Az athéni népgyűlés döntést hoz

A piactéren hatalmas tömeg verődött össze. Az üzleteket és a műhelyeket bezárták. Ma nincsenek törvényszéki tárgyalások sem, a hivatalok is be­zártak.

A környékbeli parasztok ünnep­lőruhában jelentek meg. Ma nem azért jöttek a városba, hogy termé­nyeiket eladják. Eljöttek, hogy mint szabad athéni polgárok az állam ügyében döntsenek és szavazzanak. A tanács népgyűlést hívott össze. Bizonyára fontos dologban kell ha­tároznia a népnek. Így van ez rend­jén, amióta a hatalom a nép kezébe került. A nép választja meg vezetőit, a nép nélkül már nem lehet dönteni az állam ügyeiben.

Vajon mi az a fontos ügy, amiért a népgyűlést mára összehívták?

Hivatalnokok járnak a nép között. Ellenőrzik, nincs-e köztük idegen vagy esetleg rabszolga, mert a népgyűlésen csakis tizennyolc éven felüli szabad athéni férfiak vehetnek részt. De erre a polgárok is vigyáznak. Ide­gen vagy rabszolga és nő nem szólhat bele a polgárok ügyébe.

Egyre több és több ember gyüle­kezik a piactéren. Kisebb csopor­tokba verődve tárgyalnak, vitatkoz­nak egymással. Jó beszédű férfiak járnak egyik csoporttól a másikig. Ők már tudják, miről fog tárgyalni a népgyűlés, és igyekeznek meggyőzni hallgatóikat a saját véleményükről. Köztük a legtöbben az arisztokraták megfizetett emberei, akik jó pénzért az arisztokraták számára akarják megnyerni a népet.

Themisztoklész szobra

A tanácsházból kijönnek az állam vezetői, élükön Themisztoklész és Ariszteidész. A tömeg elhallgat, né­ma csend a téren, hogy meghallgas­sák a szónokokat.

Elsőnek Ariszteidész kezdi beszé­dét.

- Athéni polgárok! Súlyos veszély fenyegeti hazánkat. Marathónnál visszavertük a perzsákat. Győzött az athéni nép, csapataink a tengerbe szorították a perzsákat. A perzsák minden órában visszatérhetnek. Fel kell készülnünk erre, tehát erősítsük meg szárazföldi hadseregünket, amely kiállta már a próbát. Themisztoklész hajókat akar építeni, ami sok pénzbe kerül. Minek kell nekünk hajóhad, hiszen hajók nélkül is meg tudjuk védeni hazánkat! Ez sokkal kevesebb pénzbe fog kerülni, kevesebb adót kell fizetnetek. Mi, arisztokraták ott leszünk hadseregünk élén, és meg­védjük a hazát, mert mi eddig is ezt tettük, és mindig győztünk.

Most Themisztoklész áll a szónoki emelvényre.

- Athéni polgárok, parasztok, kéz­művesek, kereskedők és hajósok! Ott voltatok a marathóni csatatéren, bátran harcoltatok, és visszavertétek Dareiosz hadseregét. De láttátok, milyen hatalmas sereget hoztak gyors járatú hajóikon a perzsák? Nem várhatjuk meg, míg a perzsák hajóikról hazánk földjére törnek. Meg kell előzni őket, el kell süllyesz­teni hajóikat. Földjeinktől és szülő­városunktól távol kell megvívni a csatát. Kiváló hajóépítőink, hajósa­ink vannak. Hajókat kell építeni. Ezt kívánja hazánk biztonsága.

Cserépdarab Themisztoklész nevével

Ariszteidész és az arisztokraták attól félnek, hogy ha mi hajókat építünk, és ten­geri hadsereget állítunk fel, erőnk megnövekszik, s a hadsereg a ti ke­zetekben lesz, athéni polgárok. Ti fogjátok harcra vezérelni a népet, mert az arisztokraták a hajózáshoz nem értenek. Attól félnek, hogy a mi hatalmunk megerősödik. Mi hazánk szabadságát, a nép javát akarjuk. Azt akarjuk, hogy Athén polgárai kezé­ben legyen a hatalom. Válasszatok hát köztünk, athéni polgárok! Van egy törvényünk, amely kimondja, hogy aki veszélyes a hazára és hata­lomra tör, azt száműzzük innen. Döntsétek el tehát cserépszavazás­sal, ki maradjon itt kettőnk közül, kinek van igaza.

