy élelmet vettek volna fel. Írország mellett két hajót vesztettek, [...], ezeken össze­sen 465 ember volt. Mivel a flottájuknak nem volt friss vize, Írország mellet sok lovat és öszvért dobtak a ten­gerbe. Mikor Írországból elvitorláztak, a főparancsnok, Medina Sidonia herceg minden kapitánynak megpa­rancsolta, hogy siessen Corunába vagy az első spanyol kikötőbe. Így tíz napig együtt vitorláztak. Akkor Sidonia herceget a vihar 27 hajóval elszakította tőlük, s nem lehetett tudni, hova lett. Mikor az armada utoljára még együtt volt, már nem volt erősebb 78 hajónál. [...]

(Hír a Fugger-Zeitungenből)

Habsburg birtokok 1547-ben Európában

 Spanyolország hanyatlása

[...]Úgy látszik, hogy Spanyolország hanyatlásának egyedüli oka az, hogy elhanyagolja a kereskedelmet, és nem létesített nagy számban manufaktúrákat a hoz­zá tartozó országok hatalmas területén.

Külföldi eladásaink és vételeink óriási aránytalan­ságából, valamint egyéb, mindenki előtt ismeretes okokból arra következtethetünk, hogy Spanyolország­ból évente átlag 15 millió piasztert aranyban és ezüst­ben visznek ki [...].

[...]1492-től 1595-ig Nyugat-Indiából 2 milliárd pezeta aranyat és ezüstöt hoztak be Spanyolországba, s megközelítőleg ugyanekkora nem nyilvántartott össze­get, és az egész mennyiségből Spanyolországban nem maradt több, mint 200 millió pezeta, 100 millió pénz­ben, 100 millió ingóságokban.

(J. de Ustaríz: A kereskedelem és a tengerhajózás elmélete és gyakorlata, 1724)

Kérdések:

1. A fenti szövegek alapján milyenek a spanyolok? A spanyolok tulajdonságai gátolták vagy előbbre vitték az országot? Miért?

2. Az Anglia elleni háborúban mire lett volna szüksége a hosszú út megtételekor a spanyoloknak? Miben különbözhetett a spanyol hajó felszerelése az angolokétól? Miért?

3. Milyen körülmény nehezítette a spanyol hajók helyzetét? Miben volt helyzeti előnye Angliának?

4. Mekkora volt a spanyolok vesztesége a hadjáratban?

5. Mi volt a spanyol birodalom hanyatlásának oka? Írd le röviden!

[A szövegek és kérdések forrása: Történelem II: Középkor, kora újkor. Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal. Műszaki Kiadó, Bp., 2007. 187. és 191. o.]

Buda eliberata 1686

Ünneplés - pusztulás - újjáépítés

Buda a 17. század végén

Buda visszavívása világtörténelmi jelentőségű esemény. 1686 őszén Róma, Amszterdam, Bécs, Párizs, Madrid, Velence tűzijátékok, nép­ünnepélyek, hálaadó körmenetek színtere. Ágyúdörgés, harangzúgás tudatta, és képújságok meg röplap­árusok hirdették, hogy Buda, a ma­gyar királyok egykori székhelye fel­szabadult a másfél évszázados török uralom alól.

Egész Európa ünnepelt és joggal, hiszen mindaz, ami 1683-1686 kö­zött Bécstől Budáig, Velencétől Lengyelországig történt, a világ nemzetközi győzelme volt. Ugyan­akkor névtelen tömegek - lengyel, osztrák, magyar, cseh, olasz, bran­denburgi, francia, szász, spanyol, német, orosz, svéd, rác, svájci és an­gol katonák - harcoltak a csatatere­ken, és maradtak holtan a várfalak alatt.

A Magyar Királyság és Erdély la­kossága áldozott azonban a legtöb­bet munkában, pénzben, javakban, életben, emberi megpróbáltatások­ban.

Lotharingiai Károly

Buda felszabadulásáról a mérhe­tetlen pusztulás, az ártatlanok értel­metlen szenvedéseinek képei maradtak fenn. Buda civil lakosságának nagyobbik része, rengeteg férfi, nő és gyermek rekedt az ostromlott vár­ban. Közülük sokan már a hadmű­veletek alatt a fegyverek áldozatául estek. Noha Lotharingiai Károly már az utolsó roham előtt kiadta a védel­mi parancsot a fogságba esett zsidók összegyűjtésére és szabadon bocsá­tására, szeptember 2-án a roham al­kalmával a zsinagógában védelmet keresők közül a harcoló katonák összesen 72 férfit, nőt és gyereket hánytak kardélre.

A fővezérek a katonaságnak sza­bad rablást engedtek Budán. Tisztek és közvitézek egymással versengve prédálták végig az üszkös és romos lakóházakat, kutattak kincsek után a falak között, és gyűjtötték nagy vált­ságdíj reményében-válogatás nélkül - a foglyokat. Közben tűz ütött ki, s a rommá lőtt Buda több napig égett.

Európát százával árasztották el tudósítások a győztesek borzalmas kegyetlenkedéséről. Egy berlini he­tilap tudósítója szerint „a foglyokat két részre osztották, az öregeket és sebesülteket, férfiakat úgy mint a nőket levagdalták és a Dunába dob­ták". A török katonákkal együtt igen sok civil, örmény, rác, különböző vallású szőlőkapás, kereskedő és iparos sorsa veszett ködbe a hadi­foglyok tízezreit elnyelő emberpia­cokon.

Buda ostroma

Az iszonyatos háború tengernyi áldozatot követelt. Ki tudná meg­mondani, hány nemzet fiai, hányan lelték halálukat Buda kövei alatt?

A visszavívott Buda pusztulása ál­talános megdöbbenést keltett. A magyar királyok egykori székhelye, úgy látszik, nincs többé - „az felső város, azon Mátyás király vára is épen mind elromlott és összeégett” - írja az ostrom után Pest parancsnokává kinevezett gróf Koháry Ist­ván.

Buda üszkös romjai között Mar­sigh hadmérnök szedegette össze, ami még menthető, könyvek, régi okmányok, iratok, s a királyi palota pincéjében néhány corvina. Bécsbe szállítottak minden értéket, ami még megmaradt.

Buda első parancsnoka, Beck ge­nerális csak arra kapott parancsot, hogy katonai erődítményt létesítsen az egykori székváros helyén. A Habsburg Birodalomhoz fegyverrel csatolt Magyarországnak miért is lenne külön fővárosa?

Akik átvészelték az ostromot, mégis messzibbre tekintettek. Ki­mentek a szőlőkbe, és a letarolt tőkék között összeszedték a megmaradt szőlőszemeket. Kereskedők jöttek és megtelepedtek, kézművesek foglal­tak házhelyeket, semmibe véve a szi­gorú rendelkezéseket.

Buda eliberata

Megindult az élet, megszületik az első gyerek, megépül az első ház, s Esterházy nádor tervet dolgoz ki Buda újjáépítéséről. A főméltóságviselők sorra itt vesznek palotát. Az érsek, Széchenyi György pedig alapítványt létesít akadémiára, rok­kant katonák otthonára. Működni kezdenek az első iskolák. 1687-ben már Pesten és Budán bírót választa­nak. Csendesen megindult egy „másik hadművelet" Magyarország vissza­foglalásáért.

[in: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv általános iskola 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp., 1994. 2008-209. o.]