Themisztoklész elhallgatott, és beszédét hatalmas moraj követte.

- Szavazzunk! - hangzott minden oldalról. A polgárok kézbe vettek egy-egy cserépdarabot az előre elké­szített kupacból, s ráírták annak a nevét, akit el akartak távolítani Athénból.

Utána a hivatalnokok összeszám­lálták a cserepeket, mert csak akkor érvényes a szavazás, ha hatezernél több cserép gyűlt össze. Ezután név szerint széjjelrakták a cserepeket.

Cserépdarab Ariszteidész nevével

A legtöbb cserépen Ariszteidész neve szerepelt, neki kell tehát el­hagynia Athént. A nép akarata érvényesült, s az athéniak Themisztoklész vezetésével hozzákezdtek a nagyarányú hajóépí­téshez.

[Filla István: Történelmi olvasókönyv az általános iskola 5. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp., 2000. 78-80. o.]

A politika pártosodása a 20. század elején

Főbb pártok, mozgalmak 1900 körül
Baloldali szocialista – szociáldemokrata (munkás) pártok		Liberális pártok	Jobboldali konzervatív pártok
eszmék: marxista szocializmus alapján áll, célja a tőkés magántulajdonon alapuló társadalmi rendszer megdöntése, amit forradalom útján és választások révén is elképzelhetőnek tart. bázis: munkásrétegek, szakszervezeti tagok		eszmék: a felvilágosodás és a francia forradalom öröksége. A szabadságjogok biztosítása és a gazdasági élet korlátlan fejlődése. bázis: középrétegek, értelmiség	eszmék: a liberális nézetekkel szemben a hagyományos értékek védelme, megőrzése. A történelmi vezető rétegek változatlan elsősége. bázis: földbirtokos, nagytőkés rétegek, állami hivatalnokok
Főbb pártok, mozgalmak az 1920-as években
Baloldali			Jobboldali
Kommunista párt	Szociáldemokrata párt	Liberális és konzervatív pártok	Új-jobboldal pártjai
eszmék: a marxi tanokra hivatkozva a liberalizmus és a parlamentáris demokrácia elvetése. A fennálló rendszer erőszakos megdöntése, kommunista diktatúra bevezetése. bázis: munkások, de ritkábban szakmunkások.	változás: a tőkés rendszer megdöntése helyett reformok bevezetése. A jövedelmek igazságosabb elosztása. Ragaszkodnak a demokratikus, parlamentáris módszerekhez.	változás: közelednek egymáshoz, ők alkotják a mérsékelt „közép”-et.	eszmék: a liberalizmus, szocializmus elvetése. Az „egészséges” nemzeti erők összefogása a nemzet ellenségei ellen. A „züllött, korrupt” parlamentarizmus helyett erőskezű, diktatórikus kormányzás (pl.: fasizmus, nácizmus). bázis: kispolgári és középrétegek. A vezetők között sok a katonatiszt.

A jobboldal és a baloldal szétválása még a francia forradalom idejéből ered: a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavával egyetértők a parlament bal oldalán, az ezeket ellenzők a jobboldalon foglaltak helyet.

Természetes, hogy mindegyik politikai párt, mozgalom vezetésében az értelmiség játszott főszerepet. A feltüntetett erőkön kívül az első világháború után több országban (pl. Közép- és Kelet-Európában) fontossá váltak a különböző paraszti pártok. Több országban alakultak keresztényszocialista vagy kereszténydemokrata pártok, amelyek a katolikus egyházhoz álltak közel.

            A nyugati demokráciákban általában két nagy párt – többnyire a liberális és konzervatív – váltotta egymást a hatalomban. Kormánypárt és ellenzék e helycseréit politikai váltógazdálkodásnak is nevezik.

[In: Bihari Péter: A 20. század története fiataloknak. Holnap Kiadó, Bp., 1998. 32-34. o.]

A középkori falu

Az úriszék

A parasztnak meghatározott idő­közökben meg kellett jelennie az úriszék előtt. Vagy az úr maga ült törvényt, vagy valamelyik megbí­zottja. Az úriszék külsőségei a lehetőség szerint ünnepélyesek voltak. Leg­többször az udvarház csarnokában tartották, de néha a templomban vagy más megszentelt helyen. A te­remben már elő volt készítve a díszes szék az úr s néhány kevésbé díszes ülőhely hivatalnokai számára.

Deresre húzott jobbágyot verik

Amikor a parasztok már össze­gyűltek, az úr egyik szolgája, heroldja csöndet parancsolt, majd ünnepé­lyesen bevonult az uraság tisztviselői kíséretében. Miután elfoglalták szé­küket, a szomszédok jelentették: ki van távol, s van-e mentsége. A tiszt­viselő mindent feljegyzett. Ezután következtek a különböző ügyek.

A falu esküdtjei jelentették: az egyik paraszt és a fia békét bon­tott, életveszélyesen megfenyegette szomszédját. Három legény labda­játék közben véres verekedést rob­bantott ki. Egy jobbágy sebet ejtett társán. Egy legény éjjel rátámadt egyik földije házára, köveket vágott a kapujához, úgyhogy a megtámadott ijedtében riasztotta a falut.

Az ilyen bűnökért rendszerint pénzbüntetés járt. Az úrnak azonban hatalmában állt más büntetések ki­szabása is: verés, börtön. Sőt akik pallosjoggal is rendelkeztek, halál­büntetést is kiszabtak, méghozzá kegyetlen módon: az akasztás való­sággal kegyességnek számított az él­ve eltemetés, az elevenen megnyúzás stb. mellett.

Az úriszéken kellett engedélyt kérnie a jobbágynak, ha iskolába akarta küldeni vagy pappá akarta ta­níttatni a fiát. Az engedélyt bizo­nyos összeg lerovása ellenében, rend­szerint könnyen megkapta. A vasár­napi templomlátogatás elmulasztá­sáért is büntetés járt. Sok faluban azért is, ha játékkal, tánccal szentség­telenítették meg az Úr napját.

A lázadók "jutalma": a kerékbetörés.

A bíróság éberen ügyelt arra is, hogy a lázongás szelleme ne üsse fel a fejét a faluban. Így nemegyszer mér­tek büntetést olyan parasztokra, akik megsértették az adószedőt, vagy átkozódva szidták a földesurat.

A faluközösség

A falu lakói szoros közösséget al­kottak. A háromnyomásos gazdál­kodásnál például meg kellett mindig beszélni, melyik dűlőben vetnek őszit, melyikben tavaszit, s melyik föld marad parlagon. Ha eldöntöt­ték, senki sem vonhatta magát ki alóla, hiszen ha egyikük a többiek ősszel bevetett sávjai között tavaszit vet, kárt tesz szomszédai földjében.

Az egész falu közösen használta a közeli erdőt, s a közösség döntötte el: ki mennyi fát, rőzsét hordhat haza, hány állatot hajthat az erdőre stb. A legelőt is közösen használták, az egész falu állatai, a falu pásztorának, kondásának, csordásának felügyele­te alatt. Az utat, hidat, a gázlókat közösen tartották rendben. Vasárnap mise után összegyűltek a gazdák a templom előcsarnokában vagy a temetőben, a templomkertben, s megbeszélték közös dolgaikat: a le­geltetést, erdőhasználatot, a csator­nák, utak ügyét. Sok egyebet is meg­vitattak itt: a földesúrnak járó robo­tot, terményszolgáltatást, a közös terhek szétosztását családonként, a szomszéd falvakkal vagy a közeli vá­rossal való viszonyt, az esetleges pö­rösködéseket, viszályokat stb. Néhol a község együttesen tartott fenn ko­vácsműhelyt, kőbányát, mészégetőt - ezekről is itt tárgyaltak.

Az ügyek intézését a gyűlés egy­maga nem tudta ellátni, ezért kiala­kult az esküdtek, az elöljáró és a bíró tisztsége. A tisztségviselők között a legnagyobb hatáskörrel a bíró ren­delkezett, a legtöbb ügy az ő kezében futott össze. Az ő dolga volt, hogy felügyeljen a munkára, kiossza a robotolóknak az élelmet, ő ment a vá­sárokra, ott adott-vett az úr számára.

Egy középkori falu látképe (forrás: Mozaweb)

A faluközösségnek sokszor sike­rült bizonyos jogokat, kedvezmé­nyeket szereznie az urától, többnyire nagyobb összeg lefizetése ellenében. A 12-13. században egyre több falu kapott kiváltságlevelet, amelyben pontosan rögzítették jogait és köte­lességeit. Sok faluban testvériségek alakul­tak. Noha mindegyik parasztcsalád maga művelte meg földjét, nagyobb munkáknál, házépítésnél, erdőirtás­nál kölcsönösen szívesen siettek egymás segítségére.

[Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskola 6. osztálya számára. Bp., Korona Kiadó, 1994. 48-50. o.]

A földművelési technikákról készült 3D-s animációk itt tekinthetők meg.

Mit örököltünk az araboktól?

Bagdad, Szamarkand, Damasz­kusz, Kairó, Granada, Kordova világraszóló műveltség központjai voltak. A Korán arab nyelvét a mo­hamedán világ különböző nemzete éppúgy megértette, mint a keresz­tény népek a Biblia latin nyelvét. Az arabok csakhamar lefordították a görög remekírókat. Damaszkuszban és Bagdadban a műveltséghez a gö­rög beszéd is hozzátartozott. Több száz írnokot fizettek, akik a klasszi­kus munkákat tudósok felügyelete alatt másolták.

A Koránnak csak a szellemét kö­vették, a nyelvét nem. Sőt a szellemét sem mindig! Különben nem a bor­ról, szerelemről, vadászatról írták volna a legszebb verseket.

Az arabok a perzsáktól kapták, de később mohamedán szellemben dolgozták át azokat a gyönyörű el­beszéléseket, amelyeket az „Ezer­egyéjszaka meséi" címen ismer az egész világ. (Pl. Ali baba és a negyven rabló; Aladdin és a csodalámpa.)

Avicenna (Szent István királyunk kortársa) az arab orvosi tudomány alaptételeit fogalmazta meg. A bota­nikában már a sejteket kutatták. A kémiának még a neve is arab. Alapí­tója a 8. században élt Geber (Dsafár), aki a bölcsek köve, a nagy elixír segítségével vegytani úton akart ara­nyat előállítani. Aranynál többet ért, hogy kísérleteik közben fölfedezték a kénsavat, a tiszta alkoholt, foszfort, salétromot stb.

A matematikát a görögök ideje óta ők művelték legszerencsésebben, s önállóan fejlesztették tovább. A tíz arab számjegy voltaképpen a hinduk találmánya, az egyes jegyek helyér­tékét azonban egy arab tudós tette a számítás alapelvévé. Arab név az al­gebra is. Különösen az egyenletek módszerét fejlesztették tovább. Már a 8. században csillagászati táblákat készítettek, a 9. században pedig Damaszkuszban, Bagdadban, Kairóban csillagvizsgáló intézeteik voltak. Egyik kongresszusukon 365 napra, 5 órára, 49 percre és 15 má­sodpercre tették az év hosszát. A Föld kerületét 40 070 kilométerre számították ki.

A granadai Alhambra ma...

Világhírűek voltak az arabok isko­lái. Csodákat beszélnek könyvtáraik gazdagságáról. A művészetek terén az arabok, mint a középkor népei egyaránt, az építészetben tűntek ki leginkább. Kupolás és minaretes mecsetjeik óriási sátorokat ábrázol­tak. A középkor második feléből va­ló az arab építészet legdicsőbb alko­tása, a granadai Alhambra („A vö­rös"): 24 vár, palota, mecset egy tö­megben.

...és ahogy a középkori Alhambrát egy számítógépes játék elképzeli.

Iparművészetük is erősen fejlett. A selyemszövések, szőnyegek, bőr, posztó, papiros, porcelán, az üveg, az acél kardpenge, az agyagedények készítésében és díszítésében meste­rek voltak. Nekik köszönhetjük a fe­hérnemű-viselés, a szappanhasználat és a fürdés általánosabb elterjedését is. Messze földek találmányaival (iránytű, papiros, több hangszer) ők ismertették meg Európát. A rizst, gyapotot, pálmát is elterjesztették Európában, földjeiket célszerűen művelték, öntözőcsatornákkal látták el, s a lótenyésztésben mesterei lettek a világnak.

[in: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp., 1994. 11-12. o. ]

Japán modernizációja

Meidzsi tenno - a reformkorszak császára

1868-ban egy csoport politikus hozzákezdett Japán modernizálásához. A cél a nyugati befolyás és gyarmatosítás elkerülése volt, amit csak az ország radikális modernizációja biztosíthatott. Új alkotmányt vezettek be, megreformálták a jogrendszert. Az iskolarendszer olyan iramban fejlődött, hogy az ország a világ élvonalába került az írni-olvasni tudás terén. Naptárreformot hajtottak végre, megváltoztatták az öltözködési szokásokat. Modern bankrendszert hoztak létre. Az angol haditengerészet szakértőinek tanácsai alapján állították fel a korszerű japán flottát, a szárazföldi haderők modernizálását pedig a porosz vezérkar segítette. Japán tiszteket küldtek nyugati katonai és tengerészeti akadémiákra. Korszerű fegyvereket vásároltak külföldről, egyúttal megteremtették a hazai hadiipart is. Az állam szerepet vállalt az út-, vasút- és távíróhálózat kiépítésében, és támogatta a japán vállalkozásokat a vas- és acéltermelés, a hajóipar, valamint a textilgyártás fejlesztésében. Támogatták a kereskedelmi kivitelt, amely különösen a selyem- és textiláruk terén jelentősen nőtt. Egyenrangú feladatnak tartották az ország gazdasági és katonai-tengerészeti hatalommá válását.

(Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása)

[E korszakban játszódik Az utolsó szamuráj c. amerikai filmdráma Tom Cruise főszereplésével...]

Az orosz-japán háború

Japánok Port Arthurnál

Oroszország és Japán egyaránt érdekelt volt Kínában: mindkét ország szemet vetett Mandzsúriára és Port Arthur kikötőjére. A boxerlázadás leverése után mindkét terület az oroszok birtokába került, akik a hatalmas országot átszelő transz-szibériai vasútvonal kiépítésével igyekeztek megszilárdítani hatalmukat a Csendes-óceán partján. Japán azonban nem mondott le végleg ezekről a területekről, háborúra készült.

 Bár Kína ellen az európai hatalmak közösen léptek fel, arra mindegyikük ügyelt, nehogy valamelyik másik ország túlságosan megerősödjön. Angliát különösen Oroszország térnyerése nyugtalanította, ezért 1902-ben szerződést kötött Japánnal. Japán ezáltal korszerű fegyverekhez jutott, és nem kellett félnie attól, hogy Anglia beavatkozik egy esetleges orosz-japán háborúba.

Porth Arthur-i csata

Oroszország tudott a japánok háborús készülődéséről, de vezetői úgy ítélték meg, hogy háború esetén fölényes győzelmet arathatnak a lenézett ázsiaiak felett. Mivel a nyomorgó orosz munkások körében egyre nőtt az elégedetlenség, a cári kormány azt remélte, hogy egy győzelemmel záruló kisebb háború még javíthat is a közhangulaton. Az 1904-ben kitört háborúban azonban a korszerűen kiképzett és jól felszerelt japán flotta és hadsereg tengeren és szárazföldön egyaránt győzelmet aratott. Japán megszerezte Mandzsúriát, majd néhány évvel később Koreát is bekebelezte.

Csatarészlet az orosz-japán háborúból (Port Arthur)